Persze, a miniszterelnök nem így gondolkodik: legutóbbi nyilatkozatai szerint még növelni is hajlandó a külön-adókat, nemhogy – mint korábban ígérte – mérsékelné azokat az európai szintekre. Ezentúl is az energiacégek és a bankok fizetnék meg az alacsony deficit árát, és a gazdaság szerkezeti, tehát alapvető és hosszú távú átalakításáról szó sincs. Ezért mégiscsak kétséges, vajon az Ecofin, a pénzügyminiszterek tanácsa meghatódik-e majd attól, hogy az Orbán-kormány kész beáldozni a növekedés minden lehetőségét, és a sorozatos adóemelésekkel éppenséggel kivérezteti a vállalkozásokat. Végtére ilyen eszközökkel nem nagy kunszt akár nullára lenyomni a hiányt; csak elhatározás kérdése, és a kétharmados jobboldali többség megszavazza a szükséges törvényeket. De valós gazdasági teljesítmény nincs e „siker” mögött – ellenkezőleg: láttuk, hogy a mindenáron végrehajtott, voluntarista bevételnövelés meggátolja a munkahelyteremtést, lefékezi a fogyasztást, elmélyíti a szociális krízist.
Az unió közgazdászai ezt ugyanúgy ítélik meg, mint mérvadó hazai kollégáik, akik jóideje hangoztatják, hogy az adóprés nemhogy nem oldja meg a problémákat, hanem még tetézi is azokat, ezért bármilyen szép is a hiányszám, a gazdaság motorjai nem fognak beindulni, és egyebek között az államadósság mértéke sem változik. Holott a magánnyugdíjkasszát épp arra hivatkozva államosították, hogy a pénzből az ország hitelkitettségét fogják csökkenteni, ám ezt a célt a háromezer milliárd tetemes részének beáldozásával sem érték el, mert a romló árfolyamok miatt az adósság összege mindmáig változatlan maradt. Azt egyedül annak a gazdasági növekedésnek a révén „nőhettük volna ki”, amit viszont a kormány elhibázott unortodoxiája gátolt meg.
Orbán most is a szokott kettős játékot folytatja, amikor a mellét verve kijelenti, hogy minden uniós elvárást teljesítettünk, ezért „a matematika szabályai szerint” kötelesek megszüntetni a velünk szemben még érvényben lévő túlzottdeficit-eljárást, ám ugyanakkor olyan további adófajtákat kreál, amelyeket Brüsszel minden bizonnyal ismét aggályosnak talál. Itt van mindjárt a legújabb, a teherfuvarozókat sújtó, Európában páratlan mértékű útdíj, ami lényegében csődbe viszi a vállalkozókat – hacsak a megnövekedett kilométertarifát nem hárítják át megrendelőikre. Jellemző a kormányzati cinizmusra, hogy egy szakmai fórumon a minisztérium államtitkára éppen ezt a „megoldást” javasolta a fuvarosoknak. Nyilván abból a megfontolásból, hogy az árut márpedig muszáj mozgatni: először el kell juttatni a kereskedőkhöz, aztán a raktárakból az üzletekbe – tehát a termelő és forgalmazó cégek minden bizonnyal kénytelenek lesznek megfizetni a dráguló szállítást.
2013. 05. 31. (XVII/22)
