Kereső toggle

Az osztrák bányásztragédia tanulságai

Amikor bürokraták mentenek

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az ausztriai Lassingben történt baleset kapcsán gyakran emlegetett szavak a hiba
és a felelősség. Sokan úgy gondolják, hogy a mentésekért felelős személyek nem
tettek meg minden tőlük telhetőt. A mentési munkálatok fő akadálya sokszor az
osztrák hatóságok bürokráciája volt, és ezért egyre többen a mentésvezetést
bírálják a bányamentés sikertelensége miatt – derül ki a Der Spiegel német
hetilap lassingi tragédia tanulságait összegző írásából.

Miközben a föld alatt lévők levegőért küzdenek, a hivatalos mentési munkálatok
kaotikusan folynak. Ha eltörik egy fúróhegy, az örökkévalóságig tart újat
beszerezni. A világ minden részéről érkezik támogatás: a német katonaság
helikopterrel próbál hozzájárulni a mentéshez, az amerikaiak is felajánlják
segítségüket, az osztrák hatóságok azonban kikérik maguknak a beavatkozást. A
helyhatóság vezetője "nemkívánatos vendégekről" beszél. A külföldi
segítséget csak egy drámai televíziós felhívás hatására fogadják el, ekkor
veszik igénybe a magyar csoport közreműködését is. A bányamentők a hibás
döntések eredményekképpen sokszor napi 16 órás műszakban dolgoznak, az önkéntesek
pedig a fáradtságtól esnek össze. A készenléti vezetőség ennek ellenére nem
gyakorol önkritikát, ellenkezőleg: az államügyészséget okolja a munkálatok
akadályoztatásáért. Eközben több kérdés is megválaszolatlan marad. Többek
között az, hogy miért küldték le 130 méter mélyre a tíz főből álló
mentőcsoportot, ahelyett, hogy a teljesen máshol lévő Hainzl megmentésére
koncentráltak volna. Őt ugyanis a 65 méter mélyen fekvő pihenőhelyen érte a
beomlás. Talán a bánya megmentése volt fontosabb? Kérdéses továbbá, hogy az első
három napon miért csak az agyonhajszolt önkéntes tűzoltókat vetették be, mint ahogy
az is, hogy a tárna összeomlását szabálytalanság okozta-e. A lassingiek és a helyi
újságírók úgy látják, hogy sajtótájékoztató címén sokszor a valóság
eltussolása és a figyelem elterelése folyik.

Alfred Maier, a bécsi bányászati hatóságok egyik bürokratája a szerencsétlenség
után egy héten keresztül a sajtóirodában ült és folyamatosan azt állította, hogy
szerinte mindenki meghalt a szerencsétlenségben. A földrajzi tervek
tanulmányozásával is napokat pazaroltak el. Addig sem a mentőket nem vetették be, sem
a pumpákat nem helyezték be. Csak egy német csoport fúrt kitartóan, mondván, a
reményt nem szabad feladni. Ennek eredményeképpen találták meg Georg Hainzlt. A
kilenc és fél nap után felszínre hozott fiatal Hainzl szerencsére meglepően jó
állapotban volt, és napokkal megmenekülése után elmondta: a remény, amely abból
eredt, hogy hallotta a fúrás hangját, és az ima volt az, ami életben tartotta a
mélyben.

Az orvosi állásfoglalás szerint a mélyben uralkodó körülmények között két
hónapig is lehetséges az életben maradás. Éppen ezért a kupolatérben tovább
folytatják a fúrást: előbb kiszivattyúzzák a vizet és az iszapot, hogy le lehessen
jutni. Az osztrák kormány olyan rendelkezést hozott, hogy két feltételezett légkamra
– amelyek közül az egyik 145, a másik 175 méter mélyen található –
elérésének érdekében légkalapácsos fúrásokat kell végezni. Jelen álláspont
szerint ebben a két légbuborékban lehetnek legnagyobb valószínűséggel a keresett
bányászok. Ez az eljárás gyors, viszont pontatlan és újabb beomlásokat okozhat.
Alfred Zechling sajtószóvivő nem mondta ki nyíltan, de szavaiból kiderült, hogy az
elkövetkezendő fúrások során már elsősorban a halottak felkutatására
törekszenek.

A mentési akciók a legelső pillanattól kezdve nehézkesen, vontatottan zajlottak,
mintha nem is emberéletekről lenne szó. A munkálatokat az egyes mentőalakulatok
közti rivalizálás, valamint a pénzhiány nehezítette. Egy méternyi fúrás
egymillió schillingbe kerül. A felelősök azt hangoztatják, hogy a bányászok
hozzátartozóiról gondoskodni kisebb költségekkel jár, mint a mentési munkák
folytatása. Az elmúlt közel húsz nap során körülbelül 150 millió osztrák
schillingbe került Georg Hainzl és tíz kollégájának megmentési kísérlete. A
vállalat a csőd szélén áll. Még szerencse, hogy legalább a légkalapácsos mentés
költségeit az osztrák állam magára vállalja. Egyedül a helyi alpolgármester, Fritz
Stangl igyekezete töretlen: kijelentette, hogy a végsőkig küzdeni fog az eltűnt
emberek felkutatásáért. A mentés közvetlen irányítói sem álltak a helyzet
magaslatán. Mint emlékezetes, a megmentett fiatal bányász esetében sem hittek abban,
hogy Hainzl még életben van, így a fiatalember a holtteste felvitelére készített
furaton át menekült meg... Az első mentésvezető, Alfred Maier – akinek a helyén
jelenleg már más áll – a fiatal bányász megmentése előtti napon határozottan
állította, hogy odalent valamennyi bányász halott. A mentésirányítók az utóbbi
napokban is meg voltak győződve róla, hogy a lent maradtakat "halottnak lehet
nyilvánítani". A közvélemény, a lakosság, valamint a hozzátartozók azonban
továbbra is reménykednek; ők azt szeretnék, hogy a keresés folytatódjon, és a
halottakat is mindenképpen hozzák fel.


A baleset pénteken történt, a segítségkérés azonban csak szombaton –
mondta el a Heteknek Sőregi László, az a bányamentő, aki Lassingben igyekezett
segíteni az osztrák katasztrófa-elhárításai szakembereknek. A kérést követően
azonnal indultak a helyszínre, ahol függőleges irányú mélyfúrással próbálták
megközelíteni azt a huszonnégy éves férfit, akit egy mentőkutya jelzései alapján
élni véltek. Sőregi László jelentkezett, hogy leszáll a bajba jutott férfiért. A
leszállás speciális nyomáskiegyenlítő kapszulában lett volna lehetséges, erre
azonban nem volt szükség, mert csoda folytán a fiatalember eszméleténél volt, s így
a hatvanöt centiméter átmérőj? csövön lejuttatott mentőkészüléket maga
csatolta fel. A szakemberek dolga már "csak" anynyi volt, hogy a felszínre húzzák.
A fiatal férfi több mint tíz napot töltött a mélyben, de – ahogy nekünk elmondta
– ezt csupán négy napnak érzékelte.

Olvasson tovább: