Kereső toggle

A „siker” ára

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Remélheti-e a kormány, hogy az unió már júniusban kiengedi Magyarországot az úgynevezett túlzottdeficit-eljárás alól? Ha pusztán azt nézzük, hogy a költségvetés hiánya 2012-ben az előírt három százalék alatt maradt, és a folyó évre hasonló eredmény várható, akkor – vagyis pusztán a számok alapján – Orbán Viktor követelése jogos. Csakhogy a Bizottságnak eleddig más baja is volt a magyar gazdasággal, nem csupán a mértéken felüli deficit. Brüsszel nem utolsó- sorban azt kifogásolta, hogy a kormány nem hajt végre strukturális reformokat, hanem mindeddig egyszeri bevételekkel, vagyis a magánnyugdíjkassza elkonfiskálásával, meg újabb és újabb adókkal érte el a hiány csökkenését – márpedig az unió logikus álláspontja szerint ezek a „nem fenntartható” intézkedések kategóriájába tartoznak.

Persze, a miniszterelnök nem így gondolkodik: legutóbbi nyilatkozatai szerint még növelni is hajlandó a külön-adókat, nemhogy – mint korábban ígérte – mérsékelné azokat az európai szintekre. Ezentúl is az energiacégek és a bankok fizetnék meg az alacsony deficit árát, és a gazdaság szerkezeti, tehát alapvető és hosszú távú átalakításáról szó sincs. Ezért mégiscsak kétséges, vajon az Ecofin, a pénzügyminiszterek tanácsa meghatódik-e majd attól, hogy az Orbán-kormány kész beáldozni a növekedés minden lehetőségét, és a sorozatos adóemelésekkel éppenséggel kivérezteti a vállalkozásokat. Végtére ilyen eszközökkel nem nagy kunszt akár nullára lenyomni a hiányt; csak elhatározás kérdése, és a kétharmados jobboldali többség megszavazza a szükséges törvényeket. De valós gazdasági teljesítmény nincs e „siker” mögött – ellenkezőleg: láttuk, hogy a mindenáron végrehajtott, voluntarista bevételnövelés meggátolja a munkahelyteremtést, lefékezi a fogyasztást, elmélyíti a szociális krízist.

Az unió közgazdászai ezt ugyanúgy ítélik meg, mint mérvadó hazai kollégáik, akik jóideje hangoztatják, hogy az adóprés nemhogy nem oldja meg a problémákat, hanem még tetézi is azokat, ezért bármilyen szép is a hiányszám, a gazdaság motorjai nem fognak beindulni, és egyebek között az államadósság mértéke sem változik. Holott a magánnyugdíjkasszát épp arra hivatkozva államosították, hogy a pénzből az ország hitelkitettségét fogják csökkenteni, ám ezt a célt a háromezer milliárd tetemes részének beáldozásával sem érték el, mert a romló árfolyamok miatt az adósság összege mindmáig változatlan maradt. Azt egyedül annak a gazdasági növekedésnek a révén „nőhettük volna ki”, amit viszont a kormány elhibázott unortodoxiája gátolt meg.

Orbán most is a szokott kettős játékot folytatja, amikor a mellét verve kijelenti, hogy minden uniós elvárást teljesítettünk, ezért „a matematika szabályai szerint” kötelesek megszüntetni a velünk szemben még érvényben lévő túlzottdeficit-eljárást, ám ugyanakkor olyan további adófajtákat kreál, amelyeket Brüsszel minden bizonnyal ismét aggályosnak talál. Itt van mindjárt a legújabb, a teherfuvarozókat sújtó, Európában páratlan mértékű útdíj, ami lényegében csődbe viszi a vállalkozókat – hacsak a megnövekedett kilométertarifát nem hárítják át megrendelőikre. Jellemző a kormányzati cinizmusra, hogy egy szakmai fórumon a minisztérium államtitkára éppen ezt a „megoldást” javasolta a fuvarosoknak. Nyilván abból a megfontolásból, hogy az árut márpedig muszáj mozgatni: először el kell juttatni a kereskedőkhöz, aztán a raktárakból az üzletekbe – tehát a termelő és forgalmazó cégek minden bizonnyal kénytelenek lesznek megfizetni a dráguló szállítást.

Csakhogy az ebben a láncolatban erősen növekvő költségeket végül természetesen a fogyasztók állják. Mindennek az árában megjelenik majd az emelt fuvardíj, vagyis az állam valójában a vásárlóktól szedi be az útdíj formájában kivetett adót. Ami viszont még jobban visszafogja a fogyasztást, s ennek a könyörtelen spirálnak ismét a gazdasági növekedés látja kárát. Kétséges, hogy az unió bürokratái szemet hunynak a nyilvánvalóan rossz folyamat felett, hiszen a magyar kormány ismételten szembemegy mindazzal, amit az illetékes nemzetközi szervezetek a válság kezelésében üdvösnek tartanak.

Ennek ellenére elképzelhető, hogy Brüsszel – tompítandó a politikai konfliktusokat – mégis kedvező döntést hoz majd a kormány számára. Az unió vezetése és parlamentje ugyanis készül mind a Tavares-jelentés, mind a Bizottság jogi elemzésének júniusi vitájára, és meglehet, épp most nem akarják megadni Orbánnak azt a lehetőséget, hogy gazdasági nyomásgyakorlással vádolhassa a tisztségviselőket. A valószínűsíthető, átmeneti engedékenység után azonban két okból is hamar visszatérhet a korábbi szigor.

Ha a kormány a választások előtt költekezni kezd, és azzal felborítja a költségvetést. Méginkább feltételezhető, hogy amennyiben a megkövetelt alkotmányjogi korrekciókat Orbán nem lesz hajlandó végrehajtani, úgy ismét a lehető legrigorózusabban fogják megítélni a magyar gazdaság teljesítőképességét.

Mert a gazdaságot és a politikát soha nem lehet igazán különválasztani.

Olvasson tovább: