Kereső toggle

Esti mese

A világ felfedezése az irodalmon keresztül

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az vagy, amit megeszel – Tartja a mondás. Ez különösen igaz a kulturális termékek fogyasztására, ugyanis azok erősen kihatnak a gondolkozásmódunkra. Ezért sem mindegy, hogy mikor és mit adunk a világot éppen felfedező gyermekek kezébe.

Nehéz egy olyan világban gyerek- és ifjúsági irodalmat írni, ahol a youtuberek és az Instagram-sztárok óránként osztanak meg kontentet, amelyekhez úgy jutunk hozzá, hogy erőfeszítést se kell tennünk. Miért lenne érdekes Tom Sawyer kalandja, ha PewDiePie-t követve képeken keresztül lehetünk vicces életének részei?

De az is lehet, hogy téves gondolat ezeket mérlegre tenni. Talán a meseregényeknek és mondókáknak ugyanúgy van helye a világban, mint ahogy egy videónak, amit azért néznek, mert benne valaki egy számítógépes játékkal játszik.

De mi is az a gyermekirodalom? Miért emlegetjük együtt az ifjúsági irodalommal? A „nagybetűs” irodalom részeként létezik, s e két különböző korosztálynak szóló műveket Magyarországon egy családba tartozónak veszik. Kicsit mostoha élete van, mert nem kap annyi elismerést, mint megérdemelné. Pedig a pedagógia szolgálatába állított irodalomnak óriási hatása van a gyermekek fejlődésére. Nem egyszerű sztorik ezek csupán, s ezért nem mindegy, mely könyveket adjuk a gyerekek, ifjak kezébe.

A mesepszichológia beszél arról, mely életkorban milyen típusú mesét, történetet jó felolvasni. Az első egy-két évben a könyvekben főleg a nagy képeket értékelik a kicsinyek, amelyeket aztán mi meg tudunk nevezni a számukra. A versekben eleinte nem a tartalom a fontos, a dallam és ritmus sokkal érdekesebb, így mindegy, hogy az „izzik a galagonya” vagy „A nap tüze, látod” sorokat szavaljuk a gyerekeknek. A két-három éveseknek már lehet teljes sztorikat is mesélni, főleg a velük kapcsolatos, általuk átélt vagy átélhető események kötik le a figyelmüket, valamint az állatmesék is megjelenhetnek már. Kutatások bizonyítják, hogy a magas önbecsülés és a rugalmas alkalmazkodóképesség kialakulásában jelentős szerepe van saját életmesénk és családtörténetünk ismeretének. Ezt a folyamatot pedig nem az idealizált, hanem az életszerű történetek támogatják – a gyermek ezek által tanulja meg, hogy nem kell mindig jól járni, szabad (sőt elkerülhetetlen) olykor kudarcot vallani, aztán valahogy kimászni a pácból, mert csak így lesz a története hiteles egész. Ennek megéléséhez adnak nagy segítséget a kisgombos.hu könyvei.  Négy-öt éves korban nagy változás következhet be a mesék háza táján. A párbeszédes, kalandos, izgalmas történetek időszaka ez, amikor megtanulja szétválasztani, mi a csodás elem és mi a valóság a történetben. Majd öt-nyolc éves korukban jöhetnek a bonyolultabb, szövevényesebb történetek, melyek nagy ellentétekre épülnek, s természetesen a jó győzedelmeskedésével zárulnak. S lassan be is fejeződik a mesekorszak. A nyolc-tíz éves korral véget ér ez a megismételhetetlen időszak. Alig észrevehetően a mesét felcseréli az ifjúsági regény, s az olvasó gyerek egy nagyobb világban találja magát. Ha jó a könyvek sorrendje és minősége, igazi olvasóvá válhat felnőtt korára.

Persze a Ne bántsátok a feketerigót! vagy a Twist Olivér olvasóinak nem kell megijedniük: van visszaút. Valljuk be, mi felnőttek is sokan szeretjük még a meséket. Vissza-visszatérünk egy-egy kedvenchez, s kicsit magunknak is olvasunk, ha ezt a megtisztelő feladatot kell elvégeznünk egy ovis kérésére.

Egy gyerekeknek szóló regény szerzője azt nyilatkozta egyszer: két személynek írja a könyveit – felnőtt és 12 éves önmagának. Egy könyv ugyanis akkor jó, ha olyan sűrű atmoszférát teremt, amibe nagy kedvvel lép bele az olvasó. Legyen bármennyi éves is. Ezekben a történetekben meg kell találnia mindenkinek a kalandot, a reményt, a szeretetet, a félelmet, az örömöt, a bukást, az abból való felállást, és természetesen a gyerekkorhoz kapcsolódó ételeket is. Akkor jó, ha olvasás közben szabadon jár a képzelet, s a nagy és megismerhetetlennek tűnő világot kezdjük rajta keresztül megismerni. Ezért is fontos a gyerekeknek, kamaszoknak szóló irodalom: ennek segítségével ismerik meg a világot. Fontos, hogy tudjon azonosulni a főhőssel, aki attól lesz hős, hogy jót tesz, hogy empatikus, eszes, kedves, ügyes. Hibázik is, de tanul belőle. Nem minden tökéletes körü- lötte, de igyekszik javára fordítani az eseményeket.

Amíg a gyerek tudni igyekszik, megismerni a világot az ifjúsági könyveken keresztül, addig a felnőtt emlékezni igyekszik. Talán ezért sem véletlen, hogy a Disney a sokadik meséjének készíti el a valós színészek által játszott változatát. Készül A kis hableány, novemberben pedig a mozik bemutatják a Susie és Tekergőt.

Vagy gondoljunk A kis herceg, A tanár úr kérem történeteire. A műfaját kérdezve azonnal rávágjuk, hogy ifjúsági regény. Aztán elgondolkodunk: biztosan? Kamaszoknak szólnak csak? Ha egyszer elolvastuk, máris tökéletesen magunkévá tettük a mondanivalóit? Korántsem. Minden életszakaszban másként értékeljük, talán a vicceket is másként minősítjük, de mást jelenthet a rózsa „tulajdonlása” is idősebb korban.

S mi van a nem klasszikusnak nevezhető ifjúsági irodalommal? Amelyben szörnyek a kedvesek, varázslók az igazak, az emberek a gonoszak, vagy amelyben mindenhol jó, csak otthon ne kelljen lenni? A kortárs irodalom is felhasználja a megváltozott világ jellegzetességeit. S amíg egy felnőtt próbál disztingválni, addig egy szivacsagyú gyerek mindent elfogad, amit elé raknak – például a könyvesboltban. Bárcsak mindenkinek lenne egy Kölcsey-féle nagybácsija, aki használati utasítást ír arról, mit és mit ne olvasson el!

A végső konklúzió tehát ugyanaz a kés, az internet, a (kortárs) gyermek- és ifjúsági irodalom esetében is: helyesen megtanulva a használatát áldás, ellenkező esetben azonban veszélyforrás.

Olvasson tovább: