Meglepetésmagyarok

Kővári Péter János 2012. 08. 03. (XVI/31)

A londoni Olimpiai Stadionban megrendezett grandiózus megnyitóünnepséggel múlt hét végén hivatalosan is megkezddtek a XXX. nyári olimpiai játékok. Az els napok eseményei mindjárt alátámasztották azt a már régóta közismert tényt, hogy a sportban mindig vannak esélyesek, ám sokszor mégsem övék lesz a pálma. Ezt mi magyarok mindjárt az els napokban megtapasztalhattuk.

Lapzártánkig még sok minden változhat, egy azonban biztosan nem fog: kedd este óta Michael Phelps, az amerikaiak úszó­sztárja az újkori olimpiák legeredményesebb olimpikonja lett, miután 200 méter pillangón ezüstérmet szerzett, majd a 4×200-as gyorsváltó tagjaként ara­nyat. Miután a 27 éves versenyző a 4×100-as gyorsváltóval már bezsebelt Londonban egy ezüstöt is, övé minden idők legtöbb olimpiai érme. 19 medálja közül 15 arany, 2 ezüst és 2 bronz, ami káprázatos teljesítmény. A korábbi rekorder egy szovjet tornász, bizonyos Larissza Latinyina volt, aki 1956 és 1964 között 18 érmet gyűjtött össze (9/5/4).

S ha már úszás, akkor meg kell említeni az amerikai csapatot, amely az első három napon minden számban a dobogón végzett. Sajnos számunkra meglehetősen döcögősen kezdődött a program az Aquatic Centre-ben. Cseh László, aki Pekingből három ezüstöt is elhozott, óriásit betlizett. A 400 méteres vegyes úszásban eltaktikázta magát, addig spórolt az erejével, míg végül az elődöntőben csak 9. helyen ért célba, így a döntőbe sem jutott be. A 200 méter pillangóban szintén az elődöntő volt számára a végállomás, ahol a pécsi Bi­czó Bence is lehagyta, sőt Bence épphogy csak lecsúszott a döntőről. Nem csoda, hogy Cseh Laci – idézhetetlen kifejezése mellett – nagyon keserűen csak annyit mondott: „A karom nem működött, életem legrosszabb versenye volt. Lehet, hogy megérdemlem…” Érdekes, hogy Csehnek eddig egyik olimpiája sem sikerült igazán: Athén előtt a lábfeje tört el (1 bronz), Pekingben pedig az asztmája jött ki (3 ezüst). Lapzártánk idején viszont klasszis úszónk, úgy tűnt, kezd egyenesbe jönni: a második legjobb idővel jutott a 200 méter vegyes döntőjébe. 
Egyértelműen kijött a tempó azonban Gyurta Dánielnek, aki a 200 méter mellúszásban 16 év után szerzett olimpiai aranyat Magyarországnak. Ezzel az Athénban 15 éves „csodagyerekként” debütáló Gyurta felért a csúcsra.

Bravúr kell

Hatalmas csalódásként kellett megélnünk, hogy az utóbbi három olimpián győzelmet arató férfi vízilabda válogatott, amely az elmúlt tizenkét évben összesen két vereséget szerzett az olimpián, most ugyanezt két nap alatt megismételte. Mármint a két vereséget. A szerbek győzelme nem, a mutatott játék azonban már sokkoló volt. Mindezt a Montenegró elleni 10:11 tette még fájdalmasabbá. Főleg azért, mert ahogy Kemény Dénes szövetségi kapitány fogalmazott: „Az a baj, hogy ez a meccs meglehetett volna.” Még lehet javítani, és a rossz rajt ellenére bármi megtörténhet, viszont többet már nem lehet hibázni. Női csapatunk is vereséggel kezdett, ez azonban egészen más volt. Korábban az USA rendszeresen jól elpáholta a mieinket, ezúttal azonban egy rendkívül szoros és izgalmas mérkőzésen éppen csak nyerni tudtak. A 14:13 arányban elveszített mérkőzés nagy erőt adhatott a magyar lányoknak, akik nem is titkolják, hogy meg szeretnék nyerni az olimpiát. A kínai­akkal szemben meg is nyerték mérkőzésüket 11:10 arányban.
Csapatsportoknál maradva óriási meglepetésre a végső győzelemre is esélyes spanyol férfi labdarúgó-válogatott mindkét mérkőzését 1:0 arányban elveszítette Japán, illetve Honduras ellenében, így már biztosan nem vihetnek haza aranyérmet az Iniestáékat követő generáció tagjai. A brit csapat, amelyet csak erre az olimpiára verbuváltak össze, egyelőre ha döcögősen is, de vette az akadályokat.
Kézilabdában is menetelnek az esélyesek. A Mocsai Lajos vezette férficsapat egy rendkívül nehéz csoportból próbál továbbjutni. Az Európa-bajnok dánok ellen majdnem sikerült a bravúr, de végül kétgólos vereség lett a vége, ám a játék annál szívet melengetőbb volt. Sőt, az Ázsia-bajnok Dél-Korea ellen már a győzelem is összejött a mieinknek, akiket rengeteg magyar buzdít a helyszínen is. Most sajnálhatjuk csak igazán, hogy a világ élvonalába tartozó női válogatottunk egy balul sikerült selejtező miatt nem csillogtathatja meg a tudását ezen az olimpián.

Csillogó meglepetések

Akik viszont csillogtak, bár nem feltétlenül várták tőlük, azok a magyar cselgáncsozók. Az első érmünket is ők szállították Csernoviczki Éva révén, aki a női 48 kilogrammos kategóriában a vigasz­ágon egészen a bronzéremig jutott. Érthető volt felhőtlen öröme, mint ahogy Ungvári Miklós is tud már örülni a férfiak 66 kilogrammos versenyében megszerzett ezüstérmének. Az 1992-es barcelonai olimpia óta nem nyertünk érmet dzsúdóban, így mindkét helyezés óriási eredménynek számít. Ami pedig még ezt is felülmúlta, az nem más, mint Szilágyi Áron férfi egyéni kard­vívásban elért aranyérme. A még csak 22 éves Áron az elődöntőben és a döntőben olyan meggyőző fölénnyel verte a nálánál sokkal rutinosabb és esélyesebb orosz, majd olasz ellenfeleit, hogy a végén a mérkőzést közvetítő riporternőnél „eltörött a mécses”. (Bővebben lásd keretes írásunkban!)
Az olimpián egyébként nap mint nap történnek érdekes események, néha drámák. Ilyen volt például az a hihetetlen baki, amit az 56 kilogrammos súlyemelésben induló tunéziai Khalil El-Maoui edzője vétett. A szakításban az összetettben még második helyen álló és ezzel Tunézia első olimpiai érmének megnyerésére esélyes versenyző első lökésgyakorlatának jegyzőkönyvére az edző 148 kilogramm helyett véletlenül 158 kilogrammot írt, melyet elsőre nem lehetett teljesíteni, így El-Maoui kiesett a versenyből. Ugyanebben a kategóriában szerepelt az észak-koreai csodagyerek Om Jun Csol, aki a testsúlyának a háromszorosát, azaz 168 kilót emelt fel. A magyarázata még furcsább: „Hogy lehet képes egy ember felemelni 168 kilogrammot? Azt hiszem, hogy a hatalmas Kim Dzsongil letekintett rám” – magyarázta a súlyemelő.