Kereső toggle

Életben hagyott tömeggyilkosok

Breivik, Abdeslam és Tarrant esete a halálbüntetés hiányával

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az ausztrál Brenton Tarrant március 15-én élőben közvetítette a Facebookon, amint fegyverével besétál az új-zélandi Christchurch két mecsetébe, és halomra gyilkolja az ott imádkozókat. Összesen ötven embert ölt meg. Később megadta magát a rendőröknek, és idült, cinikus vigyorral nyugtázta, hogy őt innentől nem érheti bántódás. Sajnos jól látja.

Amint arról a Hetek múlt heti számában írtunk: Tarrant neonáci ökoterrorista volt. Bestiális tettének mozgatórugói megtévesztésig hasonlítanak a norvég Anders Breivik 2011-es, 77 emberéletet követelő tömegmészárlásának motívumaihoz. Szintén közös bennük (és a 2015-ös párizsi, 137 halálos áldozatot követelő iszlamista terrortámadás túlélő elkövetőjében, Salah Abdeslamban), hogy gyáva, kizárólag védtelenek ellen irányuló terrortámadásaik után mindegyikük megadta magát a hatóságoknak – vagyis ahhoz is gyávák voltak, hogy életüket áldozzák gonosz, tömeggyilkos eszméikért. Ugyanakkor mindhárman dicsekedtek tettükkel – bizonyítékok tömege mellett ez a kérkedésük is kétségtelenné teszi bűnösségüket.

Hogy Breivik, Abdeslam és Tarrant milyen figurák, arról aligha kell többet beszélnünk. A kérdés az, hogy mit tud kezdeni egy liberális demokrácia igazságszolgáltatása, politikai rendszere és közvéleménye ezekkel a gonosztevőkkel.

Nincsenek jó híreink ezzel kapcsolatban. Breivik és Abdeslam már börtönbüntetését tölti – a norvég jogszabályok szerint előbbi akár 21 év után is szabadulhat; az utóbbi 20 évet kapott azért, mert a párizsi merényletek után néhány hónappal, közvetlenül a letartóztatása előtt tüzet nyitott az őt kereső rendőrökre (a párizsi merénylet miatt egyelőre nem született ítélet). Tarrant ezekhez a figurákhoz fog csatlakozni – szintén egy liberális demokrácia börtönében kap ellátást évtizedeken keresztül.

Ismert: a börtönbüntetés címén 2011 óta luxusellátást kapó Breivik sikeresen (!) perelte a norvég államot, amiért öt évre magánzárkába tették, és ezzel megsértették (!!) az emberi jogait (!!!). Vajon Abdeslam és Tarrant miért fog perelni? A szellőztetéssel kapcsolatos nézeteltérések vagy a levegő páratartalma miatt? Vagy azért, mert nem jön be a kedvenc rajzfilmcsatornájuk a kábeltévén? Vagy mert nem megfelelő hidratáló krémet kaptak arcbőrük csinosítására?

Nem tudjuk. Ám Breivik példájából kiindulva minden esélyük megvan a sikerre. Norvégia, Belgium és Új-Zéland polgárai (köztük az áldozatok hozzátartozói!) évtizedeken át fogják eltartani ezeket a tömeggyilkosokat, akiknek bűnössége nem kérdéses, kegyetlenségük és aljasságuk párját ritkító, gyávaságuk pedig minden képzeletet felülmúl. Az ő esetükben minden fenntartás nélkül támogatható lenne a halálbüntetés alkalmazása – tényleg, milyen racionális érv szól Anders Breivik, Salah Abdeslam vagy éppen Brenton Tarrant életben hagyása mellett?

***

Ha azt hisszük, hogy az érintett országok vezetői legalább ilyenkor kilépnek komfortzónájukból, és felrúgják a politikailag korrekt közbeszéd konszenzusát, nagyot tévedünk. Új-Zéland miniszterelnöke, Jacinda Ardern például a lehető legkonformistábban reagált Tarrant gonosztettére, amiért természetesen besöpörte a mainstream média elismerését. „Ilyen, amikor egy országnak nemcsak miniszterelnöke, hanem valódi vezetője van” – egy szalagcím a számtalanból, amely itthon és világszerte Jacinda Ardern teljesítményét méltatta a Christchurch két mecsete elkövetett bestiális neonáci tömeggyilkosság után.

A miniszterelnök először azzal érdemelte ki a mainstream média elismerését, hogy a hazájában a terrortámadás után kezdődött mozgalomhoz csatlakozva maga is burkát öltve fejezte ki az együttérzését az áldozatok hozzátartozóinak. Másodszor azzal, hogy kijelentette: nem fogja kimondani nyilvánosan az ötven embert, köztük időseket és gyerekeket lemészároló terrorista nevét. „Inkább azok nevét mondják ki, akiket elvesztettünk, ne azét, aki elvette az életüket. Ő egy terrorista, bűnöző, szélsőséges” – mondta Ardern hazája parlamentjében. További médiatámogatást kapott az új-zélandi kormány intézkedése, amely betiltja a terrortámadás során használt fegyvereket.

Természetesen az áldozatok és hozzátartozóik mellett Ardern és kormánya is megérdemli empátiánkat: Tarrant ártatlan embereket ölt meg, maga pedig import terrorista volt – vérfürdője több áldozatot követelt, mint ahányan egy év alatt Új-Zélandon emberölés áldozatául esnek. Ardern és kormánya tehát egy sokkoló, Új-Zélandon méreteiben is szokatlan bűncselekménnyel szembesült. De ettől még nem kell egyetértenünk azzal, ahogy a kormányfő reagált a gonosztettre. Pláne semmi köze „az igazi vezetéshez” sem Ardern burkába bújásának (még ha azt nyilvánvalóan az áldozatok hozzátartozói felé tett gesztusnak is szánta), sem annak, hogy nem ejti ki soha Tarrant nevét. A jószándék értékelhető, de sajnos ennyi erővel le is rajzolhatná a christchurchi mészárost, hogy aztán egy nagy piros X-szel áthúzza a fejét.

A legelképesztőbb azonban a fegyverbetiltásról szóló bejelentés. Abban ugyanis biztosak lehetünk, hogy a Breivikhez, Abdeslamhoz és Tarranthez hasonló gazemberek továbbra is akadálytalanul juthatnak fegyverhez akár Új-Zélandon, akár máshol a világon. A polgárok fegyverviselésének korlátozásával az államok az áldozatok kezéből veszik ki a védekezés lehetőségét. Emlékezzünk rá: amikor az Iszlám Államra felesküdött terrorista a mostanihoz hasonlóan szörnyű tömegmészárlást hajtott végre 2016-ban egy floridai melegbárban, az amerikai liberálisok szintén a fegyverviselés korlátozását követelték. Csakhogy Omar Mateen azért tudott 50 embert megölni a Pulse bárban, mert a bár egész területéről ki voltak tiltva a fegyverek – azokat a vendégeknek le kellett adniuk a bejáratnál. Az afgán származású terrorista azonban természetesen nem adta le a fegyverét, hiszen ölni érkezett a bárba (őt a kiérkező rendőrök végül lelőtték).

De vajon több vagy kevesebb halálos áldozat lett volna a Pulse bárban, ha a biztonsági szolgálat vagy akár valamelyik vendég rendelkezett volna Mateen leterítésére alkalmas fegyverrel? Természetesen kevesebb. És mi történt volna, ha Brenton Tarrant fegyveres őrökkel találja magát szembe az első, általa megtámadott christchurchi mecsetnél? Szinte biztos, hogy az áldozatok nagy része megmenekült volna.

Egy „valódi vezetőnek” ezekkel a kérdésekkel is szembe kellene néznie, de láthatóan Jacinda Ardernnek esze ágában sincs ilyesmivel foglalkozni. Ezzel azonban akaratlanul is a jövő Breivikjei, Abdeslamjai és Tarrantjei oldalára áll az áldozatokkal szemben.

 

Olvasson tovább: