Kereső toggle

Dorian vs. Donald

Katasztrófák hatása a politikai és társadalmi morálra

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Miután az eddig feljegyzett második legerősebb atlanti vihar végigsöpört a Bahamákon, s most Amerika délkeleti partjait nyaldossa, rengeteg kritika éri az elnököt. Milyen ára lehet annak, ha a kormányzat nem megfelelően kezel egy szükségállapotot?

 

Nincs hírértéke annak, hogy Trump elnök kritikák kereszttüzébe kerül; ám egy természeti katasztrófa esetén nyújtott teljesítménye meghatározhatja a 2020-as választást. Még alapvetően liberális beállítottságú hírességek is kifakadtak viszont azon, hogy a közösségi médiában sokan azért rimánkodtak (többek között Kim Campbell, korábbi kanadai miniszterelnök), bárcsak a Dorian hurrikán elsöpörné Trump floridai birtokát, mondván, ez Isten jóindulatának megnyilvánulása lenne.

Dráma és golf a munka ünnepén

Amerika a nyár végét köszöntötte volna a Labor Day hétvégén, de az ünnepséget a hurrikán híre árnyékolta be. Korábbi súlyos válsághelyzetekben Amerikából inkább az összefogás, az együttes újraépítkezés reményteli üzenetei érkeztek – talán már az is illúzió volt. Most viszont – amit a közösségi média is befolyásol – egészen más képet kapunk az amerikai társadalomról. A baloldal azonnal szorgalmasan kezdi meglovagolni a nemzeti tragédiát, hogy politikai tőkét kovácsoljon magának – olyan hévvel támadják a washingtoni vezetést, hogy ha ezen energiákat a déli államok evakuálási munkálataira fordították volna, talán nem is lenne miről panaszkodni.

Ugyanakkor tény és való, hogy ilyen helyzetben igen furcsa, ha az elnök (aki amúgy szenvedélyesen ragaszkodik heves gondolatainak Twitteren való megszellőztetéséhez) sokáig semmit sem reagál, mert golfozik. Aztán mikor végre (?) újra a Twitterhez nyúl, 122 bejegyzése (!) és nyilatkozatai közé hamis tények is kerülnek, például, hogy Alabama is a veszélyeztetett államok közé tartozik, ami azonnal hatalmas kritikát kap a szakértők részéről, mire igen gyermeteg Twitter-csetepaté alakul ki az elnök és a sajtó között. Nem segített Trump megítélésében az sem, hogy szeptember 3-án már a demokraták által olyannyira rettegett mexikói fal építésére csoportosított 3,6 milliárd dollárt.

Viharok a Fehér Házból

A hurrikánszezon mindig is az elnöki szék egyik legélesebb tesztjeként csap le évről évre, és megmutatja, mennyire tettrekész, gyors reagálású és hatékony az adott adminisztráció. A kaliforniai tűzvészsorozat és a márciusi alabamai hurrikánpusztítás egyelőre nem csapódott le keményen Trumpon, de korábban a 2017-es, Puerto Ricót gyakorlatilag elpusztító Maria hurrikánra adott reakcióit már heves kritika illette.

A Dorian hurrikán nem csupán erejében sokéves rekord, de úgy tűnik, az elnök is rekordmennyiségű kommunikációs hibát enged meg magának. Ahogy a Bahamákról apokaliptikus képsorok érkeznek, nem nyugtatta meg az amerikai lakosságot Trump azon nyilatkozata, hogy bár tudja, hogy 5-ös erősségű hurrikánok léteznek, ő még nem hallott ilyenről – holott az ő elnöklése alatt már korábban is volt 3 ilyen intenzitású vész (a 2017-es Irma és Maria, és a 2018-as Michael). Arról nem is beszélve, hogy már sokadszor nyilatkozta ugyanígy azt, hogy még sosem hallott 5-ös erősségű viharról. Ezek után azzal borzolta a kedélyeket, hogy az egyik fehér házi tanácskozáson állítólag atombomba bevetését javasolta a vihar ellen. Ha viccelt, nem túl jókor tette, ha nem, annál rosszabb. Persze, ha Trump mindent tökéletesen csinál, a liberális média akkor is találna a kákán csomót.

Katasztrófák, amik a politikára is lecsaptak

A természeti csapások, és legalább annyira az arról tudósító hírforrások által közvetített üzenet pusztító hatással lehetnek egy politikus választási kampányára. 1916-ban Wilson elnöknek is majdnem az újraválasztásába került, hogy New Jersey-ben megszaporodtak a cápatámadások. Több kutatás is megerősíti, hogy 1896–2000 között minden egyes komoly árvíz negatívan hatott az akkor regnáló elnök pártjának következő szereplésére.

Lyndon B. Johnson reakciója a Betsy hurrikánra 1965-ben viszont máig precendensértékű – bár a vietnami háború eltiporta népszerűségét, a csapás közben és után tanúsított helytállásával máig példálóznak. George W. Bush tekintetében azonban nem egy szakértő állítja, hogy második ciklusa idején, a New Orleans-t és közel kétezer embert elpusztító 2005-ös Katrina hurrikán során nyújtott szerény teljesítménye legalább annyira hozzájárult a republikánus vereséghez a következő választáson, mint a terror elleni háború.

Amerikán kívül vizsgálódva említésre érdemes az, ahogy a választók is büntették Horvátországban a 2014-2015-ös áradások után az akkori vezetést; bár a szocdem kormányzat igen kemény erőfeszítéseket tett a baj minimalizálása érdekében, 15 százalékot zuhant a támogatottsága a következő választásokra. Bangladesben (aminek már 1971-es létrejöttéhez is hozzájárult a pakisztáni tehetetlenség az egy évvel azelőtti ciklon során) viszont nagyjából 10 éve stabil kormányzat áll fönn amiatt, hogy a klíma miatt legkiszolgáltatottabb országban rengeteget tettek a szegénység leküzdése és a katasztrófavédelem érdekében – 1991 és 2010 között több mint 20 millió ember jött ki a mélyszegénységből, ami egyúttal a csapásokkal szembeni nagyobb védettségüket is garantálja.

Az Elba 2002-es áradása során Gerhard Schröder gyorsan és bőkezűen reagált, komoly rehabilitációs programot indított el, és ügyes politikai manőverezése még abban az évben sikert hozott neki a nemzeti választásokon. 2010-ben a pakisztáni vezetés az ellenkezőjéről tett tanúságot, és csúfos vereséget szenvedett az urnáknál.

Pozitívan hatott viszont a Sandy hurrikán során tanúsított kiállása Obama újraválasztására, holott jobboldali kommentátorok szerint csak annyival tett többet Trumpnál, hogy meggondolatlanabbul osztogatta a pénzt, és természetesen a nyilvános kommunikációjára is jobban odafigyelt, mint utódja. Más kommentátorok szerint egyszerűen az a helyzet, hogy ha egy demokrata elnök valamit jól csinál, a republikánusok képesek ezt elismerni, míg fordítva, különösen Trump relációjában ez elképzelhetetlen. Az azonban bizonyosnak látszik, hogy a főáramú média helyzet- (és elnök-) értékelése döntően befolyásolja még azokat is, akik amúgy a maguk bőrén talán nem is teljesen azt tapasztalják, amit sugároznak.

A szakértők a katasztrófákra adott kormányzati lépések alapján történő szavazást az úgynevezett egotróp (teljesen éncentrikus) retrospektív (visszatekintő) szavazási szokásoknak tudják be, amely alapján a korábbi személyes impulzusok többet nyomnak a latba, mint a kampány során elhangzó érvek. Egyes kutatók ezt a demokrácia egyfajta deficitjeként fogják föl, ami a mindenkori kormányfőket a lakosság jó érzete utáni futkosásra készteti.

A társadalmi kár nagyobb lehet, mint az anyagi

Mostanra úgy tűnik, Floridát elkerüli a nagy vész, az északabbi államokban viszont mostanság ér földet a vihar. Lapunk több helyi vezetőt is megkeresett. A Miami melletti Bal Harbour polgármestere, Gabriel Groisman azt nyilatkozta lapunknak, hogy sok álmatlan éjszaka és megfeszített evakuációs program után úgy látják, hála Istennek elkerülte őket a vész. „De épphogy csak megúsztuk! Biztos vagyok benne, hogy Florida összes kereszténye könyörgött Istenhez, máskülönben most nyakig lennénk a pácban.”

Alan D. Clemmons, a Dél-Karolinai Képviselőház egyik tagja lapunknak azt mondta, az ő államukban éppen most (lapzártánkkor) éri el a partot a vihar, de mindent megtettek a lakosság védelme érdekében. „Az államapparátusra ilyenkor nagy terhet ró a katasztrófára való felkészülés és az evakuáció, de az élet védelme a legfontosabb. Most nem szabad politikai csatározásokat folytatni, mert ez erkölcstelen!”

A képviselő elmerengve hozzátette: „Dorian világosan megmutatja nekünk, hogy az amerikai társadalom integritása komoly veszélyben van. Nemrég egy cikkben láttam, amint idézik John Adams alapítóatyát: »Az Alkotmányt kizárólag egy erkölcsös és hívő nép számára alkottuk« – tehát amíg az amerikai társadalom nem talál vissza az őt naggyá tevő gyökerekhez, marad a marakodás, a pártháború és a természeti csapásokkal szembeni fellépés sem lesz hatékonyabb.” Mindez különösen annak fényében megszívlelendő, hogy a statisztikák egyértelművé tették: az elmúlt évek csapásai, így a Katrina rombolásai után is a leghamarabb és leghatékonyabban a keresztény segélyszervezetek reagáltak.

Olvasson tovább: