Kereső toggle

Focihelyzet a válogatott sikere után

A német reformok működtek

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

30 év kihagyás után ismét világversenyen léphet pályára a magyar futballválogatott. Az örömteli eredmény azonban félrevezetheti azokat, akik úgy hiszik, a magyar focival ismét minden rendben van.

„Na, ugye” – kommentálta Facebook- oldalán Orbán Viktor a Norvégia elleni, magyar sikerrel zárult Európa-bajnoki pótselejtezőt. A miniszterelnök talányosan megfogalmazott bejegyzése többféleképpen is folytatható: „na, ugye, milyen jó csapatunk van”, vagy úgy is, „na, ugye, én tudtam”. Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke az utóbbit erősítette, amikor a kijutást megköszönve azt mondta: „Elsősorban meg kell köszönni a miniszterelnök úrnak. A legtöbb rizikót ő vállalta.” Az ország leggazdagabb embere ezek szerint úgy látja, Orbán Viktor futballszeretete és a futballba ölt állami százmilliárdok hozták meg a sikert elsősorban.

Ami a rizikót illeti: egy futballberkekben mozgó forrásunk szerint olyan nagy volt a várakozás, hogy egy esetleges kudarc esetén a szurkolók „lebontották volna” a sorsdöntő mérkőzésnek helyet adó Groupama Arénát, ahol egyébként a miniszterelnök is jelen volt.

Orbán Viktor kedden bővebben beszélt a siker kapcsán: azt mondta, „ismét vagyunk valakik” azok után, hogy Magyarország „egykor nagy futballnemzet volt, de később kisodródott, lenézett helyzetbe került, senkik voltunk”.

Senkikből valakik

Az ünneprontás szándéka nélkül nézzük meg, mi szól a kijelentés mellett, és mi mond ellent Orbán megállapításának, vagyis, hogy futballban „ismét vagyunk valakik”.

Mellette szól a tény, hogy 1972 után – 44 év kihagyással – ismét ott leszünk az Európa-bajnokság döntőjében. Ám míg 1972-ben 32 csapat közül kerültünk be az akkor csupán 4 ország részvételével megrendezett tornára, most 53 induló közül került ki az a 23 együttes, mely Franciaországgal kiegészülve játszik a jövő nyári 24 csapatos tornán. Az évtizedek során egyre nőtt a finálé létszáma: 1980-ban 8-ra, 1996-ban 16-ra növelték. 2008-ban újabb bővítés mellett döntött az UEFA, minden bizonnyal azért, hogy közép-kelet-európai csapatok is ott lehessenek a tornán – ezzel tovább növelve az esemény követésében érdekelt tévénézők számát, s így a reklámból és közvetítési jogdíjból származó bevételeket. A számítás be is vált: hazánk mellett Csehország, Románia, Szlovákia, Lengyelország és Ukrajna is ott lesz a jövő évi döntőn. Mindez semmit nem von le a magyar csapat sikeréből, ám tény, hogy most sokkal könnyebb volt kijutni, mint korábban bármikor. Válogatottunk a tíz csoportmérkőzés során 53 százalékos teljesítményt nyújtott. Az új rendszer előnyeit igazolja, hogy ilyen teljesítménnyel az utóbbi évtizedekben egyszer sem értünk el kijutást érő helyezést. 

Ugyanakkor elismerésre méltó, hogy a piaci árak alapján egyértelműen esélytelenebb magyar csapat képes volt kétszer is győzni a pótselejtezőn. Az atv.hu kiszámolta, hogy hazánk 28 tagú játékoskeretének átigazolási értéke jelenleg 19 millió angol font, miközben a 24 tagú norvég keret piaci értéke 33 millió.

A következő kérdés, hogy milyen csoportban sikerült elérnünk a pótselejtezőt jelentő harmadik helyet. Általános vélemény, hogy a G csoport a leggyengébb csoport volt. Ráadásul az első számú kiemelt, Görögország összeomlott, és az utolsó helyen zárt, mi ugyanakkor csak 1 pontot tudtunk szerezni a görögök ellen. A részben szó szerint amatőrökkel felálló – tehát munka után focizó – Feröer-szigetek ellen is megizzadtunk idegenben és itthon egyaránt, mire sikerült kicsikarni a győzelmet.

Feröer ellen itthon az FTC házi gólkirálya, Böde Dániel lőtte a győzelmet jelentő két gólt. Böde nagy kedvenc, ám a Hetek értesülései szerint szakmai körökben egyfajta kuriózumként említik, hogy a focizás mellett ő szülőfaluja, Madocsa megyei másodosztályú futballcsapatának a trénere is. A napokban egy sportcsatorna portréfilmet sugárzott Bödéről: a válogatott csatár a madocsai kocsmában ünnepelt, helybéli barátai saját mellszobrával ajándékozták meg. Ez a mentalitás Böde közvetlensége ellenére, fogalmazzunk úgy, formabontónak számít az európai futballban.

Szintén figyelmeztető jel, hogy a százmilliárdokból épülő szép stadionok ellenére a meccsre járó szurkolók száma tovább csökkent. Egy darab harmadosztályú német meccsen kétszer annyian vannak, mint egy átlagos hétvégén az összes magyar NB1-es mérkőzésen.

Dárdai, az integrátor 

Ugyanakkor a válogatottal kapcsolatos pozitívumok között hangsúlyos helyen említendő Dárdai Pál, aki az első selejtező elvesztése után menesztett Pintér Attilát váltotta a szövetségi kapitányi poszton. Dárdai integráló személyiség: közös nevezőre hozta a futballistákat, a médiát, a szurkolókat, és az első három meccsére ígért 7 pontot meg is szerezve visszaadta a kijutás esélyét. „Dárdai taktikája viszonylag egyszerű volt: elrontani az ellenfelek játékát” – magyarázta a Heteknek egy UEFA-licences, külföldön dolgozó magyar edző. Forrásunk szerint Dárdai reálisan mérte fel, hogy a jelenlegi kerettel a rendelkezésére álló idő alatt a masszív védekezés és néhány ellentámadás kidolgozása a reális cél, és ezt sikerült is megvalósítani. Ugyanakkor szervezett támadójátékra csak elvétve volt képes a csapat. A Dárdait váltó német Berndt Storck – saját elmondása szerint is – folytatta Dárdai munkáját, emellett azonban volt több meglepő húzása is. Az egyik, hogy állandó segítőnek maga mellé vette Andreas Möllert. A magyar edzők – például a hollandok elleni 8–1-es vereség után lemondott Egervári Sándor – nem rejtették véka alá Storckkal és Möllerrel kapcsolatos ellenérzéseiket. Egervári azt mondta, ötven százalék esélyt sem ad a norvégok ellen, mert Storck megosztó személyiség, „nagyon sok hiányosságára derült fény”, és elhibázott döntés volt, hogy addigi stábját lecserélve szerződtette Möllert.  (Andy Möller egyébként világ- és Európa-bajnok, BL-győztes, 85-szörös német válogatott játékos.) 

Az, hogy többnyire sikertelen magyar edzők szinte nyíltan kívánták „a németek” bukását, már elvezet a magyar futball megítélésének következő aspektusához, a sportág morális helyzetéhez, illetve a szakmai színvonalhoz. 

A nemzeti tizenegy sikere akkor lehetne tartós, ha egy egészében véve fejlett bázisra – tömegsport, utánpótlás, nemzeti klubcsapatok – épülne. Már idézett, külföldön dolgozó edző forrásunk szerint azonban nálunk fordított a helyzet: elértünk egy szép sikert a válogatottal, és most ettől remélik, hogy majd elkezd javulni a komplett sportági színvonal. Az is fontos kérdés, hogy vajon miért működne ez a logika, ám most nézzük meg, miért mondhatják a kritikusok, hogy sok még a tennivaló.

Klubszinten siralmas a helyzet: a vicc szerint az ősz beköszöntének az a legbiztosabb jele, hogy már az összes csapatunk kiesett a nemzetközi kupákból. Sajnos ez idén is így történt. A magyar bajnokságot toronymagasan vezető FTC a nyáron kettős vereséggel esett ki az Európa Liga selejtezőjéből egy bosnyák csapat ellen, és hasonlóképp nem került főtáblára a bajnok Videoton, illetve a Debrecen sem. Egybehangzó vélemények szerint nemzetközi szintű játékosunk Gera Zoltán mellett szinte alig akad (közülük is Nikolics, Bogdán, Németh Krisztián külföldön játszik, példásan helytállva bajnokságaikban), és az utánpótlás korukban még jól teljesítő fiatalok többsége is elkallódik felnőtt korára. 

Korrupció alsó és felső szinteken

A rendszert átitatja a korrupció: már a 10–12 éves gyerekek szintjén tetten érhető a gyakorlat, hogy az edző azt a játékost állítja be a kezdőcsapatba, akinek a szülei hajlandóak ezt honorálni. Akár úgy is, hogy havonta 20-30 ezer forintot fizetnek az edzőnek. Aminek több káros következménye is van: az így futtatott, ám a kenőpénzekről mit sem sejtő gyerek elhiszi magáról, hogy valóban a kezdőcsapatban van a helye, aztán egy esetleges valódi megmérettetésnél éri majd csalódás. A tehetséges, ám a kivételezett társak miatt mellőzött gyerekek pedig elkedvetlenednek, és akár idejekorán abbahagyhatják a játékot, a legnagyobb tehetségek tehát könnyen elkallódhatnak. Több edzővel, menedzserrel és szülővel beszélgetve úgy tűnik, nem elszigetelt jelenségről van szó. A korrupció kategóriájába tartozik a meccspénz is. Amennyiben a profi játékosnak olyan a szerződése, hogy az alapfizetésén felül akkor kap plusz pénzt, ha be is állítják a csapatba, az edző előtt megnyílt a lehetőség: „Beteszlek a kezdőbe, ha visszaosztasz a meccspénzből.” Forrásaink szerint ez a gyakorlat is működik a hazai fociban. És – mint felhívták rá a figyelmet – a futballt a TAO-pénzekkel támogató cégek is kérnek egyet s mást a támogatásért cserébe, például általuk megnevezett játékosok szerepeltetését.  

A TAO-támogatási rendszerről (a társasági adó egy részének sportcélú felajánlása) a Transparency International októberi tanulmánya is leszögezi, hogy átláthatatlan, és ezért lehetőséget nyújt a korrupcióra. Amivel lehet vitatkozni, az azonban tény, hogy sem az adományozó vállalatoknak, sem a sportkluboknak nem kell részletesen elszámolniuk a támogatásra szánt pénzösszeggel. És az is tény, hogy az utóbbi négy év alatt kifizetett 200 milliárd forintnyi támogatás jelentős részét, 75 milliárdot a labdarúgás kapta. Ezen a pénzen több mint 1100 futball-egyesület osztozott: tizenhárom csapat kapott összesen 21 milliárd forintot, ám ezek közül is kiemelkednek a miniszterelnök falujában, Felcsúton működő futballszervezetek, melyek négy év alatt 9 milliárd forint adótámogatáshoz jutottak.

Tudományos alapok vs. grund 

Már idézett UEFA-licences edző forrásunk szerint a szakmaisággal is komoly bajok vannak. Az átlagember talán csak annyit tud erről, hogy például a válogatottban is kifejezetten jól játszó, húszéves Nagy Ádám tizenkét évesen abbahagyta a focit, mert azt mondták neki, hogy vékony testalkatával nincs esélye jó játékossá válni. Egyébként hasonló sztorit hallottunk Gera Zoltánról is: őt állítólag a Dunaújváros egykori edzője – egy későbbi szövetségi kapitány – nem szerződtette még angliai korszaka előtt, mondván, nem lát benne fantáziát.

Hogy Kleinheisler Lászlóval mi történt, az szintén rejtély: a fiatal játékost Bernd Storck annak ellenére betette a válogatott kezdőcsapatába, hogy klubjában, a Videoton harmadosztályú második csapatában egy percet sem játszhatott a mostani idényben. Mint tudjuk, Kleinheisler idegenben győztes gólt lőtt a norvégok ellen, majd itthon is kitűnően játszott. Az atv.hu ezek után megkereste a Videotont, hogy engedik-e ismét játszani Kleinheislert, legalább a harmadosztályban. A klub nem kívánt válaszolni.  

Forrásunk szerint a sikeres külföldi országokban szó szerint tudományos alapokra helyezték a focit: a gyerekeknél még nem számít a mérkőzések eredménye, ehelyett a „tökéletes végtermék” kialakítására koncentrálnak.  Izomzat, gyorsaság, technikai képességek, taktikai érzék: külön-külön mérik e részterületeken a pillanatnyi állapotot és a fejlődést, és a mérések alapján speciális edzésekkel képzik a játékosokat. Mindez a felnőtt szinten is igaz, még az edzéseken is – külföldön. Magyarországon ez még többnyire nem így működik, inkább az a mentalitás uralkodik, hogy Puskás Öcsit és az Aranycsapatot is „a grund termelte ki”. Ami igaz, csakhogy azóta megszűnt a „grund”, a világ futballja viszont elszáguldott mellettünk. Igaz, hogy néhány éve fejlődésnek indult az akadémiai rendszer, ám a nemzetközi hitelesítő cégek szerint a magyar futballistaképzők még meglehetősen el vannak maradva a külföldi versenytársaktól. Arról nem beszélve, hogy a néhány ezer néző előtt játszó hazai focistáknak egy világversenyen 50-60 ezer néző előtt, extra stresszhelyzetben kell majd kihozniuk magukból tudásuk legjavát. „Drukkolok a fiúknak a jövő évi Európa-bajnokságon, de azon izgulok, nehogy egy újabb Mexikó legyen a vége” – mondta a jövőről egy ismert edző.

Olvasson tovább: