Kereső toggle

Napi három rugó már kánaán

Román idénymunkások a békési földeken

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Románok – csak így, mindenféle személynév vagy érzelem nélkül, foghegyről, szinte kiköpve a szót. Így nevezik a békési dinnyetermő vidéken azokat a feketén dolgozó munkásokat, akik tíz éve minden szezonban megjelennek Medgyesegyházán és a környékbeli falvakban. Tavasztól egészen a nyárutóig dolgoznak a földeken, tengetik életüket a romos házakban vagy a dinnyeföldek melletti kukoricásban.

Reggelenként valóságos emberpiac alakul ki Medgyesegyházán a Deák utca környékén. A romániai idénymunkások várják, hogy „elkeljenek”, intsen nekik egy gazda: „Jöhetsz!” A városka főutcáján estefelé is mind több nejlontáskás román idénymunkással lehet találkozni. „Márciusban jövünk, mint a gólyák, és szeptemberben költözünk haza” – mondja Imre, aki évek óta dolgozik nyáron a dinnyében. Napi 300 forintért bérli az ágyat, de biztos helye van, mert a munkája alapján komoly tekintélyt vívott ki magának a kisjenői férfi. Sokadmagával lakik egy szobában, a fürdőszobáért külön kell fizetni – nem is keveset – a tulajdonosnak, aki a romos házat megvette és tömegszállássá alakította.

A kiszolgáltatottságnak itt is vannak vámszedői, egész iparág épült rá a „románokra” – magyarázta lapunknak a település egyik volt elöljárója, név nélkül, mert nem akarja véleményével a település jelenlegi vezetését kritizálni, ugyanis a gond nem új keletű a városkában. Mint elmondta, az elmúlt években nehéz helyzet állt elő a dinnyetermesztés kapcsán, mivel az ilyen kertészeti kultúrák termesztése nehezen gépesíthető, így rengeteg kézi munkát igényel tavasztól egészen nyár végéig, és ez a munkaerő a környéken már nincs meg.

 Sajnos erre a munkaerőhiányra kézenfekvő megoldást csak a bérmunka nyújtott, aminek nagy része a szó szoros értelmében feketemunkaként jelent meg a dinnyét termesztő falvakban, városokban, így új problémával kellett szembenéznie a településeknek. Valóságos emberpiac alakult ki, miközben a települési önkormányzatok tehetetlenek voltak az ilyen kihívással szemben, mert a kenyérkereseti források nagy része a dinnye és más kézi munkát igénylő növények termesztéséből származik: ha a törvény szigorát hívják segítségül, akkor a megélhetést lehetetlenítik el. 

A helyzet azonban egyre súlyosabbá vált az utóbbi években, mert azok az emberek, akik helyben rendelkeztek a megfelelő munkakultúrával, már nincsenek itt, elköltöztek a jobb élet reményében, a helyükre pedig mindenféle „szedett-vedett” népség jött.

Járva a medgyesi utcákat, egy kis parasztház előtti árokparton bukkanunk rá a vendégmunkások egy kisebb csapatára. Alkalmi otthonuk, az öreg parasztház előtt üldögélnek, beszélgetnek. Egy Sándor nevű korosabb ember a főnök, ő tud jól magyarul, neki van mobilja is, ő csak szervezi a melót, mondja büszkén. Mindenkit igyekszik munkához juttatni, de akire panasz van, azt hamar elzavarja, szögezi le kérdésemre.

Beszélgetés közben több autó is megáll: Sándor osztja a munkásokat, lebeszéli a gazdákkal, másnapra hány ember kell nekik. Ők a háztól „kelnek el”, aminek jelenleg 14 lakója van, a szezon idejére azonban 36 főt várnak. Napi 7-10 óra munkával 3-4 ezer forintot keresnek az emberek, ami sok esetben a „kánaánt” jelenti számukra. A lakhatásért is munkával fizetnek a gazdáknak, akik a lakbért egymás közt rendezik majd a ház falubéli tulajdonosával. Sándor jótáll a társaságért, nekik soha sem volt balhéjuk a településen, mert ők megtért emberek, nem balhéznak, nem vedelnek, a pénzt mindig hazaküldik, mert a család otthon ebből él.

A településen számtalan esetben volt már összeütközés a helyiek és az idegen napszámosok között, akik közül többen – a csaknem ezer főt foglalkoztató szezonban – a keresetük java részét elisszák. Tavaly késelés is volt, mondja Szabó Ferencné, az egyik faluszéli porta tulajdonosa, akinek a kertjéből bizony sok minden eltűnt már, mióta a vendégmunkások megjelentek. Amikor kezdődik a szezon, mindenki zárja a biciklit, a füstölőt, a padlásfeljárót, mert jó néhány dolgot elloptak már a faluban, mondja Kovács Tibor, Szabó néni kertszomszédja, akitől már kolbászt és szalonnát is vittek el a tolvajok.

A település önkormányzata megteszi, amire jogosítványa van, mondta az egyik névtelenséget kérő megszólalónk, de a helyi nagygazdák érdekérvényesítési képessége sokkal erősebb, mint az elégedetlen polgároké, akik így hiába kérik a hatóságokat a cselekvésre: az ügyet nem lehet megoldani.

Az egyik komolyabb termelőt is megszólítjuk az ügyben, aki szerint a munkaügyi ellenőrök is tarolnak a dinnyével. Amikor ültetés van, és beindul a szedés, akkor aztán nincs megállás, mindenkire szükség van, állampolgárságtól függetlenül. Ezt a hatóságok is pontosan tudják: amint megkezdődik a szezon, kezdődnek az ellenőrzések, sportrepülőgépekről figyelik a vidéket, nézik, hol mozognak a munkások, és a levegőből adják meg a koordinátákat a földi egységeknek. Olyan ilyenkor a falu határa, mintha akciófilmet forgatnának, mondja Tóth József gazda, aki húsz hektáron termeszti a dinnyét. Elállják az utakat, lezárják a dűlőket, és egyenként igazoltatják az embereket. Ezért – hangsúlyozza – mindenki után fizetik a járulékot: nem lehet másképp dolgoztatni, súlyosak a büntetések.

Olvasson tovább: