Kereső toggle

Omlásveszély

Kína lesz a következő Lehman Brothers?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Kína ma kísértetiesen hasonlít a 2008-as válság előtti Amerikára. De hogy egy hasonló méretű krach milyen következményekkel járna egy 1,35 milliárdos népességű ország esetén, amely – nem mellékesen – az egész világgazdaság növekedésének letéteményese is? Jobb, ha bele sem gondolunk…

A „Középső Birodalom” átváltozása egy kommunista, államvezérelt gazdasággá kétségtelenül sikersztori. „Ez gyakorlatilag a modern történelem egyik csodája” – írta nemrég Kína jelenéről a New Yorker. A Világbank adatai szerint Kínában az inflációval korrigált éves növekedési ráta átlaga 1991 óta 10 százalék körüli. Ez a „villámnövekedés” az évek során százmilliókat emelt ki a nélkülözésből, miközben Kína a világ második legnagyobb gazdaságává avanzsált. (Tegyük hozzá, az egy főre jutó éves GDP alapján a kínai „perfomansz” már kevésbé meggyőző: 2012-ben, a Világbank adatai szerint, Kína körülbelül Peruval, Szerbiával és Thaifölddel volt egy szinten a maga 6091 dollárjával. Habár, ez az összeg 2000-ben még a 950 dollárt sem érte el!) Az elmúlt néhány évben, miközben a kínai növekedés némileg lelassult, a keleti óriás nem kis adósságot halmozott fel. Mennyit is pontosan? A Nemzetközi Valutaalap (IMF) adatai szerint a 2008-ban mért 125 GDP-százalékos szintről 2013-ra 200 százalékra emelkedett! Ezt egyébként bárki megerősítheti, aki az utóbbi időben Kínában járt; hatalmas építkezések történtek, melyek eredményeképpen a legtöbb várost ma füzérszerűen díszítik az üres lakóparkok és plázaépületek.

Ami pedig többeket aggaszt, hogy Kína most pont úgy fest, mint 2007-ben – a „Greenspan-Bernanke-féle ingatlanboom” csúcsán – Arizona, Florida vagy éppen Nevada. A Société Générale közgazdásza, Wei Yao szerint a „kínai lakáspiac nem egyszerűen leült egy kicsit, hanem egyenesen az összeomlás felé tart”. Egy friss felmérés szerint az ingatlanberuházók már most 40 százalékkal csökkentették az áraikat néhány régióban. De úgy tűnik, még egy ilyen drasztikus vágás sem elég: az építkezésekhez felvett súlyos hitelek kamatait még így sem tudják fizetni. 

És itt jutunk el a probléma másik „lábához”: a finanszírozó bankokhoz. Ismerős a történet? A küszködő adósok mögött ott állnak a küszködő hitelintézetek is, amelyek – hogy, hogy nem – egészségtelen méretű és összetételű hitelportfoliókat eszkábáltak össze az utóbbi időkben. (A kínai sztorit pedig még színesíti az „árnyékbankok” jelenléte is, amelyek olyan nem szabályozott intézmények, amelyek általában a rendes piaci kamat felett hiteleznek.) Megfigyelők szerint Kína most éppen egy „Minsky-pillanatot” él át (Hyman Philip Minsky már elhunyt közgazdász után elnevezve), amikor is a hosszú távú prosperitással együtt járó kontrollálatlan pénzügyi terjeszkedés hirtelen összeomláshoz vezet.

A legfrissebb kínai pénzügyi adatok szerint az árnyékbankoktól származó hitelek látványosan elapadtak. Januárban 160 ezer milliárd dollárnyi új hitelt folyósítottak, miközben februárban már nullát. Optimista olvasatban ez azt jelentheti, hogy a kínai vezetés „magához tért” és „közbeszólt”, és miután a kormányzat nincs úgy eladósodva, mint mondjuk a vállalati szektor, még lehetősége is volt erre a manőverre. (Az IMF szerint Kínában a közszféra eladósodottsága mindössze 45 GDP-százalék, ami jóval kisebb, mint az USA-ban vagy Nyugat-Európában.) Az állam gyorsan belép a hitelezők helyére, és – mondják a bizakodók – mivel mindenki mindent tud, a tanulságokat már ismerik, Kína mégsem bukik bele a Minsky-pillanatba.

Úgy tűnik, egyelőre még a pénzügyi piacok sem aggódnak: a tőzsdék 2007 vége óta újra csúcson vannak. A sanghaji tőzsde – a december és február közötti meredek esés után – újraizmosodott az utóbbi hetekben.  Martin Wolf, a Financial Times szakkommentátora bátran ki is jelentette ennek láttán, hogy Kína bizony „nem megy csődbe”. Ám, mint sokan mások, ő is látja, hogy most egy alacsonyabb növekedésű időszak következik, miközben a kínai vezetés próbálja helyreállítani a gazdaság hitel-tőke mérlegét, valamint a fogyasztás és a szolgáltatások egyensúlyát. „A hitelek növekedése valószínűleg megáll, de nem egy gazdasági összeomlás kíséretében, hanem mindössze egy kis növekedési visszaesés mellett” – írta erről Wolf.

De ha még Wolfnak igaza is lesz, és ezt a csapdát valóban elkerüli most a keleti óriás, egy új, jobban fenntartható gazdasági modell felé való elmozdulás sem lesz éppen könnyű. A Morgan Stanley egykori vezető közgazdásza, Stephen Roach szerint a kínai központi vezetés most tényleg rajta tartja a kezét az ügyön. Soros György üzletember viszont már jóval gyanakvóbb: véleménye szerint ezek az intézkedések csak elodázzák a katasztrófát, mert az újjászervezéshez „a külső hitelek megugrása is szükséges, amit néhány évnél tovább nem lehet nélkülözni”. A szkeptikusok táborát erősíti – többek között – Michael Pettis, a Peking University közgazdásza is, aki szerint „a kihívás jóval nagyobb, mint ahogy azt a külső szakértők tudni vélik”.

Egy biztos: akármi is történik Kínában, az hatással van a világ többi részére is, még az USA-ra is. Nemcsak arról van szó, hogy Kína ma az Egyesült Államok harmadik legnagyobb exportpiaca és első számú importőre, hanem arról is, hogy Kína ma a világ legnagyobb olaj-, vas- és rézfelvevője. És nem utolsósorban: az utóbbi években az egész világgazdasági növekedés motorja.

Olvasson tovább: