Kereső toggle

Szakításközeli állapot

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Megszakadtak a tárgyalások vagy sem – ez itt a kérdés. Múlt hét végén az origo legalábbis úgy értesült, hogy a Nemzetközi Valutaalapnak elege lett a magyar kormányból, és véget vetett az egyébként is elakadt diskurzusnak. A hírportál forrásai szerint a Világbank tokiói közgyűlésén Varga Mihály meglehetősen kemény szemrehányásokat kapott az IMF-ellenes plakátháborúért; a jobbára tartózkodó nemzetközi szervezet megelégelte, hogy Orbán Viktor belpolitikai kampánya részeként olyan követeléseket tulajdonít neki, amilyeneket soha nem támasztott a kormánnyal szemben.

Varga Mihály azonban főtárgyalói minőségében legott cáfolta, hogy a valutaalap hátat fordított az országnak; az ő verziója tagadja, hogy a felek „szakításközeli állapotba” kerültek. Azt azonban mégis elismerte, hogy Tokióban a magyar delegáció tárgyalásain „óhatatlanul szóba került” az IMF-et vádoló sajtóhirdetések ügye. Márpedig ez a tény önmagában is arra vall, hogy olyan botrány lett a dologból, ami minden bizonnyal erősen rontotta az ország pozícióit.
Nem véletlen, hogy Varga mismásolása után egy nappal Iryna Ivaschenko, a valutaalap magyarországi képviselője nyilatkozott a Reutersnek – vagyis alighanem szándékoltan egy nemzetközi hírügynökségnek – , és világossá tette: nincs időpont az IMF tárgyalóinak visszatérésére. „Ahogyan azt már korábban kifejtettük, a költségvetés kiigazító intézkedéseinek megítélésünk szerint a kiegyensúlyozott konszolidációra kell összpontosítaniuk ad hoc adóintézkedések helyett.”
 Magyarán: a valutalapnál úgy ítélik meg, hogy mind a bankok eddigi különadóinak fenntartása, mind a tranzakciós illeték bevezetése lehetetlenné teszi a gazdasági növekedést. Következésképp a jövő évi költségvetés számai nem teljesülhetnek, a hiánycél nem lesz tartható, és a túlzottdeficit-eljárás alól Magyarország nem fog kikerülni. Mindezt persze korántsem egyedül az IMF szakértői látják, hanem a nemzetközi befektetők és pénzintézetek is. A Morgan Stanley felzárkózó piacokat elemző részlege kétségbe vonja, hogy az idén megállapodás születik a valutaalap és a magyar kormány között, mert a Matolcsy György által előterjesztett legutóbbi kiigazító csomag összetétele rövid távon valószerűtlenné teszi az érdemi előrelépést. És ez a vélemény még a kedvezőbbek közül való, hiszen akadnak közgazdászok a világban, akik egyértelműen úgy vélik, Orbán Viktor a választások előtt már egyáltalán nem akar eleget tenni az IMF-hitel feltételeinek, minthogy a megegyezéssel épp a kampányidőszakban kerülne ellenőrzés alá a költségvetés.
Ez a gyanú a legkevésbé sem alaptalan. A Keresztény Értelmiségiek Szövetségének budapesti kerekasztal-beszélgetésén Varga Mihály enyhén szólva furcsa okfejtésbe bocsátkozott. Azt állította, hogy a tárgyalások sorsa azon múlik, „mennyire értik meg” Brüsszelben és Washingtonban ennek a kormánynak a saját elképzeléseit és programját, amihez a hitel-megállapodással „hozzá lehet tenni”. Mármost itt csak az a bökkenő, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium mindmáig nem tett le olyan programot, amit az unió és az IMF megérthetne. Pontosabban: amit kaptak, abból azt értették meg, hogy az egymást követő csomagok szakmailag hiteltelenek, a bennük foglalt bevételi és kiadási összegek vagy alá-, vagy túlbecsültek. És persze azt is értik, hogy a kormány „elképzelései” egy voluntarista politika vészes gazdasági dilettantizmusát tükrözik.
Ha pedig Varga miniszteriális koncepciója kimerül abban, hogy Brüsszelnek és Washingtonnak ehhez a sarlatánsághoz kellene „hozzátennie” a magáét, akkor a lehetetlent kísérti – amivel feltehetően ő is tisztában van. Szövege tehát egyszerűen cinikus, és bár kommunikációs taktika gyanánt is szánalmas, igazi baja mégis az, hogy érdemben nem vezet sehová. Ezekkel az üzenetekkel ideig-óráig még talán elbolondíthatók a Fidesz legelszántabb hívei – az értelmesebbek nyilván felfogták már, micsoda hintába ültették őket –, ám a nemzetközi porondon az ilyesfajta oktalan hepciáskodás csak egyre rosszabb vért szül. Varga Mihály nem utolsósorban személyes reputációját rombolja porig ezzel a beszédmóddal, és legfeljebb azt éri el, hogy a mértékadó elemzők huszonnégy órán belül meghazudtolják. Sőt: úgy tűnik, most már sem az unió, sem a valutaalap nem hagyja reflektálatlanul az elszállt népámítás sorozatos képtelenségeit.
Hogy aztán a világpiac kinek hisz, az ugyebár nem kérdés. Orbán és Matolcsy idestova két és fél éven át folyamatosan eljátszotta a nemzetközi szereplők bizalmát. Nemcsak az „unortodox” gazdaságpolitika abszurdjával, hanem azzal is, hogy soha, egyetlen percre sem voltak szavahihetők. Hiába ígértek meg bármit bármilyen tárgyaláson, aggálytalanul felrúgták az egyezségeket. Ők, akik szüntelenül a „kettős mércét” róják fel a külföldnek, tökélyre fejlesztették a kettős beszédet: megállás nélkül mást mondanak itthon és mást az európai színtereken. Felelőtlen provokációik vezettek a „szakításközeli állapothoz”.
Meglehet, az IMF már szakított is.

Olvasson tovább: