hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Reménykeltő BUX
Heti tőzsdejelentés 1998. október 30. november 5.

1998. 11. 07.
Régen látott – és régóta vágyott – szintre küzdötte fel magát a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) indexe. A BUX átlépve a 6000 pontot, reményt keltett a részvényesekben. Bár lapzártánk napján, csütörtökön egy százalékkal alacsonyabban, 5954 ponton zárt a BÉT a szerdai 6012 ponthoz képest, a megújult bizalom nem tört meg.

Az elmúlt hét a nemzetközi tőzsdéken is sikert hozott, hiszen mind az európai,
mind az amerikai tőzsde indexe emelkedett az utóbbi napokban. A Demokrata Párt győzelme
fellelkesítette a befektetőket, és 133 pontot emelkedve 8839 ponton zárt a DJIA index.
A további kamatlábcsökkentésre várakozva Párizsban, Frankfurtban, és Londonban is
emelkedtek a részvényárak.

A BÉT-en a számítógépes zavarok ellenére is dinamikusan emelkedett az index, a csütörtöki
záróérték az egy héttel ezelőtti értéket 600, az egy hónappal korábbit pedig
1900 ponttal szárnyalta túl.

Csütörtökön a vezető részvények közül a Richter emelkedett legnagyobb arányban
(4 százalékkal), a MOL, a Matáv és a TVK papírjai viszont átlagban 2,5 százalékkal,
az OTP-é pedig 1,5 százalékkal lett olcsóbb.

A részvénypiaci korrekció rendkívül magas, 19,7 milliárd forintos forgalom mellett
zajlott le. A részvények közül ezen a napon is a MOL piacán kötöttek üzleteket a
legnagyobb, 5,8 milliárd forintos értékben. Az állampapírok piacán alacsony, mindössze
1,9 milliárd forintos forgalom bonyolódott. A tőzsde azonnali piacán kötött üzletek
összértéke 21,5 milliárd forintot tett ki.

A BUX változása 1998.10.05–11.05.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!