Kereső toggle

Ki ad reményt a magyar vidéknek?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Sallai Róbert Benedek egyike az újonc országgyűlési képviselőknek: az LMP listájának negyedik helyéről jutott be a Tisztelt Házba. A túrkevei gazda egy igazi „nempolitikus”: nem klisékben gondolkozik, képes az öniróniára, és ha kell, saját pártjával is vitába száll. Meggyőződése, hogy a reménytelenségre és az indulatokra építő Jobbikkal szemben az LMP konkrét megoldásokat kínáló vidékpolitikája lehet az igazi válasz. Kérdés, hogy a kétharmados Fidesz-kormány mellett teremhet-e nekik babér. Mindenesetre a Hetek munkatársa érdekes kirándulást tett a gazda-politikus mintagazdaságában.

„Én vagyok az LMP díszparasztja” – foglalja össze önironikusan politikai ars poeticáját Sallai Róbert Benedek, miközben a túrkevei határban autózunk. A terepjáró hátsó ülésén ott van a négy gyereke közül három, két kislány és egy féléves-forma kisfiú, aki anyukája, Anna karjaiban alszik. Azt még napokkal korábban olvastam az újdonsült képviselő internetes naplójában, hogy lányai a világért sem akarják megérteni, hogy apjuk „fontos ember” lett, ezért még mindig kénytelen ő főzni nekik a kakaót. Azt is nehezen viselték, hogy szombaton sem velük foglalkozott, hanem Kishantosra utazott, ahol éppen a nagyhírű biogazdaságot szántotta be a földpályázaton nyertes új tulajdonos. Az pedig már végképp sok lett volna nekik, ha vasárnap délelőtt – a találkozót nem tudtuk máskor összehozni – még egy újságíró is „elrabolja” apukájukat. Így hát csaknem az egész család együtt autózik velünk.

Megjegyzem Annának, hogy eléggé felgyorsulhatott az életük a politika miatt. Azt mondja, Benedek mellett eddig sem volt unalmas az élet. A családfő meg arról beszél, hogy az a baj a politikusokkal, hogy a munkájuk miatt elhanyagolják a családjukat, ami közrejátszik abban, hogy elidegenednek a valóságtól. Márpedig a Kossuth térről nem lehet megérteni a vidéket. Mint ahogy szerinte a budapesti sajtóval is baj van: állandóan a politikusok agymenésével foglalkoznak, és nem a valósággal – aztán meg a politikusok az ilyen írásokra reagálnak.

Azok között a zártkerti parcellák között haladunk, amelyek közül az évek során egyre többet vásárolt meg a Sallai család. A terület nem egybefüggő, gyümölcsösök, szántók és gyepek váltják egymást. A kettejük által művelt terület mintegy 140 hektár, ezen kívül Benedek a helyi Nimfea Természetvédelmi Egyesület vezetőjeként további csaknem 300 hektár hasznosításáért felel.

„Tagadhatatlanul haszonélvezője vagyok a Fidesz-rendszernek: amennyire utálom a bagózást, annyira szeretek pálinkát főzni, a kormány pedig mindkét területen kedvezett nekem. Van ezer gyümölcsfánk, a termésből lekvárt és cefrét készítünk. Az utóbbi években a pálinka lett a családunk konvertibilis valutája, kiváló ajándék” – mondja Benedek, megjegyezve, hogy mindez persze kevés egy olyan kormánytól, amely szavaiban a vidék felemelkedéséért száll síkra – közben pedig a több ezer hektáros nagygazdának dobja oda a kishantosi mintagazdaságot. 

Az még az avatatlan újságíró számára is egyértelmű, hogy a Túrkeve környékén elterülő, szétszabdalt területek művelése nem lehet túl gazdaságos. Benedek helyesel, és magyaráz. Egyfelől gazdaságuk a támogatásoknak köszönhetően fenntartható, másfelől a lényeg éppen az, hogy tájjellegű legyen a művelés. A természeti károkozás ugyanis – hallgatom a „kiselőadást” – mindig együtt jár  a társadalmi feszültségekkel: a legelők beszántása és a fajok eltűnése a munkanélküliséggel, az elvándorlással és a szociális feszültségekkel. Interjúalanyom rögtön példát is említ.

A szocializmusban a térség rossz, 15 aranykorona alatti földjeit beszántották és intenzív kultúrákat – cukorrépa, hibrid kukorica, napraforgó – igyekeztek termelni rajta. A téeszvilág szétesésével nyilvánvalóvá vált, hogy ezzel a termelési struktúrával nagy gondok vannak: a szántóföldi művelés csak úgy éri meg, ha minimalizálják a foglalkoztatást (ezt nevezték korszerűsítésnek), és a termőföldtől elszakadt állattenyésztés sem lett sikerágazat, hiszen a  takarmány drága volt, a felvásárlási árak viszont alacsonyak.

Tovább is van: a rengeteg műtrágya nem csak az álla-tok, hanem az emberek egészségét is gyengíti, tehát emelkednek az egészségügyi kiadások, közben pedig a leromló helyi gazdaság miatt az emberek vagy elvándorolnak, vagy reménytelenségbe süllyednek. Ahelyett, hogy a munkaerőt igénylő legeltetéssel – „az állat nem tartja tiszteletben sem a húsvétot, sem a karácsonyt” – a táj adottságaihoz illeszkedve termelnének „biohúst”, vagy éppen gyümölcsöt, az erre épülő feldolgozóipar, sőt gépipar pedig megoldaná a helyi foglalkoztatási gondokat. Erre épülhetne rá aztán egy virágzó szolgáltatóipar – és már is meg is lenne oldva a vidék problémájának jó része.

„Szépen hangzik, el is mondták ezt már páran, de ha ez ilyen egyszerű, miért nem valósult meg eddig?” – vetem ellen a politikus-gazdának. Szerinte a politikusok gondolkozásával van a baj, akik GDP-ben meg „humán erőforrásban” gondolkoznak. „A Fidesz és az MSZP között ebből a szempontból nem látok különbséget: számukra a cél a gazdaság, a társadalom csak eszköz. Ebből a szemszögből nézve még egy pusztító árvíz is jót tesz az országnak, mert az újjáépítés növeli a nemzeti összterméket. Ehelyett az emberek életminőségének a javítására kellene koncentrálni, mégpedig a legnagyobb nemzeti erőforrásunkra, a termőföldre alapozva. Ha legalább a termelőegységek egy részén 40 hektáronként lehetne egy munkahelyet teremteni, akkor 10 százalék fölé vihetnénk a mezőgazdaságból élők arányát a jelenlegi kettőről” – magyarázza.

Megjegyzi: a mostani földtámogatási rendszer azonban nem a munkahelyteremtést, az értékmegőrzést jutalmazza: a kisgazdáknak keveset ad, a nagygaz-dáknak meg sokat. Nagyon sokat. Az Orbán-kormány szerinte csak a szavak szintjén áll ki a vidék mellett, valójában a politikájukat finanszírozó gazdasági erős emberek érdekeit szolgálják – és ez a rendszer éppúgy megfelel a fideszes dzsentriknek, mint ahogyan megfelelt a baloldali „téeszes” nagyuraknak is.

Persze ez még lehetne nettó populizmus is, ha Sallai képviselő nem éppen  „tájjellegű” gazdaságot működtetne Túrkevén. Az egyesület által hasznosított földekkel együtt mintegy 440 hektáron gazdálkodnak, összesen 40 embernek adnak munkát, közülük tucatnyian közvetlenül a földművelésből és az állattartásból élnek.

Az egyesület állattartó telepére érkezve három-négy munkással találkozunk, egyikük egy traktorral útalapot készít, a többiek az állatok körül dolgoznak – vasárnap délelőtt. 350 racka juhot, 60 kecskét, 60 szarvasmarhát (őshonos magyar tarkát), és 18 lovat kell gondozniuk. Itt egyébként megvalósul a fentebb említett koncepció: 40 hektáronként létrejött egy munkahely, a városban pedig hamarosan megnyílik a helyi termékeket árusító üzletük. „Még a saját pártommal is vitába szálltam annak kapcsán, hogy nagyüzemekre vagy családi gazdaságokra van-e inkább szükség. Szerintem ez a megközelítés rossz: azt kell megnézni, hogy hány munkahelyet teremtenek. Itt a környéken is vannak jó példák. Az egyik 1500 hektáros gazdaság 70 embert foglalkoztat, és még a traktoros is 200 ezer körül visz haza, mert az ügyvezető nem harácsolni akar, hanem tisztességesen megélni. De például a felcsúti Mészáros Lőrinc – akinek a kampányban egy aranytalicskát is átadtunk »elismerésül« – tavaly feleségével együtt 800 millió forint osztalékot vett ki, és mindössze 157 millió forint jutott a náluk dolgozó 225 embernek. Az igazi nagytőkések pedig 30-40 ezer hektáros területen mindössze 80 embert foglalkoztatnak” – illusztrálja álláspontját Sallai Róbert Benedek.

Ami a politikát illeti, az újdonsült képviselő anno az LMP alapításánál is ott volt, de 2011-ben kilépett a frakcióviták miatt. Azt mondja, az adta a végső lökést a visszatéréshez, hogy meghallgatta a pártvezetők október 23-i beszédeit, és az első gondolata az volt, hogy „ezek mind hülyék”. „A juhászomat meg a traktorosomat nem érdekli az alkotmány, meg az uniós szerződés nem tudom én hányadik cikkelye, ők csak a sárga csekkjeiket akarják kifizetni és a gyerekeiket akarják tisztességesen iskoláztatni úgy, hogy ne nevessék ki őket a ruhájuk miatt, vagy azért, mert nem tudják, mi az a táblagép. De velük senki sem foglalkozik, csak a Jobbik, és éppen ez a sikerük titka. Nekem sok jobbikos ismerősöm van, akik nem nácik vagy rasszisták, csak reménytelenek. Ha van munkájuk, keresnek 80 ezret, az asszony meg kap 60-at a gyerekek után, amiből havonta sem jönnek ki, nemhogy egzisztenciát építsenek” – magyarázza az LMP-s képviselő, aki szerint azonban Vonáék csak növelik a problémát azzal, hogy nem tényszerűen, hanem az indulatokra, a keserűségre és a gyűlöletre alapozva politizálnak. Úgy látja, a vidék megmentésében pártja lehet a szélsőségesek igazi konkurenciája, főleg, ha meg tudják nyerni azokat a kompetenciával rendelkező embereket, akik közül sokan most azt mondják, hogy úgy maradnak tisztességesek, hogy „nem piszkítják be a kezüket” a politikával.  „Ez elfogadhatatlan hozzáállás. Nekem négy gyermekem van, nem tehetem meg, hogy nem foglalkozok azzal, hogy milyen országban fognak majd élni” – rögzíti a politikus, miközben már a Nimfea Egyesület turisztikai központjában járunk (állatsimogató, tanösvény, kézműves műhely, játszótér).

Sallai Róbert Benedek meggyőződése, hogy sok jobbikos szavazó valójában LMP-s, csak nem tud róla.  Azt mondja, fő stratégiájuk, hogy felkészüljenek 2018-ra, kinyissák az emberek szemét, és olyan megoldási lehetőségeket kínáljanak vidéken, amelyek reményt adhatnak.

A beszélgetést egy nem éppen politikusi mondattal zárja: „Személyes célom az, hogy négy év alatt annyira megerősödjön az LMP, hogy rám már ne legyen szükség a parlamentben.”

Olvasson tovább: