Kereső toggle

Amerika „buffettizálódása”

Ki jár jól vele?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Valószínűleg mindenki hallott már Warren Buffettről, a világ legnagyobb és legsikeresebb tőzsdegurujáról, aki már – úgy tűnik – mindent elért, amit egy üzletember elérhet. Buffett életpályája maga a nagybetűs sikertörténet, gyakorlatilag amihez hozzányúl, az arannyá válik. Nem véletlen, hogy befektetők tízezrei figyelik árgus szemekkel minden lépését, hogy ellessék a befektetési politikáját, és hasonlóan nagyot szakítsanak. A The Economist legújabb elemzése viszont rámutat: ha a befektetők még hasznot is húznak a Buffett-féle módszerek leutánzásából, egyvalaki biztosan rosszul jár, és az nem más, mint az amerikai gazdaság.

Warren Buffett gazdasági tevékenységein túl mindig is igyekezett kivenni a részét a politikából is, az amerikai paletta mindkét oldalán – kezdi elemzését az idézett cikk. 1980-ban például egy hétvége erejéig Ronald Reagan golfpartnere volt, 2003-ban pedig Arnold Schwarzeneggert támogatta a kaliforniai kormányzóválasztáson. 2008-ban mind McCain, mind Obama tettek arra utalást, hogy szívesen látnák Buffettet a kormányukban mint pénzügyminisztert.

Amerika leghíresebb befektetője idén sem maradt távol a politikától, sőt, minden eddiginél nagyobb intenzitással vetette bele magát a közéletbe: a 85 éves, baloldali érzelmű tőzsdeguru augusztus elsején Omahában Hillary Clintonnal állt egy színpadon, ahol Donald Trump személyét és üzleti befektetéseit illette súlyos kritikával.  A The Economist meglátása szerint az utóbbi időben nemcsak Buffett aktivitása nőtt meg, hanem szemmel láthatóan a politikai befolyása is. Ez nem is csoda, hiszen jelenleg a világ harmadik leggazdagabb embere, akinek a Berkshire Hathaway nevű konglomerátuma idén már 363 milliárd dollárt ér, ezzel pedig a világ hatodik legértékesebb cégévé vált.

Személyes vagyona alapján Buffett körülbelül hússzor gazdagabb, mint Donald Trump, ráadásul a népszerűsége is egyre növekszik: idén áprilisban 40 ezer ember jött el a híres Berkshire-i éves befektetői „dzsemborijára”, míg két évtizeddel ezelőtt mindössze 5 ezren tették tiszteletüket. Az amerikaiak szemében Steve Jobs halála óta Buffett maradt az egyetlen magányos hős, aki a nulláról indult, és önerőből volt képes hatalmas üzleteket összehozni. Ő testesíti meg mindenki fejében a nosztalgikus, régimódi és igazságosabb kapitalizmust.

Ám ez a kép a tőzsdegururól túlságosan is idealizált, kevés realitást tartalmaz – állítja a gazdasági lap. Látni kell, hogy mindenkihez hasonlóan Buffett is csak egy saját érdekei szerint eljáró üzletember. Ez pedig sokszor együtt jár azzal is, hogy az általa képviselt elvekkel ellentétesen kell cselekednie. A munkások iránt érzett szimpátiáját például nagyon gyakran hangoztatja. Ám, ha üzleti érdekei úgy szolgálják, akkor partneri szerződést köt olyan hírhedt cégekkel, akik a felvásárolt cégek dolgozóinak nagyrészét elbocsátják.

Üzletben nincs pardon

Tavaly Daniel S. Loeb, egy ismert New York-i befektetési alap (hedge fund) tulajdonosa élesen kikelt Buffett képmutatósága ellen, és rávilágított a szavai és a tettei közötti ellentmondásokra: „Sokszor hangoztatja, hogy az adófizetés mindenki kötelessége, ám ő előszeretettel vonja ki magát ez alól” – mondta. És valóban: a nyilvános beszámolókból kiderül, hogy a Berkshire cégcsoport által befizetett adó jóval kisebb, mint amennyit a profitja indokolna. Tavaly a ténylegesen befizetett adó az adózás előtti eredmény 13 százalékát tette ki, ami az egyik legalacsonyabb volt a nagy cégek között.

A tőzsdeguru mindig is kemény kritikusa volt a Wall Street-i bankvilágnak, ám 2008-ban a válság közepén éppen ő volt a Goldman Sachs legnagyobb anyagi támogatója. (A Goldman Sachs befektetői bankot az idén kötelezte a bíróság 5 milliárd dollár kártérítés megfizetésére a 2008-as válság előidézésében okozott szerepéért.) A hírhedt subprime hitelek bedőlésekor pedig a Berkshire volt az egyik legnagyobb részvénytulajdonosa a Moody’snak, amely hitelminősítőként szintén komoly szerepet játszott a válság kialakulásában.

Érdekesség ezen kívül, hogy a cégcsoportnak van egy saját biztosító divíziója, ami 250 milliárd értékű eszközt kezel, emellett pedig a legnagyobb amerikai bankban, a Wells Fargóban is van egy 10 százalékos részesedése.

Ezt a portfóliót azonban furcsa módon egyik állami szabályozó sem érezte annyira fontosnak és nagy értékűnek, hogy ellenőrizzék – állítja az elemzés.

