Kereső toggle

Tűz az olajra

Támadás a világ legnagyobb olajfinomítója ellen

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Rijád és Washington szerint nemcsak közvetetten (a jemeni húszi felkelőkön keresztül), de közvetlenül is Irán áll a legnagyobb szaúdi olajfinomító elleni támadás mögött, bár lapzártánkkor az erre vonatkozó bizonyítékok éppúgy nem ismertek, mint az állítólagos jemeni támadásra vonatkozóak.

 

Trump elnök szerint az Egyesült Államok „csőre töltve” várja, hogy bebizonyosodjon, mi történt szombaton az arábiai sivatag fölött, Mike Pompeo külügyminiszter viszont már megelőlegezte, hogy

1. a támadásért a felelősség Iránt terheli,

2. nincs bizonyíték arra, hogy a bukjaki olajfinomítót ért támadásban részt vevő drónok Jemenből érkeztek volna.

Kik támadtak és honnan?

 

Az biztos, hogy a jemeni felkelők vállalták a támadásért a felelősséget, egyben közölték: mostantól egészen addig célpontnak tekintik a szaúdi olajipar összes létesítményét, amíg Rijád nem hagy fel a Jemenben valóban humanitárius katasztrófát okozó polgárháborúba történő beavatkozással.

Szaúdi és amerikai szakértők CNN-nek kiszivárogtatott véleménye szerint „nagyon nagy valószínűséggel” Iránból indították a légicsapást Szaúd-Arábia olajipara ellen. Az értesülés szerint egy olyan iráni támaszpontról indíthatták a támadást végrehajtó robotrepülőgépeket, amely közel fekszik az iraki határhoz. Eszerint tehát nem is drónokkal követték el a támadást, hanem robotrepülőkről, azaz cirkáló rakétákról. Ráadásul – így a CNN forrása – az alacsonyan szálló rakéták északról (tehát Kuvait, Irak, illeve Irán felől) érkeztek célpontjukhoz, és nem dél-délnyugat (vagyis Jemen) felől.

A kiszivárogtatott információk szerint az amerikai és a szaúdi szakértők arra jutottak, hogy a rakéták elrepültek Irak déli része felett, majd a kuvaiti légtéren áthaladva érték el szaúdi célpontjaikat. (Kuvait vizsgálatot indított annak kiderítésére, hogy láthatóak voltak-e rakéták (vagy drónok) röviddel a szaúdi finomítókat ért támadás előtt.)

A támadások jóval több kérdést vetnek fel, mint ahányra tudjuk a választ. Nézzük viszont, mi az, amit biztosan tudunk: péntekről szombatra virradóra támadások érték a szaúd-arábiai Aramco állami olajvállalat (ez ma a világ legnagyobb értékű vállalata) két olajterminálját. Az egyik támadás az Abkaik kormányzóság Bukjak nevű helységében lévő olajterminált érte, amely az Aramco közlése szerint a világ legnagyobb olajfinomítója, és amely becslések szerint naponta akár hétmillió hordó olajat is fel tud dolgozni. A másik terminál a Huraisz kormányzóságban lévő olajmezőhöz tartozik, amely a második legnagyobb olajmező az országban.

Az üzemekben tűz keletkezett, amely komoly fennakadást okozott a szaúdi olajkitermelésben és -exportban. Örömteli, de az apokaliptikus képeket látva meglepő részlet, hogy a hírek szerint személyi sérülés nem történt.

A bukjaki olajfinomítót már korábban többször érte támadás, méghozzá nem csak a szaúdi kormány által támogatott jemeni rezsim ellen lázadó húszi felkelők részéről. 2006-ban a szunnita al-Kaida terrorhálózat próbált meg csapást mérni a finomítóra, de nem jártak sikerrel.

A húszi rajtaütések az utóbbi időben jelentősen sűrűsödtek: az AFP szerint öt hónapon belül már harmadszor érte támadás a Saudi Aramco valamelyik létesítményét.

A Hetek idén augusztusban már írt arról, hogy a húszi felkelők egy szaúd-arábiai olajlétesítményt támadtak drónokkal az ország keleti részén. Az olajlétesítményt, amely közel fekszik az Egyesült Arab Emírségek határához, éppúgy a Saudi Armaco üzemelteti, mint a szombaton megtámadott bukjaki finomítót.

Az augusztusi támadás legnagyobb jelentőségét nem az okozott kár adta, hanem az a tény, hogy az Egyesült Arab Emírségek közelében fekvő szaúdi olajmező 1200 kilométerre fekszik a húszik által ellenőrzött területtől, és a dróntámadás arra mutat rá, hogy a síita felkelők képesek területeiktől nagy távolságokra is csapást mérni ellenfeleikre. A húszik vezetője, Abdel-Malik al-Húszi leszögezte: a dróntámadás fontos figyelmeztetés az Egyesült Arab Emírségeknek is. (Akkor sem Rijád, sem Washington nem vonta kétségbe, hogy a támadást Jemenből és a húszi felkelők követték volna el.)

Jemen:  Szaúd-Arábia Afganisztánja

 

Amennyiben a mostani bukjaki támadást valóban a húszi felkelők követték el, úgy az súlyos kérdéseket vet föl egyrészt Szaúd-Arábia jemeni kalandjának sikerével, másrészt a szaúdi légvédelem erősségével kapcsolatban.

Nézzük először a jemeni helyzetet. Az Arab-félsziget délnyugati részén fekvő országban öt éve tartó polgárháborúban segélyszervezetek szerint tízezrek haltak meg, a többségük polgári személy. 3,3 millió a belső menekültek száma, és 24,1 millió ember, azaz a lakosság 80 százaléka szorul segítségre az ENSZ szerint, amely a világ jelenlegi legsúlyosabb humanitárius válságaként emlegeti a Jemenben történteket.

A világszervezet úgy látja: húsz évre visszavetette Jement a fejlődésben és az iskoláztatásban a polgárháború, amelynek következtében gyermekek milliói nem járhatnak iskolába, egy teljes nemzedék esik ki az oktatásból, miközben a 30 milliós ország minden harmadik lakosát fenyegeti éhhalál.

Olajban gazdag szomszédaival szemben Jemen már a polgárháború kirobbanásakor, 2014-ben is koldusszegény ország volt. Ekkor történt, hogy az északi törzsekből kikerült húszi felkelők elfoglalták Szanaát, a jemeni fővárost a Szaúd-Arábia által támogatott elnökhöz, Abed Rabbó Manszúr Hádihoz hű erőktől.

Ekkor Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek is beavatkozott a háborúba az Irán-barát húszik ellen, ám mindmáig nem bírtak velük – sőt az elmúlt időszakban a felkelők több alkalommal támadtak rakétákkal és drónokkal szaúdi célpontokat.

 

A szaúdi monarchia állapota

és a bukjaki incidens

 

A szaúdi szempontból katonailag totális kudarccal felérő jemeni kaland erkölcsileg is súlyos károkat okozott Rijádnak, amely blokád alá vonta a húszi ellenőrzés alatt álló észak-jemeni partokat. Ennek következtében több ezernyi jemeni beteg civilt nem tudnak sürgős orvosi ellátás céljából külföldre szállítani, mert a Szaúd-Arábia vezette nemzetközi katonai koalíció három éve zárva tartja Szanaa repülőterét. A szanaai blokáddal a szaúdi kormány mesterségesen idéz elő éhínséget a polgárháború sújtotta

Jemenben.

Meglehetősen furcsának tűnik, hogy napokkal a bukjaki támadás után még mindig heves vita folyik arról, hogy jemeni, iraki vagy iráni területről indultak az olajfinomítót megtámadó drónok (vagy robotrepülőgépek).

Az is komoly kérdés, hogy a szaúdi királyságnak, vagy a saját magánhadsereggel rendelkező, a világ legértékesebb cégeként számon tartott Saudi Aramcónak hogyhogy nem volt eszköze a hónapok óta ismétlődő dróntámadások kivédésére.

A fentiekből pedig következik egy újabb kérdés: a züllésnek, rothadásnak milyen szintjén kell állnia a rijádi rezsimnek, ha bárki (legyenek azok a húszi felkelők, iraki síita milicisták vagy akár az Iráni Forradalmi Gárda) meg tudja semmisíteni, de legalábbis működésképtelenné tudja tenni az ország legfontosabb létesítményét anélkül, hogy a szaúdi hadsereg közbe tudna avatkozni?

Mit lép Amerika?

 

„Úgy tűnik, hogy Irán áll a szaúdi olajmezők elleni támadás hátterében, de biztosan még nem állítanám” – fogalmazott Donald Trump amerikai elnök a washingtoni Fehér Ház Ovális Irodájában, ahol a bahreini trónörökös társaságában nyilatkozott az újságíróknak. Az amerikai elnök szerint „nagyon közel állnak” annak megállapításához, hogy ki a felelős a támadásért. „Ezt teljes bizonyossággal akarjuk megállapítani” – mondta. Trump leszögezte: az Egyesült Államok nem akar háborút Iránnal, bár felkészül, és megvan erre a katonai képessége. „A mienk a legerősebb haderő a világon” – szögezte le. „Nem akarok új konfliktusokat, bár igaz, ez néha elengedhetetlen” – fűzte hozzá.

Arra a felvetésre, hogy Teherán cáfolja a felelősségét az ügyben, Trump emlékeztetett arra, hogy amikor Irán korábban lelőtt egy drónt, azt állította, hogy a gép az iráni légtérben járt. „Ez egy nagy hazugság volt, de ennek tudatában is ragaszkodtak a történethez. Most azt mondják, hogy semmi közük a Szaúd-Arábia elleni támadáshoz. Hát, majd meglátjuk” – mondta.

A háború és a barátkozás között

 

Az Iránnal szembeni elnöki szkepszis indokolt – a Hetek alapítása óta számtalan alkalommal foglalkozott a teheráni rezsim Izraellel és a szabad világgal szembeni elementáris gyűlöletével, veszélyes regionális terveivel, az általa menedzselt síita terrorszervezetek ténykedésével. Ám – ahogyan arról már megemlékeztünk a nyáron, amikor a Perzsa-öbölben tetőfokára hágó feszültség nyomán kézzelfogható közelségbe került egy amerikai–iráni háború lehetősége – Szaúd-Arábia és Irán konfliktusa nem a szabad világ, nem Európa és nem az Egyesült Államok ügye.

Júniusban azt írtuk: ha Amerika az öbölbeli olajkereskedők hajóinak biztonságáért háborúba menne, akkor voltaképpen a szaúdi és emírségekbeli sejkek jólétéért áldozna fel amerikai és iráni életeket, valamint dollárszázmilliókat. Nincs ez másképp most sem. Egy halálos áldozatokkal nem járó dróntámadás – akárki is követte el – nem ok arra, hogy Amerika háborúba bocsátkozzon Teheránnal. Szaúd-Arábia nem Izrael, nem egy szabad sziget az iszlamista diktatúrák tengerében, hanem a legsötétebb iszlamista zsarnokság, az emberi jogok párját ritkító sárba tiprója. Őszintén sajnáljuk, hogy a szaúdi rezsim állapota képtelenné teszi Rijádot saját olajlétesítményei megvédésére, de nincs az az olajsejk, akinek a jóléte megérné, hogy a szabad világ vezető hatalma háborút kockáztasson miatta.

Ugyanakkor az is nyilvánvalóvá vált: (szemben Koreával) Irán-ügyben hiba lenne gyors (vagy akár bármilyen) olvadást várni egy esetleges elnöki találkozótól. Kim Dzsong Un rendszeréről sok rosszat el lehet (és el is kell) mondani, de (az eddigi tapasztalatok is ezt támasztják alá) egy esetleges, vele kötött megállapodást Észak-Korea minden bizonnyal be fog tartani. Ezzel szemben Roháni legjobb esetben is csak részben ura az iráni államgépezetnek. Ha máshonnan nem, Khamenei ajatollah keddi nyilatkozatából tudjuk: Irán és az Egyesült Államok között semmilyen találkozó nem lesz addig (ideértve Roháni elnök, valamint Zarif külügyminiszter és amerikai partnereik találkozóit is), amíg az Egyesült Államok nem hagy fel az Iránnal szembeni “maximális nyomásgyakorlás” politikájával (amely Khamenei szerint kudarcot vallott), és nem tér vissza a 2015-ös nukleáris megállapodáshoz.

Lapzártánkkor tehát úgy tűnik: nem lesz iráni-amerikai elnöki kézfogás, amelynek előkészítésén az elmúlt hetekben Macron francia elnöktől Zarif iráni külügyminiszterig rengetegen dolgoztak. Hogy regionális vagy annál is komolyabb konfliktus lesz-e a bukjaki incidensből, azt ma még nem tudni, de annyi biztos: a “maximális nyomásgyakorlás” politikája ellenére Iránt (és az általa jelentett fenyegetést) nagyon is komolyan kell venni – és messze nem csupán a Közel-Keleten. 

Olvasson tovább: