Kereső toggle

Tarzan Disneyland dzsungelében

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Nemrégiben mutatták be a hazai mozik a Disney-birodalom új "üdvöskéjét", a
Tarzan cím? alkotást. Alkotói azt remélik az új produkciótól, hogy a Herkules vagy
A Notre-Dame-i toronyőr okozta mélyrepülés után ez a film helyreállítja a
filmbirodalom vezető szerepét a nemzetközi animációs piacon.

Természetesen nem véletlen a Disney-féle Tarzan-film európai forgalmazásának karácsonyi
időzítése – Amerikában még júniusban mutatták be az alkotást, amely az ottani
bevételek alapján az utóbbi idők harmadik legsikeresebb produkciójának bizonyult Az
oroszlánkirály és az Aladdin után. Bár kétségtelenül nagy érdeklődés kíséri a
bemutatókat, a vélemények azért erőteljesen megoszlanak a tekintetben, hogy képes-e
a legújabb animációs változat feledtetni Johnny Weismüller alakítását.

A producerek szerint a Tarzan sikerének titka a hálás témaválasztás, hiszen a két
legnépszerűbb Disney-film, A dzsungel könyve és Az oroszlánkirály elegyét nyújtja
az új alkotás, a főhős pedig mindenki régi jó ismerőse. A Disney-produkciók fontos
eleme a zene (mintegy a szórakoztatóipari multicégek összefonódásának újabb bizonyítékaként):
így ebben az esetben Phil Collins szerzeményei hangzanak el a szerző előadásában. A
film rendezői, Chris Buck és Kevin Lima az eredeti, 1929-ben kiadott képregény
illusztrációit vették alapul, s ezen túlmenően igyekeztek egy igen színes és gazdag
képi világot teremteni. Ez annál is jobban sikerült, mivel az eddigieknél összetettebb
térhatást tudtak megvalósítani.

A legújabb Tarzan-feldolgozás jól érzékelteti azt a folyamatot, ahogyan teret – és
nézőt – hódít napjainkban az animációipar. A hagyományos mesék vulgarizálódnak,
a Disney-filmek egyre "felnőttesebbek", azaz a felnőttek világára jellemző
szlenghasználat vagy karakterválasztás, a bonyolult cselekményszövés egyre
nehezebben értelmezhető a tíz éven aluli korosztály számára. Nem véletlen a
harmincasok feltűnően nagy száma a nézőközönség soraiban.

Egy filmkritikus, Samuel Blumenfeld egyenesen úgy fogalmazott, hogy a Disney-ipar a saját
képére, a maga szabályai szerint újrateremt mítoszokat és hősöket. Ebben a felfogásban
Tarzan hibrid lény, félig állat, félig ember, kicsit együgy? is, bár nem könny?
azonosítani a többi hőst sem: Mulan például férfiruhába öltöztetett fiatal lány,
Herkules félisten, s akkor még nem is említettük az emberi jelleggel bíró állatfigurákat
vagy a különböző fantáziaalakokat.

A sokszálú, s így kissé nehézkes cselekmény mellett a rengeteg másodszereplő filmbéli
felvonultatása leginkább üzleti szempontból indokolható: ezáltal a film kísérőtermékeinek
széles skálája biztosított. Még több fajta játékfigura jár majd a Mc\'Donalds-menükhöz,
és még több betétdalból lesz CD. A Disney óriásgépezet sajátos módszereivel
rendre megalkot egy gigantikus képi világot, melynek ellenytmondásossága jól illusztrálja,
mennyire nehéz egyszerre megfelelni a művészi és az üzleti szempontoknak.

Olvasson tovább: