Kereső toggle

Piálás mindhalálig

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Eszméletvesztésig tartó ivászatverseny hódít a brit és német fiatalok
között. Egy 16 éves berlini gimnazista 52 pohár tequila elfogyasztása után esett
kómába, és a mai napig küzd az életéért.

A brit Nemzeti Statisztikai Hivatal adatai szerint 1990-hez képest 2004-ben a
11–15 éves korcsoportban kétszer annyi alkohol fogyott. Azóta a fiúk fogyasztása
stabilizálódott, viszont a lányoké jelentősen emelkedett. „A 24 órát nyitva
tartó boltok, és az ivászatkirándulások korában élünk” – hangsúlyozta Andrew
McNeill brit alkoholkutató, aki szerint hasonló a helyzet Németországban is.
Skóciában hetente 45 fiatal hal meg az alkohol miatt, ezért a hatóságok már
ellenkampányt is indítottak.