Kereső toggle

Ki nyitja meg a „menny kapuját”?

Valóra válhat az „Elon-prófécia”

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

SpaceX vagy NASA? Tempót vált a modern űrverseny, és Jövőre már fellőhetik azt a hordozórakétát, amely 2022-ben a holdra, 2030-ban pedig a marsra viszi az embereket.

„Az űrrakéta megszabadítja az embert a láncaitól, azoktól a gravitációs béklyóktól, amik a Földhöz kötik, és megnyitja számára a menny kapuját” – nyilatkozott 1957-ben a Time magazinnak az az ember, akinek rakétája először lépett ki a világűrbe, mielőtt halált hozott volna London és Antwerpen lakosaira. Wernher von Braun alkotása, a V2 interkontinentális rakéta lett az alapja mind az orosz, mind az amerikai űrprogramnak.

A szenvedély, ami a német mérnököt jellemezte, a mai napig megragadja azokat, akik az égbe vágyakoznak. Bár 1940-ben belépett az SS-be, és húszezer, zömében zsidó munkást dolgoztatott halálra, az még Hitler számára is világos volt, hogy a zsenit a Harmadik Birodalom fényes jövője csak addig érdekli, amíg az közvetve támogatja űrbe törő, merész álmait. 1944 tavaszán rövid időre le is tartóztatták, azzal a váddal, hogy a katonai szempontok helyett saját űrhajózási becsvágyát építi a háttérben. Végül azonban – megkerülhetetlen szerepe miatt – a Gestapo mégsem állította falhoz a csillagok megrögzött szerelmesét, hanem sietve visszaküldte a föld alatti gyártósorhoz, hogy még több rakétát készítsen.

Életrajzírója, Michael J. Neufeld szerint Braun makacs szenvedélye az űr iránt messze megelőzte a korát. Erkölcsi gátjait, de a nácik iránti elkötelezettségét is felülírta a vágy, hogy személyesen is átléphessen a „menny kapuján”. Még 1970-ben, hatvanévesen is lobbizott azért, hogy egyszer egy űrhajó fedélzetén maga is elhagyhassa a Földet, és bárkinek kész volt eladni magát az ügy érdekében. Állítólag az angol főváros sikeres bombázása után úgy nyilatkozott kollégáinak, hogy „a rakétateszt sikeres volt, csak éppen rossz bolygón landolt a rakéta”. Ragyogó tehetségét azonban bizonyítja, hogy alig 25 évesen négyszáz embert irányított a Wehrmacht első rakétagyárában, 1942-ben pedig már ötezren dolgoztak a keze alá.

Mars az űrbe

Von Braun a háború végét látva már jó előre összecsomagolta rakétaprojektjét, hogy a győztesek oldalán minél hamarabb tovább dolgozhasson. Neufeld  szerint az őszinte megbánásnak semmi jelét nem mutatta, ennek ellenére szakértelme és készséges együttműködése miatt távolról elkerülte a Nürnbergi Bíróságot, és mérnökeivel együtt rengeteg pénzt és amerikai állampolgárságot kapott. Több mint két évvel a szovjetek Szputnyik-programja előtt már kész tervet tett le egy műhold fellövésére. Az amerikai vezetés hibái miatt – a Fehér Ház nem adott építési engedélyt – viszont végül csak másodikok lettek. Ennek ellenére von Braun az Apolló űrhajósait hordozó Saturn rakétával az első űrversenyt mégis a megbízója oldalára billentette, így a Holdra vezető célegyenesbe már az amerikaiak futottak be elsőként. Míg felettesei csak az éves amerikai költségvetés 5 százalékát  felemésztő tudományos propagandaversenyt látták a missziókban, addig a rakétakutatás atyja már a világűr kolonizálásán gondolkozott. Egyedi űrállomásokat tervezett és 1949-ben – elsőként – könyvet írt a Mars utópisztikus meghódításáról. A jelenlegi űrverseny szempontjából érdekes, hogy a vörös bolygó kormányzóját úgy hívta: „Elon”, ami a Bibliából ered, és héberül tölgyet jelent. Ezek szerint a legnagyobb tisztelet annak az embernek jár, aki elsőként ültet fát az idegen planétán.

Mivel azonban 1972-ben a NASA végleg leállította az emberekkel végrehajtott bolygóközi küldetések terveit – annak ellenére, hogy a híres Kennedy-beszéd ezt is tartalmazta –, von Braun csalódottan kilépett az űrügynökségből, és a privát szektorban folytatta. Többé már nem hitt a politikai érdekek által vezérelt állami ügynökségekben, hanem egy német repülőgépgyártó, a Fairchild Industries alelnökeként vágott bele az egyik első, piaci alapú űrprojektbe. Ennek keretében egy olyan műholdhálózatot hoztak volna létre, amely a Föld minden lakosának, Alaszkától Afrikáig egy olcsó és könnyen elérhető kommunikációs hálózatot teremtett volna. Habitusához méltó nagyszabású álmát azonban sosem valósíthatta meg, mert nem sokkal a NASA-tól való távozása után rákot diagnosztizáltak nála, és 1977-ben meghalt.

A holdrakéta árnyékában

„Újra fogjuk építeni azt a rakétát és továbbfejlesztjük. A Saturn-V egy remek koncepció volt, sokkal jobb, mint a későbbi űrsiklók, össze sem lehet őket hasonlítani!” – lépett harminc évvel később Wernher von Braun nyomdokaiba büszke örököse Elon Musk, aki rajongói szerint 2030-ra beteljesíti a név szerint rá vonatkozó „Elon-próféciát”, és lakhatóvá teszi a vörös bolygót. „Azért vagyok itt, hogy elérhetővé tegyem a Marsot” – erősítette meg a köré épülő, már-már irreális reménységet Musk, aki 2016-ban kijelentette, hogy semmi másért nem gyűjti vagyonát, csak hogy ezt a projektet az elejétől a végéig finanszírozhassa. A milliárdos űrvállalkozó szerint von Braun kilépése és a Saturn rakéták nyugdíjazása óta a NASA közel három évtizeden át semmit sem tett, csak egy hibás és maradi koncepciót erőltetett, ami 175 milliárd dollárjába került az adófizetőknek. Ez több mint 1,3 milliárd dollárt jelentett felszállásonként, szemben azzal a „mindössze” 90 millió dollárral, amennyiért Elon Musk cége, a SpaceX állít Föld körüli pályára 60 tonnányi hasznos terhet.

A teljes cikk a Hetek hetilapban olvasható. Keresse az újságárusoknál vagy rendelje meg online a https://digitalstand.hu/hetek felületen.

Olvasson tovább: