hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Privilegizált cégek
Döcögő autópálya-építés

2000. 06. 24.
Nem hullanak a fejek, pedig ezt ígérte a miniszterelnök, ha április elejétől nem kezdődik el az M3-as autópálya építése. Ugyan áprilisban nekiindultak a földmérők, de nem sok dolguk akadt, hiszen az útvonalat már korábban kijelölték, így a Borsod Invest Kft. és a Geodézia Eger Mérnöki Iroda mindössze a számokat ellenőrizte az Uniter 83 Kft. munkatársaival közösen. Az előrelépés azóta is annyi, hogy a Magyar Fejlesztési Bank kijelölt két magyar tulajdonú építőipari céget – a Betonútépítő Nemzetközi Építőipari Rt.-t és a Vegyépszer Rt.-t –, amelyek megépíthetik az útszakaszt.

A vállalatok kiválasztása körüli – politikai felhangoktól sem mentes – vitát
az váltotta ki, hogy az Orbán-kormány minden európai hagyományt felrúgva úgy döntött,
közbeszerzési pályázat megkerülésével építi tovább az M3-as autópályát, s nem
titkolta azt sem, hogy magyar cégeket látnak szívesen.

A kormány két évig halogatta a munkálatok megkezdését, érdemi indok nélkül.
Nagyvonalúan lemondtak a nemzetközi fejlesztési intézetekkel való együttműködésről,
igaz, ezt a közbeszerzési eljárás megkerülése miatt nem is lehetett volna megkapni.
Az építkezésre ötmilliárd forintot szánnak a saját forrásaikból. Kölcsönökből
idén 80 milliárd forinthoz szeretnének jutni (eddig nem ismert forrásból). Az autósok
évente 500-600 milliárd forintot fizetnek be az államkincstárnak, ami 10 évre elegendő
lenne az autópálya-építésre, az útalapot viszont az Orbán-kormány megszüntette.

A kijelölt kivitelezők közül a Betonútépítő már rutinos. A Pannonflax Rt. (egy győri
székhely? lenfonó gyár) száz százalékos tulajdonában lévő cég eddig 750 kilométer
főutat korszerűsített. Az autópálya-hálózat háromnegyedének építője volt.
Benne voltak az M Három Konzorciumban, amely a 45 kilométeres Gyöngyös–Füzesabony
szakaszt építette. A másik választott, a Vegyépszer Rt. az ország egyik legnagyobb
építőipari cége. Főtulajdonosa és elnök vezérigazgatója, Nagy Elek az Antall-kormány
idején a Miniszterelnöki Hivatal főtanácsadója volt. A cég bevételének felét külföldi
munkákból szerzi, Kazahsztánban (Tengizben) és Oroszországban több olaj- és gázipari
beruházásban vesz részt, főleg ott dolgozó külföldi cégek alvállalkozójaként.
Itthon szintén olajberuházásokban, erőm?építésekben jeleskedik, például a TVK, a
BorsodChem, illetve a Százhalombattai Olajfinomító, valamint a Mol és a Paksi Atomerőm?
tartozik a partnerei közé. Újabban infrastrukturális beruházásokban is részt vesz,
mint például a Ferihegy 2/B, a Lurdy ház vagy a Westend City építése. Autóutat –
40 kilométer erejéig – Tengizben építettek először és utoljára. A Vegyépszer
azonban évek óta veszteséget termel. Két évvel ezelőtt jelentős racionalizálást
hajtott végre, mintegy 200 embert küldtek el, valamint eladták a székházukat is.

Az építkezés tehát előbb vagy utóbb elkezdődik, mégpedig száz százalékosan
magyar tulajdonú vállalatokkal.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!