Buffett gyakran fogalmaz meg markáns véleményt a cégek irányításával kapcsolatban is. Múlt hónapban 12 multicég vezetőjével vitatták meg, hogyan lehetne jobb cégvezetési politikákat kialakítani. Egyik javaslata az volt, hogy a cégeknek egységesíteniük kéne a számviteli politikájukat úgy, hogy mindenki a US GAAP számviteli standardokat kövesse. Ezzel szemben Buffett a Berkshire-ben arra ösztönzi a befektetőit, hogy a saját maga által kidolgozott teljesítményértékelő módszert és számviteli elveket használják.

Önmagukban azonban ezeket az ellentmondásokat nem kell túlértékelni, hiszen ilyen következetlenségek szinte minden sikeres üzletember karrierútját végigkísérik. Warren Buffett esetében viszont fontos tényező, hogy ő nemcsak egy sikeres üzletember, hanem minden idők egyik legsikeresebb és legfontosabb üzletembere, akinek a tevékenysége túlmutat önmagán: irányt szab az amerikai befektetőknek és ezzel befolyásolja az amerikai gazdaság arculatát.

Egy másik, de az előbbivel összefüggő probléma is felmerül Warren Buffett-tel kapcsolatban, mégpedig az oligopóliumok iránti rajongása. (Az oligopol piac hasonló a monopol piachoz, annyi különbséggel, hogy itt nem egyetlen piaci szereplő, hanem több, de kevés számú vállalat ural egy adott ágazatot – a szerk.) Buffett az 1960-as, 70-es években még a textiliparban utazott, ám a realizált hozammal nem igazán volt elégedett. Közepesen sikeres utat járt be a cipőiparral és a légitársaságokkal is, ezért az alapoktól kellett újragondolnia a befektetési politikáját. Végül úgy döntött, érdemesebb lenne olyan nagy franchise-okba fektetnie, amiknek méretükből fakadóan nem kell tartaniuk a versenytársaktól. Ezért az 1980-as és 1990-es években olyan domináns globális márkákba fektetett, mint a Gillette, a Coca-Cola vagy Omaha legnagyobb bútoráruháza, ami a piac kétharmadát birtokolja. Mára a Berkshire kicsit lejjebb adott az étvágyából, és csak kisebb volumenű piacokba fektet, ám ott is kizárólag a domináns szereplőket keresi fel. A portfólióban szerepel például a legnagyobb lakókocsikat gyártó cég, egy börtönegyenruhákat gyártó cég és más, oligopol pozícióban lévő vállalat.

Követendő példa?

Felmerülhet a kérdés, miért veszélyes irány az, amit Buffett követ? A The Economist válasza szerint azért, mert minden befektető olyan sikeres akar lenni, mint ő, ezért mindenki hasonló befektetési politikát is akar folytatni. Így pedig, a neves szaklap kifejezésével élve az amerikai gazdaság „buffettizálódik”. Ha megnézzük az elmúlt évek trendjeit, akkor ennek a félelemnek sajnos van alapja. A befektetők között egyre elterjedtebb nézet, hogy olyan stabil, koncentrált portfólióval kell rendelkezniük, ami magas hozammal és piaci részesedéssel jár, mindemellett alacsony beruházási igénnyel rendelkezik. Ehhez pedig a legjobb célpontok az oligopol szereplők. Nem meglepő, hogy az utóbbi 20 évben Amerika 900 legnagyobb iparágának a kétharmada sokkal koncentráltabbá és tőkeerősebbé vált. Így viszont ezek a cégek nem érzik szükségét a fejlesztéseknek, innovációnak, hisz enélkül is a pénzüknél vannak. A cikk megjegyzi, hogy az elmúlt évben az S&P 500 kereskedelmi indexben lévő cégek a megtermelt profitjuknak csupán a 45 százalékát fektették be újra. A fejlesztések és növekedések helyett ma már a költségek csökkentése az elsődleges a tulajdonosok számára. Ennek egyenes következménye a lankadó verseny és növekedés, aminek az árát az amerikai gazdaság fizeti meg.

Utaltunk már rá, hogy a befektetők körében Buffett mérhetetlen nagy tiszteletnek örvend. Ez önmagában teljesen érthető, hiszen ő a világ legsikeresebb tőzsdése és a világ egyik leggazdagabb embere, a befektetési társasága pedig 1965 óta átlagosan évi 21 százalékos profitrátával működik. Azt sem lehet elvitatni tőle, hogy egyes befektetési elveiből a társadalom profitálhatna is, ha széles körben alkalmaznák őket – ilyen például a részvények és más értékpapírok hosszú távú birtoklása. Emellett Buffett a saját cégeivel szemben is szigorúan és etikusan jár el: mindig komoly vizsgálatoknak veti alá őket, hogy kiszűrje a szabálytalanságokat. Szintén példaértékű, hogy tíz évvel ezelőtt vagyonának közel négyötödét, összesen 30,7 milliárd dollárt ajánlott föl a Bill Gates által működtetett alapítvány javára.

A The Economist azonban figyelmeztet: mindezen pozitívumok ellenére sem kellene követendő példaként tekinteni rá. Buffett pénzügyi politikája az óvatosságra épít, és leginkább az oligopol pozícióban levő cégeket preferálja. Amerikának viszont épp ennek az ellenkezőjére lenne szüksége: több kockázatvállalásra, alacsonyabb árakra, nagyobb befektetésekre és sokkal élesebb versenyre – zárja fejtegetéseit a cikk.