Kereső toggle

Megérteni az óceán szavát - Interjú Fa Nándor szólóvitorlázóval

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

„A tengeren megértettem a léptéket: hogy mekkora a világ, és benne micsoda az ember. Rájöttem, hogy a cizellálás, a dolgok túlbonyolítása nem feltétlenül jelent továbblépést a filozófiában, úgyhogy kezdtem visszakoptatni a világképem éleit a gömb forma felé.”

Az óceáni szólóvitorlázásban számomra az a legérdekesebb, hogy bizonyos értelemben teljesen szembemegy a mai korszellemmel. Az emberek többsége menekül az egyedülléttől – márpedig a Földön aligha lehet jobban egyedül az ember máshol, mint az óceánon…

– Egyedül van az ember, de nem magányos – csak egyetlen alkalommal éreztem magam annak, de az sem a vízen volt, hanem egy metropoliszban. Az első föld körüli utunk során néhány hónapot egyedül kellett eltöltenem Sydney-ben: körbevett a tömeg, nyüzsgött a város, de nem volt senkim, akihez szólhattam volna egy jó szót. Szerencsére ez csak egyetlen hétig tartott, utána sikerült munkát találnom, és valamennyire beilleszkednem az ottani életbe. 

A vízen vállaltan, céllal vagyok egyedül, van feladatom – ez nagy különbség a magány céltalanságához képest. Annak a magyarázata pedig, hogy miért a szólóteljesítményt választottam, egyszerű: szerettem ugyan csapatban dolgozni, de abban, amiért a leginkább lelkesedtem, nem voltak társaim.

Azért is furcsa ez a szólóteljesítmény, mert nagycsaládban nőtt fel. Milyen lelki örökséget hozott otthonról?

– Négyen voltunk fiútestvérek, én voltam a legkisebb. Épp nemrégiben mondta a legidősebb bátyám, hogy nekik köszönhettem, hogy ennyi motiváció van bennem: ugyanis amikor kissrác voltam, mindig igyekeztem hozzájuk tapadni, ők meg állandóan próbáltak lerázni. Aztán mire „bevettek” maguk közé, megtanultam a saját utamon járni – bár ezzel együtt is nagyon mély és szoros kötelék alakult ki közöttünk.  

Először gyerekként, 1987 körül hallottam a Fa Nándor nevet, amikor bemondták a tévében, hogy első magyar vitorlázóként társával megkerülte a Földet. Ennek a vállalkozásnak volt rendszerellenes éle?

– Abszolút nem. A hatalom kezdetben nem foglalkozott velünk, semmilyen kritikus hangot nem hallottunk, sőt, a végén már ők is együtt ünnepeltek. Nem azért mentünk el, mert nem tudtuk benyelni a szocializmust – persze nem tudtuk, de nem ez volt az egész vállalkozás alaphangja. Egyszerűen vonzott bennünket a kihívás, a tenger, más kultúrák megismerése. Romlatlan kalandvágy volt bennünk.

Az út során egyetlenegyszer merült fel a politika: Sao Paolóban egy katolikus pap azzal utasította vissza a szálláskérésünket a vendégházukban, hogy biztosan kémek vagyunk, akiket a kommunista rendszer küldött oda szaglászni.  

Az más kérdés, hogy itthon az emberek egy része úgy értékelte a vállalkozásunkat, hogy ez a szabadság szele – ezt sokan megfogalmazták, miközben szorongatták a kezünket. Rengetegen elhitték, hogy mégis lehet szabadabban gondolkodni, álmodozni, és meg is lehet valósítani ezeket az álmokat.

A „magyarok” és a „tengeri vitorlázás” hasonló szókapcsolat, mint a „jamaicai bobcsapat”, nem?

– Hát persze. Létezett valamiféle magyar tengeri kultúra a monarchia idején, de amikor mi elkezdtünk hajózni, ennek már nyoma sem volt. Nekünk senki nem tudott segíteni egy biztató szóval sem – hitetlenség és aggodalom vett körül bennünket. Viszont annyira tele voltunk önbizalommal, hogy úgy gondoltuk, ha ezt ember meg tudja csinálni, akkor mi is képesek vagyunk rá, csak tanulni kell – elvégre nem a Marsra megyünk. Emiatt csodabogaraknak tartottak bennünket.

Az idő igazolta ezt az attitűdöt. A földkerülő versenyben ma már nem a csúcsteljesítményben vagy a meteotaktikában (időjárás-előrejelzés alapú számítógépes útvonaltervezés – a szerk.) erősebbek a riválisok, hanem az átlagteljesítményben, ami a technikai adottságoktól függ. Amikor szélsőséges helyzet van, és arról szól a történet, hogy ki mit mer vállalni, hogyan tud pengeélen táncolni, akkor ott vagyok az élbolyban. Viszont amikor egy átlagosan jó, 20 csomós szélben robog előre a mezőny, akkor hátrányban vagyok a hajóm plusz súlya miatt.

A teljes cikk a Hetek hetilapban olvasható. Keresse az újságárusoknál vagy rendelje meg online a https://digitalstand.hu/hetek felületen.

Olvasson tovább: