Kereső toggle

Felszámolják a Bács megyei „mini Amszterdamot”

Csatát vesztett az alföldi kéjipar

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az Amszterdam piroslámpás negyedében elhíresült, magyar futtatók által uralt „Nyíregyháza utca” után a magyar prostitúcióipar újabb dicstelen specialitással rukkolt elő. A Bács-Kiskun megyei 53-as főút mentén kivilágított, fűtött fabódékban, amolyan kirakatokban kelletik magukat lenge öltözetű hölgyek. Pontosabban csak kellették, mert az országos médiavisszhang nyomán a testek kiárusítása egyelőre szünetel. A Kiskunhalasi Városi Ügyészség állásfoglalása szerint a jelenlegi jogszabályok alapján is visszaszorítható az illegális kéjelgés; a helyi rendőrök pedig információink szerint arra készülnek, hogy az országban elsőként a prostituáltak kuncsaftjait is előállítsák és megbírságolják.

Az 53-as főút mentén, Kiskunhalas és Pirtó között sorra létesülő bódékban a legutóbbi napokig lenge öltözetű hölgyek kellették magukat erotikus tánccal, leszbikus show-val, vagy csak egyszerű neonreklámként. A bódék magánterületen állnak, sőt az egyik helyen a kuncsaftokat egy volt iskolaépületbe (!) viszik a kéjhölgyek. Ez a helyi, sőt – miután az ötlet egyedülálló – az országos  prostitúció újabb korszakát is jelentheti. A „mini Amszterdamról” készült riportok azt sugallják, hogy nem lehet mit tenni a prostitúció ilyen arcátlan, egyre többeket irritáló tolakodása ellen. Ez azonban nincs így. Kétségtelen, hogy a prostitúció teljes felszámolása illúzió, ám ahogy a Kiskunhalasi Városi Ügyészsége témában született állásfoglalása is egyértelművé teszi: a jelenlegi jogszabályok alapján vissza lehet szorítani a prostituáltakat az utak széléről, és az „ipar” háttérországát is „meg lehet piszkálni”.
Ismert tény, hogy önmagában a prostitúció nem büntetendő. A New York-i Egyezmény értelmében – amelyhez hazánk is csatlakozott – a kéjhölgyek önszántukból nyújthatnak szexuális szolgáltatást, ám ha erre őket bárki kényszeríti, vagy őket anyagilag kihasználja, bűncselekményt követ el. Mint ahogy az is, aki bordélyházat üzemeltet. A magyar jogrend ezenkívül ismeri a védett övezet fogalmát is: ide tartozik egyebek között a főútvonalak százméteres körzete is, ahol szabálysértésnek számít a felajánlkozás, mi több, annak elfogadása, és az arra való felhívás is (tehát a kuncsaft tevékenysége). Utóbbi két kitételt veszi alapul a kiskunhalasi rendőrség, amikor azt tervezi, hogy az 53-as főút mentén nemcsak a lányokat, hanem a szolgáltatást igénybe vevőket is előállítja.
A halasi kapitányság lehet az első az „országban, ahol ezt alkalmazzák” – mondja Husti János rendőrkapitány, aki nem titkoltan egyfajta „huszárvágásként” tekint erre a lehetőségre a prostitúció visszaszorítása kapcsán. Hiszen – érvel – akkor lesz csak igazi botrány, ha az első ismert helyi személyiségre kiszabják emiatt a szabálysértési bírságot. A kapitány azonban megjegyezte: a bizonyításhoz ugyan elég, ha az illető a kocsijába ülteti a hölgyet, vagy bemegy vele a házba, ennek rögzítése mégis jelentős energiákat von el az általa fontosabbnak ítélt ügyektől, mint például a vagyon elleni bűncselekményektől.
Mint ahogy nagyobb kapacitásra – több kollégára, esetlegesen bírói engedélyhez kötött eszközök alkalmazására – lenne szükség ahhoz is, hogy a bűncselekményt elkövető futtatók rács mögé kerüljenek. Ez a célkitűzés azonban nem irreális – legalábbis az ügyészség véleménye szerint. Sőt, az egykori iskolaépületben zajló légyottok a bordélyház üzemeltetésének gyanúját is felvethetik.
Kastyják János ügyvéd, a város egykori rendőrkapitánya egyetért azzal, hogy a jelenlegi jogszabályok alapján is hatékonyan fel lehet lépni az utak mentén burjánzó prostitúcióval szemben. Ebben nem akadály az sem, ha magánterületen zajlik a tiltott kéjelgés. Ugyanakkor azt is hozzáteszi, hogy a leamortizálódott rendőrség erejéből nemigen telik többre, mint szabálysértésért rendszeresen előállítani a lányokat, hogy azután minden maradjon a régiben. A rendőrség jelenleg közrendvédelmi feladatként próbálja meg kezelni a problémát, holott „ezeréves tétel, hogy a prostitúció a bűnözés melegágya” – jegyzi meg.
„Hatalmas hibának tartom, hogy a kilencvenes években bezáratták azokat a szórakozóhelyeket, ahol a prostituáltak ellenőrzött keretek között dolgozhattak: ezzel kiszorítottuk a lányokat az utak szélére” – fogalmaz a volt rendőrkapitány, aki szerint a kutricák felépítésével újra a bordélyházak irányába mozdult el a prostitúció. Ezek létrehozása azonban tilos, és mások szerint nem is vezetne eredményre. Kastyják hangsúlyozza: mindenképpen ellenőrzött, törvényileg behatárolt keretek közé kellene szorítani a testek kiárusítását – ami türelmi zóna kijelölésével lenne a legegyszerűbb –, azonban a döntés nem a rendőrök kezében van.
Husti János szerint a türelmi zóna valóban jó megoldás lenne, a prostituáltak igénybe is vennék ezt a lehetőséget. Ez azonban vélhetően – a zóna helyétől függően – további lakossági vitákhoz, feszültségekhez vezetne. Nem véletlen, hogy a kéjiparral fertőzött települések eddig sem törekedtek az ilyen területek kijelölésére, holott 50 ezernél nagyobb lélekszám felett ez kötelező lenne a törvény értelmében. Egyvalamiben azonban szinte mindenki, még a prostitúció létét elfogadók is egyetértenek: az utak széléről el kell tűnniük a bódéknak és a kéjhölgyeknek egyaránt. Ez a célja annak a  most formálódó helyi lakossági mozgalomnak is, amely kész aláírásgyűjtést szervezni azért, hogy felháborodásának nyomatékot adjon.
A lányok – vélhetően a nagy média- és a nyomában érkező rendőri érdeklődésnek köszönhetően – az utóbbi napokban eltűntek az 53-as főút széléről, ezzel együtt a bódékat is elkezdték bontani. Úgy tűnik, a nyilvánosság és a hatóság csatát nyert a prostitúcióval szemben.

Olvasson tovább: