Kereső toggle

Kép vs. regény

Segítik-e az irodalom helyzetét a képregények

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Egyre több klasszikust dolgoznak fel képregény formájában. Egyesek üdvözlik az ötletet, a gazdag képvilág ugyanis könnyen olvasásra késztetheti az ifjabbakat, másrészről a szövegvilág merőben csorbul az előbbi hatására. Kérdés, hogy alkalmasak-e a képregények arra, hogy megszerettessék az olvasást a gyerekekkel?

Lehetne erre azonnal kérdéssel is válaszolni, miszerint: ki mondta, hogy a képregényeknek ez a célja egyáltalán? Spoiler: a képregények megszületésének célja a kezdet kezdetén nem ez volt.

Az 1799-ben Genfben született Rodolphe Töppffer svájci tanárt tartják a képregény atyjának, aki először diákjait szórakoztatta azzal, hogy illusztrációkat készített a tananyaghoz. Mivel nagy sikere volt a fiatalok körében, 1827-ben elkezdte megalkotni, majd 1837-ben ki is adta a világ első képregényfüzetét, mely 30 lapból állt, oldalanként 1–6 képkockából. 1842-ben lefordították, s az Egyesült Államokban is megjelent.

Ezzel párhuzamosan, 1825 és 1826 között létezett egy folyóirat, a The Glasgow Looking Glass. Ez volt az első tömeggyártású kiadvány, amely képekkel mesélt el történetet, így tekinthetjük a legkorábbi képregénynek. Ez a lap a skóciai politikai és társadalmi életet gúnyolta ki, ismert figuráit az akkori életnek, vagyis a célja nem az volt, ami a képregénynek, de a formájuk mégis megegyezik. Egyesek szerint a Lascaux-i barlangrajzok és az egyiptomi hieroglifák az ősei a rajzokkal mesélt történeteknek – ezeknél azonban még nem volt szöveg.

Bár eredetileg európai gyökere van a rajzos szövegeknek, mégis az USA-ban vált hamar népszerűvé, hogy a hetilapokban illusztrált történetek jelentek meg. A New York World 1889-ben képregényeket kezdett publikálni lapjában, majd 1892-ben egy új nyomdatechnikai eljárás segítségével színes, humoros vasárnapi lapokat kezdtek el kiadni. 1893-ban Joseph Pulitzer megvásárolta a technikát, és a World nevű lapja színesben kinyomtatott illusztrációkkal az első olyan folyóirat lett, ahol főállásban alkalmaztak egy illusztrátort, aki csak a képregényeket készítette el. Ez az ember Richard Felton Outcault volt, aki eredetileg Edisonnál dolgozott, mérnöki rajzokat készített a feltaláló számára.

Ám 1894-től egy teljes oldalt szántak Outcaultnak, s hetente jelentek meg vicces történetei, melyek főleg az afroamerikaiakról vagy az ír bevándorlókról szóltak. Később megalkotta az első figurát, akinek folytatásokban jelentek meg lazán összefüggő történetei. Ez volt az úgynevezett The Yellow Kid, melyben egy kopasz, túlméretezett sárga ruhában mászkáló fiú volt a főszereplő, aki mindig valami izgalmas kalandba keveredett.

Több, mint humor

Ezután gombamód szaporodtak más újságok hasábjain is a vicces, rövid, illusztrációval ellátott történetek. A New York Journal, a New York Herald, a The Philadelphia Inquirer mind létrehozta saját képregényoldalát, és saját, laphoz köthető karaktereit is. Az olvasóközönség roppantul szerette ezeket a történeteket, özönlöttek az olvasói levelek a szerkesztőségekbe. Újabb és újabb figurákat találtak ki az illusztrátorok, s ha az egyik karakter unalmassá vált, jöttek az újabb alakok, újabb humoros szituációkban. A képregény szó jelentése is ehhez fűződik, eredetileg angolszász kifejezés: comic, azaz vicces. Nem véletlenül a fő jellemzője, hogy mulatságos.

Eközben Európában is folytatódott a képregény történelme. 1930-ban egy belga illusztrátor, George Remi adta ki Hergé álnéven történeteit egy Tintin nevű kisfiúról. Célközönsége egyértelműen a gyerekek voltak, s ekkorra már nagy népszerűségre tett szert ez a fiatal műfaj. Egyre több figura jelent meg, Angliában iskolás fiúk százai olvasták a Dandy vagy a Beano nevű képregényhősök történetét. Az 1940-es években jelent meg Franciaországban Asterix és Obelix legendás alakja is.

Ha visszatérünk az Államokba, azt lehet látni, hogy 1938-tól kezdődik és 1956-ig tart a képregények aranykora. 1938-ban ugyanis megjelenik Superman. Őt követi Batman, Marvel Kapitány, Amerika Kapitány és Wonder Woman. Ezek a történetek már önálló füzetekben jelennek meg, nincsenek kötve napi- vagy hetilapokhoz. A humor már nem elsődleges, a kaland azonban annál inkább. A II. világháború idejéről

legendás címlap például, amikor Amerika Kapitánya felpofozza Hitlert. Vagyis a hősök, a nem emberi erővel rendelkező, világot jobbá tenni akaró figurák lesznek a történetek főszereplői. A képregények többmilliós példányszámban fogynak el.

Ahogy az időben előrehaladtunk, úgy változott meg a témája ezeknek az önállóan kiadott lapoknak. 1980-ban Art Spiegelman olyan témát dolgozott fel képregényében, amely alig illeszkedett bele az addig megszokott sorba. Maus címmel adta ki munkáját, melyben holokauszttúlélő apja sorsát és a haláltáborok borzalmait, majd Amerikában töltött idős éveit mondja el. Ekkor bizonyossá vált: a képregény több, mint vicces figurák ballábas történetei.

Regényekből mesék

A 2000-es és főleg a 2010-es években egyre erősebben jelentkező probléma, hogy a fiatalok nem akarnak olvasni. Nem szeretik, hosszadalmas, órákon át kell koncentrálni, tévéhez, számítógépes játékokhoz egyáltalán nem hasonlítható, képek nélküli vaskos könyvben, bonyolultan leírt, régi szavakat használó történetek. És itt fut össze a két szál: a regények fontos értékeket tartalmaznak, hát kipattant a fejekből, hogy ha ezeket képek kíséretével, rövidített szöveggel lehetne kézbe adni, talán nagyobb lenne a lelkesedés. Ahogyan a filmek: egyszerre használja a képet és a szöveget, hátha beválik az új generációnál. Rendre megalkották a klasszikusok képregényváltozatát: Büszkeség és balítélet, A kis herceg, Karácsonyi ének, Tom Sawyer, Moby Dick, Gulliver utazásai – csak pár cím azok közül, melyekről azt gondolták, népszerűek lehetnek. A szöveget természetesen le kellett rövidíteni, 30 oldalra nem annyi fér, mint 300-ra, pláne, ha kép is van azon az oldalon. Így lettek a regények mesék, a sokatmondó szentenciákat így váltották fel az instruáló tőmondatok.

Előfordult olyan képregény is, amelyekben a mintaregény története kissé megváltozott, többször kevesebb, néha egy-kettővel több szereplő jelent meg a cselekményben. A sztori tehát megvan egy képregényt olvasó számára, de pont a lényeg vész el. A regény nem véletlenül hosszú, van olyan kérdés, amelyen muszáj napokon – azaz oldalakon – át gondolkodni. Van olyan személy, akit egy viselt ruha nem ír le, egy mondat nem jellemez.

Csínján kell hát bánni a műfajok keverésével, fontos, hogy a lényeg ne vesszen el. Az pedig a tanulságok levonása, a kitartás növelése, az összefüggések megértése, a jellemek értelmezése, az értékek, cselekedetek helyes megítélése.

Olvasson tovább: