hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Amikor a kaland szüli a víziót
A Bering-márkatörténet

2013. 07. 04.
Amikor 2008-ban a dán kalandvágyó üzletember, René Kaerskoy közvetlenül a jéghideg Északi-sark felett kiugrott ejtőernyőjével egy helikopterből, még nem gondolta, hogy egy teljesen új érzésvilág meghódításának útján fog elindulni.

A földgolyó legészakibb pontján a biztonságos landolás pillanatában szívét a hideg, a táj rideg szépsége és a végtelen jégmező látványa hatotta át. A sarkvidéken szerzett elragadó élményeinek leírásával Dániába hazatérve üzleti partnereit is meg tudta nyerni. A szenvedélyes beszélgetések során lassan kialakultak egy új óramárka körvonalai, amely végtelenül egyszerű, tiszta és lélegzet­-elállítóan szép, mint maga az Északi-sark. A Bering óra dizájnjának ötlete született meg ekkor.

 Amikor egy név a történelem felidézésére kötelez

Mintegy 280 évvel ezelőtt egy dán tengerész, Vitus Bering nagy kalandra vállalkozott: 1728-ban az Északi-tenger egy ismeretlen iránya felé fordította vitorlását. Útja során átszelte azt a tengerszorost, amely később tettének elismeréseként az ő nevét kapta, a Bering-szorost. Vitus Bering volt az első európai, aki felfedezte Alaszkát, ahol a négy időzóna találkozik, melyről a márka a nevét kapta: a Bering Time. Új ösvényeket kitaposni, ismeretlen területre merészkedni: ez az a kapocs, amely a dán Vitus Beringet és a szintén dán René Kaerskoy Bering óráját összeköti. Így válik valósággá egy vízió. És így épül fel a Bering óramárka sikere is: a különösen kemény anyagok és az extralapos óradizájn tökéletes kombinációjából.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!