Kereső toggle

Senki nem tanult belőle

Veteránok beszámolói a normandiai partraszállásról

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

„Ezen a helyen a szövetséges erők hősiessége felszabadította Európát” – áll egy emlékművön Normandia partjainál. Így emlékezik a világ és Európa az 1944-es partraszállásra. A 70. évforduló kapcsán tartott ünnepségen részt vett többek között az amerikai elnök, a német kancellár és az angol királynő is. A helyszínen veteránok meséltek a Heteknek legmarkánsabb élményeikről és arról, hogy tanult-e Európa a történtekből.

 

Grant Gullickson, USA

Abban a három hajóban voltam, amelyek először válaszoltak a tüzelésre. Hetven évvel később jöttem vissza, és most tudatosul bennem, mennyire fontos volt a partraszállás napja, és nem csak a Szövetségesek szempontjából, hanem egész Európának. Ha akkor sikerült volna visszaverni minket, nem tudom, mi történt volna. Arra a kilencezer amerikaira gondolok, akik itt haltak meg, és büszke vagyok, hogy a most élő generációk egy boldog és gyönyörű országban élhetnek.

 

Henry Gordon, UK

Délután érkeztünk a Gold Beachre, és engedtük, hogy mások harcoljanak előttünk. (nevet) Előtte a Közel-Keleten voltunk majdnem négy és fél évig, de itt sokkal rosszabb volt a helyzet.

 

Norward Thomas, USA

Alig tudom megérteni, hogyan voltunk képesek megtenni azt, amit megtettünk, méghozzá ilyen körülmények között. Amikor földet értem, nagyon egyedül éreztem magam, nem tudtam, hol vagyok. Szóval megpróbáltam megkeresni a felszerelésem és a társaim. Az egész arról szólt, hogy megkeresni, megtalálni és véghezvinni. Úgy gondolom, a francia emberek megtanulták, mit jelentett a jövő szempontjából az országuk felszabadítása. És ezért örökre hálásak nekünk.

 

Jeffrey Pulzer, UK

Második generációs európai családból származom. A nagyapám még az Osztrák–Magyar Monarchiában élt, Zágrábban született, a nagyanyám pedig német volt, Biderefeldből. Miután a családunk emigrált, az apám aztán angol lett, és harcolt az első világháborúban. Én második generációsként német vérrel az ereimben harcoltam a németek ellen. A Sword Beachen értem partot. Egy tankcsapatban szolgáltam, Caen felé mentünk, mi szabadítottuk fel Antwerpent, majd átmentünk egész Hollandián, és végül Németországban, SchleswiegHolsteinban ért véget a harc. Tisztán emlékszem egy falu melletti ütközetre, ahová befészkelték magukat a németek. Komoly veszteség érte a brigádunkat, de egyik nap több száz németet vertünk ki onnan. Elég megrázó volt. Egy olyan tankom volt, amelynek a csöve helyén egy puska volt, ugyanis az igazi fegyvert kiszedték, hogy helyet csináljanak a rádióberendezésnek. Hogy megérte-e harcolni ezért az Európáért? Azt kell mondanom, hogy igen, bár úgy gondolom, senki sem tanult belőle: még mindig vannak diktátorok, és most is küzdeni kell az akkori eszmékhez hasonlókkal szemben.

 

Bill Prindible, USA

Pilóta voltam. Az igazi invázió előtti reggel érkeztünk, és közvetlen éjfél után három Airborne hadosztálynyi ejtőernyőst dobtunk ki északon. A gépem találatot is kapott, sok üzemanyagot vesztettünk, de sikerült elhárítani a problémát. Aztán a következő reggel, amikor vizsgálták a repülőmet, találtak egy bombát az egyik szárnyban! Betalált, de nem robbant föl! Azóta minden nap egy bónusz számomra. Ha az a bomba akkor felrobban, én ma nem lennék itt. Jó most visszajönni ilyen jó körülmények között. Akik itt haltak meg, a barátaim voltak, itt is vannak eltemetve. Igaz, hogy ennek már hetven éve, de még mindig emlékszem rájuk. Nem áldozatok és fájdalom nélkül zajlott a küldetésünk. De akkor nem volt idő gondolkodni. Amikor a ma élők azt mondják: „Köszönjük a szolgálatait!”, úgy érzem, megérte megtenni.

 

Peter Fantacone, USA

A tengerészetnél szolgáltam, tizennyolc évesen szálltam partra az Omaha Beachen. Egyike voltunk az első hajóknak. Útközben tengeribeteg lettem. Amikor kiszálltunk, hatalmas volt a káosz, sok felszerelés felgyulladt, nagy volt a füst. Nagyon is megérte az áldozatvállalás, hiszen Amerikában minket a mai napig a legnagyszerűbb nemzedéknek tartanak. A legfontosabb alapelvünk az volt, hogy: Isten, haza, család. Ezen elvek mentén önök is elérhetik a legnagyszerűbb nemzedék minősítést, persze ha hasonló hőstetteket hajtanak végre, mint mi.

 

Burnett Kampster, UK

Érdemes volt kockáztatni az életünket. A hősi halottaink fel voltak készülve arra, hogy meghaljanak az ügyért.

 

Jack Claiborne, USA

A tengerészetnél voltam, az egyik hajót vezettem, 202 szakaszt tettem a partra. Sok ezer ember meghalt azon a napon. Nem tudom, én hogy éltem túl. Szerintem Isten is velem volt, pedig nem voltam egy jó ember, bizony nem. Ez a kép, ami itt van velem, a D-nap után készült, tizenkilenc éves vagyok rajta, egyszer sem borotválkoztam még. Szerintem minden országnak be kellene tennie a fiait két évre a hadseregbe, ott hamar felnőnének, és felelős emberekké, férfiakká válnának. A mostani nemzedékek nem tanultak az akkori borzalmakból, ezért továbbra is lesznek háborúk, ahogy a Biblia is mondja, hogy hallanotok kell háborúk híreiről.

 

Philippe Nicastro, USA

Hetven év óta most vagyok itt először újra, és mindig is úgy gondoltam, hogy megérte harcolni. Ezek a legnagyszerűbb emlékeim az életemben. Csupán tizenhét éves voltam, amikor megérkeztem az Omaha Beachre. Nem nagyon értettem, mi történik. Jó hajóm volt jó legénységgel, egy karcolás sem esett rajtam. Amikor kiszálltam, egy 20 mm-es löveggel álltam szemben.

 

Clinton Riddle, USA

Sainte-Mére-Église-ben landoltam. Azért jöttünk, mert szabadságot akartunk hozni Franciaországnak. Ha újra meg kéne tennem, megtenném! A D-nap után egy nappal jöttem, reggel hétkor. Rengeteg alma volt a közelben, és rengeteg tejet ittam. Ekkor már nem volt ellenállás, amúgy nem is ott landoltunk, ahová be volt tervezve.

Fotók: Grüll Péter

Olvasson tovább: