Hetek Univerzum
„A tehetség semmit nem ér szorgalom és alázat nélkül”
Interjú Sallai Roland válogatott labdarúgóval

Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

„A tehetség semmit nem ér szorgalom és alázat nélkül”
Interjú Sallai Roland válogatott labdarúgóval
Nem szabad megelégednem magammal: akármi történik, nekem mindig maximumot kell nyújtani, mert a szurkolók sokat várnak tőlem – mondta a Heteknek Sallai Roland, a német Freiburg és a magyar válogatott labdarúgója.(2022.03.11.)

Nemrég tértél vissza sérülésből, ami miatt több meccset ki kellett hagynod, az elmúlt hetekben viszont újra sikerült visszakerülnöd a kezdőcsapatba. Úgy érzed, visszanyerted már a régi formádat?

– Egy sérülés után mindig el kell telnie egy kis időnek, hogy az ember újra ugyanabba a fitt állapotba kerüljön, mint a sérülése előtt. Ehhez nekem is kellett egy-két hét. Most már újra jó formában érzem magam, ezt mutatja, hogy az edző visszarakott a kezdőcsapatba, sőt, úgy érzem, egyre jobb formába lendülök, a legutóbbi meccsünkön már szerintem elég jó teljesítményt nyújtottam.

Milyennek érzed a mostani szezonodat a korábbiakkal összehasonlítva?

– Ha a számokat vesszük figyelembe, mint a lejátszott percek vagy a gólok száma, akkor azok idén alacsonyabbak, de azon vagyok, hogy ezeket is folyamatosan feljebb tornásszam. Idén eddig a szerencse sem állt mellém több szempontból sem, de nem panaszkodom, hanem dolgozom keményen tovább.

Az a véleményem, hogy a szerencse is akkor fog az ember mellé pártolni, ha elvégzi a kemény munkát.

A családodban többek mögött is komoly futballmúlt áll: édesapád kétszeres magyar bajnok, míg a nagybátyád ötvenötszörös válogatott játékos volt, aki megjárta az 1982-es és 1986-os világbajnokságot is. Mondhatjuk, hogy ezek alapján nem is volt kérdés, hogy te is futballista leszel?

– Valóban, tulajdonképpen beleszülettem egy futballista családba, ahol nap mint nap téma volt a foci és a meccsnézés, ebben éltünk. Ennek ellenére soha nem éreztem úgy, hogy erőltetve lenne ez a kérdés a részükről. Olyan 5-6 éves koromban kezdett el kialakulni bennem, hogy futballista szeretnék lenni, ekkor kezdtem el én is a nagy csapatok meccseit követni a TV-ben.

A legnagyobb hatással persze apukám meccsei voltak rám: mindig kijártunk ezekre, és az ott tapasztalt fociláz engem is teljesen magával ragadott.

Forrás: MLSZ.hu
(forrás: MLSZ.hu)

Mikor jött el az a pont, amikor biztosan tudtad, hogy profi labdarúgó lesz belőled?

– Nagyjából 12 éves koromban, amikor Felcsútra kerültem a bentlakásos futballakadémiára.

Az első egy-két hónapban nagyon nehéz volt távol lenni a családomtól, többször majdnem el is jutottam arra a pontra, hogy inkább feladom és hazamegyek, de végül mindig a maradás mellett döntöttem. Utólag úgy látom, jó döntés volt.

Hogyan értékeled az ott töltött ifi éveket?

– Nagyon sokat köszönhetek a Puskás Akadémiának. Nagyon jól képzett, profi edzők dolgoztak velünk, akik nemcsak a technikai részét biztosították, hanem a jellemünket is fejlesztették. Ott mindig azt mondták, hogy jó focistát és jó embert szeretnének nevelni belőlünk és ha ezek közül csak az utóbbi jön össze, ők már akkor is boldogok. Mindig törekedtem arra, hogy mind a kettő összejöjjön, ezért pedig keményen dolgoztam. A szervezett és kötelező edzések mellett viszont, azt gondolom, az is nagyon fontos, hogy a játékos maga is mindig tovább akarjon fejlődni. Mindig fejlődni akartam, mindig jobb akartam lenni a többieknél.

Ez azt jelenti, hogy te külön edzésmunkákat is végeztél a kötelező edzések mellett?

– Igen, rengeteget gyakoroltam edzések után és előtt is, amikor csak lehetőségem nyílt rá. Rögtön, ahogy az iskolának vége volt, a csapattal elmentünk edzésre, de utána én még kint maradtam gyakorolni – sokszor egyedül, amíg be nem sötétedett.

 

Tizenkilenc évesen kerültél ki a Palermóhoz. Hogy jött ez a megkeresés és hogyan élted meg érzelmileg azt, hogy ilyen fiatalon el kell hagynod Magyarországot?

– Az átigazolásom előtt még sikerült bemutatkoznom a Felcsúttal az NB I-ben, 17 évesen. Ez egy nagyon fontos lépés volt a fejlődésemben, hogy először itthon meg tudtam magam mutatni a felnőtt csapatban, ahol gólokat is szereztem és gólpasszokat is adtam. Azt hiszem, a felcsúti jó szerepléseim miatt érkezett a megkeresés a Palermótól. Mivel egy komoly múltú Serie A-s csapatról volt szó, nem hezitáltunk sokat az ajánlaton.

Amikor kimentem, a csapatba való beilleszkedés nagyon nehéz volt. Már az elején feltűnt, hogy komoly klikkesedés jellemzi a csapatot. Az én ottlétemkor két csoport alakult ki: az egyik a balkáni játékosokat, a másik az olasz játékosokat tömörítette, és egyik csoport sem volt túlzottan befogadó velem. Emlékszem egy esetre az egyik edzésről: éppen cicáztunk és elkezdtek kipécézni engem a többiek játék közben. Erre egy kicsit idegessé váltam és elrúgtam a labdát, mire legalább öten nekem rontottak kiabálva, én meg ott maradtam egyedül, senki nem sietett a segítségemre.

Ott megtanultam, hogy mindig magamért kell kiállnom és mentálisan fejben erősnek lennem.

Mi segített abban, hogy mentálisan képes legyél ebben a nehéz közegben is erős maradni? Honnan merítettél erőt?

– Nagyon sokat segített, hogy abban az időszakban már együtt voltam a barátnőmmel, aki most is itt van kint velem Németországban. Ezenkívül mindkettőnk családja nagyon erős és összetartó, akik mindig erőt és biztonságot adtak nekem ezekben az időkben és segítettek abban, hogy ne érezzem magam egyedül. u

A palermói idényed után hogyhogy visszajöttél Magyarországra?

– Egyéves kölcsönszerződéssel voltam kint, aminek a lejárta után visszamentem a Puskás Akadémiához. Ugyanakkor mindenképpen külföldön szerettem volna tovább folytatni a pályafutásom, mert a palermói idény már bebizonyította, hogy egy komolyabb nemzetközi bajnokságban is meg tudom állni a helyem. Ezért nagyon örültem, hogy a ciprusi APOEL csapatával sikerült szerződést kötnöm, aminek köszönhetően a Bajnokok Ligájában is játszhattam.

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix
Sallai Roland már 20 évesen bemutat­kozott  a Bajno­kok Ligája főtáblájában. (Fotó: Shutterstock / PuzzlePix)

Nem érezted visszalépésnek, hogy egy Serie A-s csapat után Ciprusra kerültél ki?

– Sokan mondták, hogy ez talán túl nagy visszalépés az olasz első osztály után. Én viszont a másik oldalról közelítettem meg: ez egy jó lehetőség arra, hogy sok ember előtt megmutassam magam a Bajnokok Ligájában. Ez volt egyébként a fő szempont, ami miatt végül oda igazoltam és szerencsére bejött a számításom.

Ez a döntés valóban helyesnek bizonyult, hiszen egy idény után leigazolt a Bundesligában szereplő Freiburg. Ez az ajánlat honnan érkezett, hol találkoztak veled először?

– Mikor legelőször beszéltem velük, legnagyobb meglepetésemre elmondták, hogy már 2016 óta nyomon követnek. Tehát összességében több év folyamatos megfigyelése alapján hozták meg ezt a döntést, de azt gondolom, ebben az is szerepet játszott, hogy a Bajnokok Ligájában is megálltam a helyem magasan jegyzett csapatokkal szemben.

Mi a helyzet a nyelvtanulással? Hogy megy a német?

– Sajnos azon még van mit fejleszteni (nevet). Az angol elég jól megy, és szerencsére minden játékos tud legalább minimális szinten angolul, szóval a kommunikációval nincs gond csapaton belül.

Széles körben elterjedt vélekedés a német futballról, hogy a mentalitását a fegyelmezettség és a katonás rend jellemzi. Ezt te is meg tudod erősíteni?

– Abszolút. Mikor megérkeztem, rögtön érzékeltem, hogy itt nagy fegyelem uralkodik, amit főleg az elején elég nehéz volt megszokni. Meg kellett tanulnom például, hogy az edzések előtt és után a játékosok legalább 45 percet még a konditeremben maradnak.

Ilyen mentalitással előtte sehol nem találkoztam, és nekem is kellett egy kis idő, hogy felvegyem ezt a ritmust.

Ma – főleg a sérülésem után – látom, hogy ezek a plusz konditermi gyakorlatok nagyon fontosak az izomzat megfelelő regenerálódása és a következő mérkőzésre való felkészítése érdekében.

Láthatjuk, hogy több kitűnő focista is – mint például Cristiano Ronaldo – nagyon odafigyelnek a megfelelő életmódjukra az alvástól kezdve a telefonhasználaton át az étkezésig. Te mekkora hangsúlyt fektetsz ezekre a szempontokra?

– Nekem is van egy étkezési rendem, pontosan beosztom, hogy meccsek előtti napokon mit eszem reggelire, ebédre, vacsorára, illetve a folyadékbevitelnél is figyelek arra, hogy csak vizet igyak. Mivel ez nem túl változatos étrend, egy idő után kicsit unalmassá válik, de én úgy vélem, ez is nagyban hozzájárul ahhoz, hogy magas szinten tudjak a meccseken teljesíteni. Ezenkívül az alvás és pihenések megfelelő ütemezésére is igyekszem mindig odafigyelni.

Térjünk még egy kicsit vissza a karriered legelejére. A Puskás Akadémia akkori korosztályából egyedül te futottál be nemzetközi karriert is. Szerinted mi volt az, ami miatt ki tudtál tűnni a többi kortárs közül?

– Talán a technikai tudásom volt jobb az átlagnál. Nagyon jól láttam a pályán, azonnal észrevettem a különböző játékhelyzeteket, valamint megvolt az a képességem is, hogy előre tudtam gondolkodni a pályán. Ugyanakkor ezek adottságok, amelyek önmagukban, kemény munka nélkül keveset érnek, így keményen is kellett és kell dolgoznom, hogy folyamatosan fejlődjek és megálljam a helyem.

Az, hogy idáig eljutottál a karrieredben, szerinted mennyiben köszönhető a tehetségednek és mennyiben a szorgalmadnak?

– Azt gondolom, hogy olyan 30-70 százalék az arány. A szüleim is arra tanítottak, de én is abban hiszek, hogy a tehetség nem ér semmit szorgalom és alázat nélkül.

Mik a jövőbeli terveid, céljaid?

– Mindenféleképpen egy top bajnokságban szeretnék maradni. Az álmom, hogy egyszer a Premier League-ben is bemutatkozzak. Azt gondolom, hogy a Premier League a foci csúcsa, a legnagyobb színpad, ahol egy játékos meg tudja magát mutatni.

Milyen érzés volt először felhúzni a válogatott mezt?

– Nyugodtan mondhatom, hogy egy álmom vált valóra azzal, hogy a válogatottban be tudtam mutatkozni. Emlékszem, nagyon izgatott voltam, amikor csereként először pályára léphettem. Szerencsére a bemutatkozásom elég jól sikerült, és azóta is az a célom, hogy minél több válogatott meccsen tudjak pályára lépni.

A válogatott meccsek hangulata, a szurkolók szeretete semmihez sem fogható élmény, ez olyan valami, amit újra és újra át akar élni az ember. Az olyan pillanatok, mint amiket például legutóbb a hazai EB-meccseken is megtapasztaltunk, örökké emlékezetesek maradnak az életemben.

Fotó: MTI / Kovács Tamás
Sokan a Sallai és Szoboszlai párosban látják a magyar foci jövőjét. (Fotó: MTI / Kovács Tamás)

A válogatott meccseken feltűnő, hogy Szoboszlaival elég jó párost alkottok a középpályán. Láthatóan nagyon jól érzitek egymást és jól kiegészítitek a másikat. Ez minek köszönhető szerinted?

– Ez valóban így van, ez már az első meccs előtti közös edzések alkalmával is így volt, rögtön éreztük, hogy jól megértjük egymást. Szerintem ennek az lehet az oka, hogy mindketten fiatalok vagyunk és hasonló kvalitásokkal rendelkezünk: jól cselezünk, gyorsak vagyunk és jól bánunk a labdával.

Ki az ügyesebb a labdával?

– Ő azt mondaná, hogy ő, én meg azt mondom, hogy én. (nevet)

Sokszor azt is érezni a válogatottnál, hogyha egy komolyabb ellenféllel játszik, mint például a franciák vagy a németek ellen az EB-n, akkor a közvélemény már szinte a meccs előtt elkönyveli a vereséget és semmilyen elvárást nem támaszt veletek szemben. Ezzel szemben, ha egy kis csapat ellen játszunk, mint Andorra vagy San Marino, akkor már azonnal megnőnek az elvárások. Rossi mester hogyan tud felkészíteni titeket mentálisan ezekre a meccsekre?

– Igen, ez egy érdekes jelenség, én is úgy látom, hogy amikor nem helyeződik ránk nagy nyomás, akkor sokszor mi is lazábban és felszabadultabban tudunk játszani és így jobb teljesítményre vagyunk képesek.

Rossi mester mindig 100 százalékosan felkészít minket a soron következő meccsre, nagy pontossággal felvázolja nekünk a taktikai utasításait, minden egyes játékosnak elmondja, hogy pontosan mi a dolga, de mentális felkészítésre is nagy hangsúlyt helyez, mindenre odafigyel.

A közvélemény már egy ideje úgy tekint rád és Szoboszlaira, mint a válogatott jövőbeli nagy reménységeire. Ezek az elvárások hogyan hatnak rád?

– Igen, én is így érzékelem, hogy a közvélemény nagy elvárásokat támaszt velünk szemben, de ez engem inkább motivál és arra ösztönöz, hogy még többet dolgozzak. Illetve megtanít arra is, hogy nem szabad megelégednem magammal: akármi történik, nekem mindig maximumot kell nyújtani, mert az emberek, a szurkolók sokat várnak tőlem, és én mindig szeretnék jó teljesítményt nyújtani. n

Vissza a Hetek univerzumba
Aktuális hetilap
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected] - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!