hetilap

Ez magánlevél, de ha jónak látjátok, közöljétek. A Juszt László-riportról van szó, ami úgy en bloc tetszett. A kérdések jók, mert jó válaszokat piszkálnak ki a riportalanyból, Juszt jókat mond, igazat mond. Még mindig Jusztról: lehet, hogy őt a szakmában nem szerették, én szerettem; szerettem a Nyitott szájat is, a Kriminálist is, de én nem pályatársként, nézőként és olvasóként ismertem őt. Nekem nem volt riválisom, én nem riporter vagyok, hanem publicista, vagyis "közíró" (szerencsés pillanataimban tárcaíró), nem az én dolgom, hogy "elsőnek érjek oda". Juszt jó újságíró, vagyis Jusztnak nem kell ismernie a magyar irodalmat, nem az a közéleti funkciója. De Nektek, fiúk, a HETEK szerkesztőinek, a rovatvezetőnek, az olvasószerkesztőnek, a felelős szerkesztőnek ismernetek illenék. Juszt Lászlótól nem bántó egy olyan baki, hogy a "fortélyos félelem" kifejezést Illyésnek tulajdonítja. De kedveseim, Nektek tudnotok kellene. Így, tágabb összefüggéseiben nem ismerős, nem ugrik be? Retteg a szegénytől a gazdag s a gazdagtól fél a szegény. Fortélyos félelem igazgat minket s nem csalóka remény. Nem adna jogot a parasztnak, ki rág a paraszt kenyerén s a summás sárgul, mint az asztag, de követelni nem serény. Így már talán rémlik... Igen. József Attila: Hazám. Soha se tévesszétek össze József Attilát, aki szent ember volt, akár Pilinszky János, ezzel a ... megpróbálok finoman fogalmazni... kétszínű, álságos emberrel. Aki hosszú élete során minden hatalommal lepaktált, és mindig eljátszotta kifelé, hogy ellenzéki. Én is bedőltem neki. Egy darabig elhittem, hogy amikor ő Aczél elvtársnál vacsorázik, a magyar kultúra folytonosságát képviseli, végső soron engem képvisel. Ma már világos számomra, önmagát, a saját érdekeit képviselte. Mindig. És jól képviselte, ezért volt oly hosszú életű. Ne feledjétek: József Attila a barátja, harcostársa volt, de őt is elárulta. Az újholdasoknak, Lengyel Balázsnak, Nemes Nagy Ágnesnek kárörvendve a szemébe mondta még a koalíciós időkben, hogy nektek, akiknek nincsen kapcsolatotok a néppel, a kezeteket nem törte ásó, kapanyél, nincs helyetek a jövendő magyar szellemi életben. Azért írt jó verseket is. A reformáció genfi emlékműve előtt talán nagy vers is. Többek között. Füst Milán (tanító mesterem) azt mondta Adyról szólván lebiggyesztett ajakkal: "Ady? Tíz jó verse, ha van..." Aztán az asztalra ütött, és azt mennydörögte le a katedráról: "Na de kinek van annyi is?!" Szóval nem is bántom én Illyést, tíz jó verse neki is van, csak József Attilát senki ne tévessze össze vele...Baráti szeretettel Kertész Ákos