Kereső toggle

Vérfagyasztó utazás Pétervárról Moszkvába

Merénylet a Nyevszkíj expresszen

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

– Mi van a vonatoddal, nem késik az indulás? – hívott fel pétervári barátom
nem sokkal azután, hogy kivitt a vasútállomásra. – A tévében épp most
jelentették, hogy valami baleset történt. - Minden rendben, nem jelentettek be
semmilyen változást. Azt hiszem, menetrend szerint elindulunk és meg is
érkezünk. – Akkor még sem én, sem a 119-es járatszámú vonat többi utasa nem
gondolta, hogy Szentpétervárról Moszkvába kilenc óra helyett majd egy napig
fogunk utazni, azt meg főleg nem, hogy ennek oka a vaspálya felrobbantása és a
166-os járat balesete lesz.



A merénylet utáni percek.

Nem a terroristákon múlt, hogy elmaradt a tömegkatasztrófa

A vonatunk késve indult, az utaskísérők sem tudtak semmit. A pályaudvaron
rengeteg vonat és ember torlódott össze. Ilyenkor 20-30 percenként indulnak
vonatok, hogy másnap reggelre Moszkvába érjenek, útközben Pétervárra tartó
párjaikkal találkoznak. Az Oroszország két legnagyobb városa közötti
személyforgalom nagyobbik része éjszaka zajlik. Az utasok többsége kedveli a
lehetőséget, hogy az egyik fővárosban fekszik le aludni, és a másikban ébred.

– Hol a csudában állunk? – kérdezgették a kocsi utasai Szvetlánát, az
utaskísérőt, látva, hogy nem Moszkva elővárosain gördül át a szerelvény, hanem
valamilyen erdőben rostokol.

– Pontosan én se tudom – válaszolt –, azt mondják, valahol Dno állomás környékén
vagyunk, másfél óra múlva érünk oda.

– De hát az nem Moszkva irányában van! Innen jó, ha estére beérünk Moszkvába,
miért nem figyelmeztetett bennünket senki?

Dno a pszkovi terület egyik vasúti csomópontja ugyan, de nem éppen a
Moszkva–Szentpétervár fővonal közelében. Annyi személyszállító vonatot, amennyi
itt augusztus 14-én összetorlódott, régen nem láttak errefelé. A büfé készletei
hamar elfogytak, az utasok többsége kénytelen volt beérni a 30 fokos levegővel a
peronon, vagy visszatért a még melegebb hálókocsiba. A merészebbek kiszaladtak a
közértbe – aligha volt valaki, aki arra számított, hogy a vonaton kell majd
ebédelnie.

A lányommal mi is a bolt felé vesszük az irányt, de tartunk attól, hogy a vonat
nélkülünk indul tovább. Kérdésünkre Szvetlána a forgalmistához siet, aki az
indulást firtató kérdésre csak annyit válaszol: „Hamarosan.”

– Akkor ezt legyen szíves a hangosbemondón is közölni az emberekkel, nehogy itt
maradjon valaki!

A forgalmista közönyösen emeli szájához a mikrofont: „A 119-es vonat rövidesen
elindul!”

Riadt utasok ugrálnak fel a kocsikba, de a vonat nem mozdul.

A szomszédos vágányra az északi Murmanszkból érkezik egy szerelvény, de a
peronra amúgy is csak a mi vonatunkon át jutnának ki.

– Maguknál van víz a vonatban? – kiáltanak át a murmanszki vonatból.

– Egyelőre van, teát lehet inni, de ki akar ilyenkor teázni?

– Nálunk nem lehet teázni, de a WC sem működik – panaszkodnak. – Hogy jutunk mi
el így Moszkvába?

Később a peronon a vagonunk mellett megáll egy kisteherautó. A platóról
palackozott vizet és élelmet rakodnak a murmanszki vonat számára.

– Hamarosan önök is kapnak ellátmányt – nyugtat bennünket a kisteherautó
sofőrje. Valóban érkezik egy kis szállítmány, de nagyon kevés. Ráadásul
hátráltatják a berakodást mindenféle iratok kitöltésével. Éppen nekikezdenének,
amikor a vonatunk elindul. A peronon vagy fél tucat utaskísérő. Valaki megrántja
a vészféket, de a vonat lassan továbbgördül. Az utaskísérők alig tudnak
felkapaszkodni.

A kupéban ülök, jegyzeteket készítek erről az egyáltalán nem romantikus
utazásról. Szvetlána, megtudva, hogy újságíró vagyok, megjegyzi:

– Tudja, a televízióban arról tudósítanak, hogy a kerülőútra küldött vonatokon
az embereket ellátták vízzel és ebéddel. Maga ott volt a peronon és
fényképezett: a 14 kocsiból álló szerelvényre feladtak 16 vekni kenyeret és egy
doboz szardellát. Nem volt itt semmiféle ebéd! Ezt írja meg, különben minket
vádolnak majd, hogy eltüntettük az ellátmányt!

A 119-es vonat büféje a mi 7-es számú vagonunkban van, így Szvetlánának a szűkös
ellátmány szétosztásában is részt kell vennie.

Az adag: egy kis darab kenyér és egy hosszában kettévágott szardella fele. De
ebből se jut mindenkinek, ezért először a nők és gyermekek kapnak a hideg
fejadagból. Az utasok fegyelmezetten állnak sorba, az utaskísérők mindent
megtesznek, hogy enyhítsék a kényelmetlenséget. A kialakult helyzetben azonban
nem sokat tehetnek.

– Most hívtak fel a mobilomon, tudják, mit mondanak a televízióban? – mondja
felháborodottan egy fiatal lány. – Azt, hogy fél óránként kapunk enni!

– Hazugság! – kiáltanak többen is, leginkább az utaskísérők.

– Ezt vegye fel! – fordul hozzám az egyik utaskísérő, aki hat másfél literes
üveg vizet tart a kezében. – Ezt adták két vagonra, ahol százhúsz utas
tartózkodik.



A mentés: két vagonra hat üveg víz és némi virsli jutott

Fotó: Vagyim Arisztov

Itt-ott működnek a légkondicionálók, legalábbis úgy tűnik.

– A fene! – mondja nevetve és haját törölgetve egy lány a toalettből kilépve. –
Itt a zuhany és a WC egy helyiségben van!

A WC-ben a mennyezetről valóban ömlik a víz – a légkondicionáló kondenzvize –
pont a wc-kagyló fölött.

A büfében megjelent egy hölgyemény sörösüveggel a kezében. A nyilvánvaló
függőségben élő utas következő adagjáról szeretne gondoskodni:

– Hol a csudában lehet itt sört kapni? – kérdezi a vizet és halas szendvicseket
osztó utaskísérőktől.

– Magának elment az esze? – kapja az amúgy nem meglepő választ.

– Nézzék már, valakinek az a problémája, hogy nem kap sört! – kiáltanak a
sorból.

– Ez nem probléma! Ez katasztrófa! – válaszol komolyan az illető, és csalódottan
távozik a büféből.

Este hatkor kapjuk az információt, hogy 23:10-kor érkezünk Moszkvába.

– Ne ijesztgessen, már elszoktunk az ilyen pontos információtól! – viccelődök az
utaskísérővel.

A nyugalmam megőrzése végett kénytelen vagyok jó arcot vágni. A budapesti
csatlakozásunkat nyilvánvalóan lekéstük, az előre váltott jegyeink elvesznek.


– Önök külföldre utaznak? – kérdez rá később a lényegre a vonatfőnök, akivel a
folyosón futok össze. – Moszkvában a jegyirodában új jegyet kapnak majd. – Ezzel
nagy kő szakad le a szívemről.

A vonatban továbbra se tudunk semmit arról, mi történt a Pétervár–Moszkva
vasútvonalon, ahogy vonatunk indulása előtt sem. A vonat rádiókapcsolata néma.
Április óta.

– Mit tesznek, ha történik valami, hogyan értesítik az utasokat? – kérdezem a
személyzetet.

– Hát végigszaladunk a vonaton, és szólunk mindenkinek.

Este hétkor érkezünk Bologoje állomásra, ami a Pétervár–Moszkva vasútvonalon
pont félúton van. Az utasok megrohamozzák a peronon sört és fagylaltot árusító
asszonyt. Tíz perc múlva a hangosbemondó értesíti a 119-es vonat utasait, hogy
az rövidesen indul. De a vonat mozdulatlan marad, majd csetepaté alakul ki az
állomás dolgozói és az utaskísérők között. Nemsokára a vonat már robog Moszkva
felé, végre a „gyorsvonat” fogalmának megfelelő sebességgel.

Rövidesen kiderül Szvetlána beszámolójából, hogy miért tűztek össze az állomás
dolgozóival:

– Tudja, közvetlenül indulás előtt hozták ki a nekünk szánt ellátmányt, és
gúnyolódva kiáltozták, hogy vegyük át, hiszen nekünk készítették. Hát hogyan
rakodjunk be mozgó vonatba? Szándékosan elkéstek, hogy az árut megtarthassák
maguknak!

Moszkva Leningrádi pályaudvarára 23:50-kor érkeztünk meg. A hivatalos közlések
szerint a vonatok zöme 6-8 órát késett, a mienk 13 és felet. Az utazók
ugyanakkor örültek, hogy egyáltalán megérkeztek, nem úgy, mint a 166-os vonat
utasai.

A másnapi sajtóból kiderült, hogy a 166-os járatszámú Nyevszkij expressz
terrorcselekmény áldozata lett. Augusztus 13-án 21 óra 38 perckor az elit vonat
bombára futott Malaja Visera közelében és kisiklott, de a 12 vagonból csak az
étkezőkocsi borult fel. A bombát egy híd előtt helyezték el, valószínűleg azzal
a szándékkal, hogy a kisikló vonat a folyóba zuhanjon. A 190 km/h sebességgel
haladó szerelvény – noha 800 méteren szétrombolta maga alatt a pályát –
nagyrészt sértetlen maradt, a 231 utas és 20 utaskísérő közül senki sem
vesztette életét. Különböző sérülésekkel 60 embert kellett ellátni, közülük
mindössze három esetet ítéltek közepesen súlyosnak.

A terrorcselekmény hátteréről különböző feltételezések láttak napvilágot. Az
első – amit az FSZB igazgatója, Nyikolaj Petrusev is megnevezett – a csecsen
terroristák kezét sejteti, ugyanakkor különböző lapok teljesen elvetik ezt a
lehetőséget.

A második verzió szerint a Novgorod területen bekövetkezett változások állnak a
háttérben. Putyin elnök nemrégiben leváltotta a kormányzót, aki a szervezett
bűnözés berkeiben kompromittálta magát. Jelenleg több mint száz ügyészi eljárás
folyik a volt kormányzó és a baráti köréhez tartozó személyek ellen. A
feltételezések szerint ez a terrorcselekmény egyfajta válasz lehetett a
Kremlnek.

A harmadik verzió a „fekete ásatások” szervezőit feltételezi az elkövetők
között. Olyan illegális archeológusok tevékenységéről van szó, akik a második
világháborúból visszamaradt fegyverek feltárásával és kereskedelmével
foglalkoznak. A novgorodi területen rengeteg lelőhely található. Az utóbbi
időben a központi hatalom elkezdte üldözni a „fekete régészeket”, amitől azok
agresszívek lettek.

Ezt a verziót támasztja alá a szakértői vizsgálat azon megállapítása, hogy a
robbantást a szovjet partizánok között elterjedt „öregapó módszerrel” hajtották
végre.

Akárki is áll a robbantás hátterében, az kihívás a mai hatalomnak, annak a
stabilitásnak, amit ez a hatalom mindenáron meg akar őrizni, mint ahogy
figyelemre méltó az is, hogy a 166-os Nyevszkij expressz elleni merényletet a
„Közlekedésbiztonságról” szóló törvény hatályba lépése napján, és egy nappal a
Putyin által összehívott Antiterrorista Bizottság ülése előtt hajtották végre.

Olvasson tovább: