hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2011. 12. 02. (XV/48) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Tarolnak az iszlamisták

„Amikor George W. Bush 2006-ban ragaszkodott ahhoz, hogy a Hamasz részt vegyen a palesztin választásokon, az eredmény egy terrorista miniállam lett Gázában. A választás szabadsága tehát még nem garantálja a demokráciát. Egyiptomban is korai volt örülni a Mubarak-rezsim bukásának, most ugyanis a Muzulmán Testvériség megszerezheti a szavazatok 40 százalékát, az elnökválasztáson pedig még többet is, így a legfontosabb arab ország végül az iszlamisták kezére juthat" - írta Fiamma Nirenstein olasz képviselő a Heteknek küldött elemzésében. A helyzet kísértetiesen hasonló Marokkóban is.

Utcai harcok terepe lehet Európa

Az európai adósságválság csökkentésére irányuló szigorú lépéseket fontolgat a német kancellár és a francia államfő. Angela Merkel és Nicolas Sarkozy olyan szerződést szeretne, amely határozottabb közbelépésre késztetné az Európai Központi Bankot a válságkezelésben. Mivel az érvényben lévő uniós szerződések megváltoztatása túlságosan hosszú időt venne igénybe, a költségvetési fegyelem megteremtésére irányuló új Stabilitási Törvényt a tervek szerint csak az eurózóna országainak kellene elfogadnia egymás között, így az akár már a jövő év elején életbe léphetne. Ezzel létrejönne a sokat emlegetett „kétsebességes Európa”, ahol az erős országok diktálják a játékszabályokat. Emellett az elemzők egyre reálisabb lehetőségként számolnak az eurózóna szétesésével, ami becslések szerint átlagosan 11 ezer euró (3,4 millió forint) veszteséggel járna minden egyes állampolgár számára.

A Testvériség diadalmenete

Az egyiptomi Hasszán al-Banna 1928-ban alapította meg a legnagyobb, szinte minden országra kiterjedő szélsőséges, radikális iszlám szervezetet, a Muzulmán Testvériséget (Testvériség). A szervezet egyik fő ideológusa Szajjid Kutb, az iszlám fundamentalizmus szellemi atyja volt, akinek szellemi örökségét Oszama bin Laden, Abdullah Azzam és Ajman al-Zavahiri görgette tovább a Muzulmán Testvériségből kinövő al-Kaida terrorszervezetben.

Belföld

Mit tud Matolcsy?

Bár a Matolcsy György vezette Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) jelentette be, hogy Magyarország újra tárgyalóasztalhoz ül ez IMF-fel és az EU-val, de meglepetésre mégsem a tárcavezető folytatja a tárgyalásokat, hanem Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter.

A csillebérci titok

A csillebérci Izotóp Intézet Kft. napokban nyilvánosságra került környezetszennyezése annyira elképesztő, hogy azt már hungarikumnak is nevezhetnénk. Az intézet üzemzavara miatt megnövekedett radioaktív jódkibocsátást a külföldnek kellett lelepleznie. Az illetékes szervek a történtekért az intézetet hibáztatják, amely nem volt hajlandó ellenőrizni saját magát. Mindenki mossa kezeit, „vihar egy pohár vízben" - mondják -, legfeljebb csak a főváros lakói kaptak egy kicsit nagyobb sugárdózist a kelleténél.

Az igazság szabaddá tesz - Hack Péter írása

A büntető ügyekben az igazságszolgáltatás hagyományos értelemben az állam büntető igényének érvényesítését jelenti a bűnelkövető egyénekkel szemben. Az elmúlt évszázadban határozottabban merült fel a kérdés, hogy mi a teendő akkor, ha maga az állam a bűnelkövető. Mi a teendő olyankor, amikor az állam és a nevében eljárók embereket ölnek, kínoznak, megaláznak, jogaiktól megfosztanak. Az ilyen esetekre használjuk az igazságtétel vagy átmeneti igazságszolgáltatás kifejezést.

Klinikai halál

Az Uzsoki utcai kórház „fekete angyalainak” ügye ismét egy laikusoktól elzárt világ titkaiba engedett bepillantást. Az ügyészség felügyeletével zajló nyomozás majd kideríti, hogy léteznek-e „halálosztó” orvosok, van azonban a történetnek a kriminális vonatkozásokon túlmutató etikai dimenziója is. Jelesül, hogy az id eltti halál siettetésével mitl fosztották (volna) meg kezelik a gondjaikra bízott végs stádiumos rákbetegeket.

Ébredés a kalandor gazdaságpolitika bűvöletéből

Az Orbán-kormány példátlan felhatalmazással és a holdudvarában elismert közgazdasági szakemberek sorával kezdhette el a munkáját. Mi az oka annak, hogy másfél év elteltével sem sikerült gazdasági fordulatot elérnie Magyarországon?

Mit tud Matolcsy?

Bár a Matolcsy György vezette Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) jelentette be, hogy Magyarország újra tárgyalóasztalhoz ül ez IMF-fel és az EU-val, de meglepetésre mégsem a tárcavezető folytatja a tárgyalásokat, hanem Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter.

A csillebérci titok

A csillebérci Izotóp Intézet Kft. napokban nyilvánosságra került környezetszennyezése annyira elképesztő, hogy azt már hungarikumnak is nevezhetnénk. Az intézet üzemzavara miatt megnövekedett radioaktív jódkibocsátást a külföldnek kellett lelepleznie. Az illetékes szervek a történtekért az intézetet hibáztatják, amely nem volt hajlandó ellenőrizni saját magát. Mindenki mossa kezeit, „vihar egy pohár vízben" - mondják -, legfeljebb csak a főváros lakói kaptak egy kicsit nagyobb sugárdózist a kelleténél.

Az igazság szabaddá tesz - Hack Péter írása

A büntető ügyekben az igazságszolgáltatás hagyományos értelemben az állam büntető igényének érvényesítését jelenti a bűnelkövető egyénekkel szemben. Az elmúlt évszázadban határozottabban merült fel a kérdés, hogy mi a teendő akkor, ha maga az állam a bűnelkövető. Mi a teendő olyankor, amikor az állam és a nevében eljárók embereket ölnek, kínoznak, megaláznak, jogaiktól megfosztanak. Az ilyen esetekre használjuk az igazságtétel vagy átmeneti igazságszolgáltatás kifejezést.

Klinikai halál

Az Uzsoki utcai kórház „fekete angyalainak” ügye ismét egy laikusoktól elzárt világ titkaiba engedett bepillantást. Az ügyészség felügyeletével zajló nyomozás majd kideríti, hogy léteznek-e „halálosztó” orvosok, van azonban a történetnek a kriminális vonatkozásokon túlmutató etikai dimenziója is. Jelesül, hogy az id eltti halál siettetésével mitl fosztották (volna) meg kezelik a gondjaikra bízott végs stádiumos rákbetegeket.

Hit és értékek

A valóság több, mint a tudomány

Miért döntött úgy a világ legkonzervatívabbnak tartott óriásbefektetője, Warren Buffett, hogy megszegi több évtizedes alapelvét, miszerint nem vásárol külföldi céget? A 4,5 milliárd dolláros befektetést Buffett 2006-ban Haifában akkor írta alá, amikor a városba becsapódtak a Hezbollah első rakétái. Daniel Hershkowitz rabbi, izraeli fejlesztési és technológiai miniszter szerint országa sikerének a kulcsa a szükség: a létezésükért folytatott küzdelemben mindig egy - de inkább több - lépéssel az ellenség előtt kell járni. A civilben matematikus professzor miniszter a Heteknek elmondta, hogy számára soha nem jelentett konfliktust a hit és a tudomány összeegyeztetése.

Össztűz a daganatokra

Az Egyesült Államokban és más fejlett országokban ma a halálesetek 25 százalékáért a rákbetegség valamelyik formája felels – évente a lakosság 0,5 százalékát diagnosztizálják rákkal. Izraeli tudósok most azt ígérik, hogy néhány éven belül hatékony – és mellékhatások nélküli – ellenszert kínálnak a daganatos betegségek kezelésére.

HÁTTÉR

A perzsa kapcsolat - Idegen érdekeket szolgál a Jobbik

Irán célja, hogy Európát szembefordítsa az Egyesült Államokkal. Ennek érdekében erőteljes propaganda-hadjáratot folytat, és szélesíti ügynökhálózatát az öreg kontinensen - állítja egy lapunknak nyilatkozó biztonságpolitikai szakértő. Ennek ellenére a magyar kormányzati és ellenzéki politikusok gyakorlatilag semmilyen jelentőséget nem tulajdonítanak annak, hogy a Jobbik egyre szorosabb kapcsolatokat épít ki az iszlám köztársasággal, amellyel atomprogramja miatt a nyugati világ egyre komolyabb diplomáciai háborút vív. A radikális párt perzsa kapcsolatait menedzselő iráni orvos - aki éttermet üzemeltet és a Fradit is támogatja - azonban úgy véli, a titkosszolgálatok minden lépését figyelik.

Tinédzserek az AIDS árnyékában

Életveszélyes állapotban fekszik egy bécsi kórházban George Michael, akit szövődményes tüdőgyulladással szállítottak be az intézménybe a múlt héten. A december 1-jei AIDS-világnapnak szomorú aktualitást adott a 48 éves popsztár lebetegedése: az orvosok az életéért küzdenek, s állapotát válságosnak mondják. „A HIV-vírus szempontjából a homoszexuális személyek a legveszélyeztetettebbek, sőt, a szomorú helyzet az, hogy Magyarországon van a legnagyobb meleg HIV-járvány Európában” – mondja Szlávik János infektológus.

Házasságszerviz

Került-e már valaki olyan konfliktusba a házastársával, hogy már azt sem tudták, min veszekednek? Miről van itt szó, amikor már nem is azon vitatkozunk, amin vitatkozunk? Csupán az történt, hogy a feleség több szeretetre vágyik, a férj pedig több tiszteletet akar – mondja Dr. Emerson Eggerichs, a Love & Respect (Szeretet és Tisztelet) című, a napokban magyarul is megjelenő sikerkönyv szerzője. A szakember szerint alapjaiban újítható meg akár egy teljesen „kihűlt” házasság is, amennyiben a felek felfedezik és elkezdik alkalmazni a szeretet és a tisztelet ősi törvényszerűségeit.

KÁVÉSZÜNET

A Holt-tenger kincsei

A Holt-tenger 417 méteres tengerszint alatti mélységével a Föld legmélyebben fekv felszíni pontja. A holt-tengeri termékek híresek gyógyhatásukról, elssorban brproblémákra kiválóak. Számtalan látogató érkezik ide minden évben, hogy megmártózzon a Holt-tenger vizében, amely a világ legsósabb és ásványi anyagokban leggazdagabb tava.

Csirke farhát sülve, krumpli móringgal

Október közepén nyílt meg a békési cigánysor, „Párizs” közelében az ország els cigány vendéglje. A Kira néven futó, autentikus cigány ételeket készít étterem ötletgazdája, a „Nagy Cigány” becenéven ismert Ásós Géza szerint itt az ideje, hogy megváltozzon a cigányokról alkotott kép, miszerint egy öntörvényŐ, lusta, ingyenél kisebbség a hazai roma társadalom nagy része. A politika komoly tkét kovácsolt ebbl a hbörgéssel vegyített rasszista látásmódból, de a mindennapokban akarja bizonyítani az ide betérknek ennek a felfogásnak az ellenkezjét.

Hogy ne legyen gáz

Megkezddött a fŐtésszezon. Bár a média minden évben igyekszik felhívni a figyelmet a veszélyekre, ezt a témát nem lehet elcsépelni, amíg a szén-monoxid egyetlen áldozatot is követel.

Télváró a kertben

Télen nem egyszerűen az alacsony hőmérsékletet kell a növényeknek elviselniük, ami igazából csak fagyérzékenységük próbája. Télállóságuk valódi jelzője, hogy a mi teleink sajátságait egybevéve, a hideg mellett a szél hűtő, a napsütés és szél szárító hatása, a hirtelen és gyakran beálló nagymérvű hőmérséklet-ingadozás, valamint a jég- és hónyomás ellenére mennyire képesek károsodás nélkül átvészelni a telet.

A magyar kis-nagy ember

„Hölgyeim és Uraim! Úgy érzem, ha a kis Zoli soha életében nem tett semmi említésre méltót, ha a nagy mennyei főkönyvben nem írják majd javára, hogy évtizedeken keresztül nemcsak Budapesten, de a világ sok más városában vidám perceket szerzett a gondterhelt embereknek, ezt a tételt biztosan bevezetik a mennyei főkönyvbe, és bár talán csak egy sor lesz, amely így hangzik: »Megmentette Gabit«, ezért az egy sorért sok minden megbocsájtatik majd nekem.”
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!