Kereső toggle

Aki nélkül ma nem lenne Brexit

Dominic Cummings, az ismeretlen kampányguru

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Sosem volt párttag, nincsenek politikusi ambíciói, a brit döntéshozók egy jelentős része pszichopatának tartja. Még nincs ötvenéves, de már átírta az Egyesült Királyság történelmét. Kétszer is.

Amikor David Cameron a 2015-ös választási kampányban beígérte a választóinak az EU-tagságról szóló népszavazást, nem hitte, hogy veszíthet. Mondhatnánk, hogy a Brexit azóta történelem, de nem az. A brit törvényhozás még mindig azon rágódik, hogy milyen formában lépjenek ki az Európai Unióból. A jelenlegi káosz közepette talán érdemes felidéznünk, hogy mégis hogyan kezdődött ez az egész.

A magányos utas

A brit miniszterelnök a 2014-es Európai Parlamenti választást követően kényszerhelyzetbe került, hiszen mindenki legnagyobb meglepetésére a Nigel Farage által vezetett UKIP az európai megmérettetésen leelőzte a Munkáspártot és a Konzervatív Pártot is. Cameron nem kockáztathatta, hogy a tory szavazókat elszipkázó rendszerellenes párt veszélybe sodorja a 2015-ös hazai választást, ezért azzal próbálta meg kifogni a szelet a rivális vitorlájából, hogy megígérte, egy esetleges győzelem esetén még abban a ciklusban kiírnak egy népszavazást a britek EU-tagságáról.

Az állandó ígérgetésekbe belefásult brit választókat nem győzte meg a brit miniszterelnök Európai Unióval szembeni látszatkeménykedése, így a biztos siker vélt tudatában hátradőlő kormánytagok számára mellbevágó felismerés volt, hogy a felmérésekből kiderült, korántsem lefutott küzdelem a maradáspártiak és a távozáspártiak csatája.

Ennek elsődleges oka tulajdonképpen egyetlen személy, a konzervatív táborból kiebrudalt kormányzati tanácsadó, Dominic Cummings. A negyvenes éveiben járó stratéga neve a széles közvélemény előtt kevésbé volt ismert, annál inkább a politikai elit körében, ahol csak egyfajta önjáró őrült zseniként tekintettek rá, ám így is szert tett néhány rendkívül befolyásos barátra a legfelsőbb kormányzati körökből. De ne rohanjunk ennyire előre.

Cummings karrierje eleinte nem igazán érintette a politikát, először egy neves durhami iskola diákja volt, majd ősi és modern történelmet tanult az oxfordi Exeter College-ban. Az orosz nyelv és irodalom iránti lelkesedése és csillapíthatatlan kalandvágya az 1994-es diplomaosztóját követően Oroszországba csábította, ahol mindenféle projektbe bedolgozott. Ezek közül talán a legemlékezetesebb egy légitársaság megalapítása volt, ami a tervek szerint az ország hatodik legnépesebb városából, Szamarából szállította volna az utasokat Bécsbe.

A kezdeményezés tiszavirág-életűnek bizonyult, a társaság mindössze egyetlen utazást bonyolított le, amin mindössze egyetlen utas vett részt. Illetve csak vett volna részt, mivel a pilóta valamilyen félreértés folytán a kliens nélkül indult útnak Ausztria felé.

Tony Blair mumusa

A ’90-es évek végére a Konzervatív Párt teljesen térdre kényszerült. A Tony Blair, majd Gordon Brown nevével fémjelzett munkáspárti regnálás egészen 1997-től 2010-ig tartott, és ez idő alatt a toryk számára nem sok babér termett, ám egy történelmi győzelmet így is elkönyvelhettek. A baloldali vezetés részéről ugyanis megfogalmazódott egy erőteljes igény arra vonatkozóan, hogy Nagy-Britannia belépjen az euróövezetbe. Félő volt, hogy a miniszterelnök által szorgalmazott elképzelést egy népszavazás keretében akár sikerre is vihették volna, így a számos üzletember egységes érdekképviseletét ellátó szervezet, a Business for Sterling intenzív kampányba kezdett, Dominic Cummings vezérletével.

Az euróövezetbe történő belépéssel szembeni kampányt már csak azért is érdemes megemlíteni, mert több aspektusában is az évekkel későbbi Brexit-kampány előszobája volt. Kiváló precedenst nyújtott arra, hogy európai ügyben hogyan lehet egy pártközi mozgalmat indítani, elérve a társadalom legkülönbözőbb szegmenseit is. Annak ellenére, hogy a referendumot még nem írták ki, a szervezet már fontmilliókat költött arra, hogy szóróanyagokkal, személyre szabott e-mailekkel, vírusmarketinggel és különféle radikális hangvételű kisvideókkal kellően felkorbácsolják az euróval szembeni indulatokat. (Egyik kisfilmjükben például egy Hitlernek öltözött színész dicsérte az uniós fizetőeszközt, a náci diktátor beszédstílusát utánozva.)

A teljes cikk a Hetek hetilapban olvasható. Keresse az újságárusoknál vagy rendelje meg online a https://digitalstand.hu/hetek felületen.

Olvasson tovább: