Kereső toggle

Fellázadt a mély

Sárgamellényes forradalom Macron ellen

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Miközben Emmanuel Macron a nemzetközi porondon próbálja magát Európa megmentőjeként próbálja pozícionálni magát, a hátországban a sokáig hallgató vidék fellázadt az elnök arroganciájával szemben.

 

Közel három hete tart a sárga mellényesek lázadása Franciaországban, amelynek során hosszú hallgatás után hallható üzenetet küldött a mély, vagyis az elfelejtett, sokszor lesajnált vidéki Franciaország. Párizs utcáin évtizedek óta nem voltak ilyen erőszakos megmozdulások, melyek során a felbőszült tömeg még a város egyik legfőbb jelképét, a Diadalívet is megrongálta. A kormány ugyan a héten meghátrált, de még mindig nyitott kérdés, hogy sikerül-e az elkeseredettek lázadásának véget vetni.

 

Utolsó dízelcsepp a pohárban

 

A kezdeti demonstrációk a dízel üzemanyagra kivetendő különadó miatt törtek ki, de három hét alatt a tüntetők már igazságosabb adórendszert, béremeléseket és szociális intézkedéseket követeltek. Az első megmozdulásokra november 17-én került sor, amikor 300 ezer ember vonult az utcára láthatósági sárga mellényekben és autópályákat, alagutakat, hidakat vettek blokád alá az üzemanyag ellen tüntetve, de sokkal inkább lázadva. A tüntetések első hullámában mintegy négyszáz ember sérült meg, egy személy pedig életét vesztette, ezt azonban több utcai demontsáció is követte, amelyek során a múlt szombaton a tüntetők megrongálták a Diadalívet is. A tüntetéssorozat újdonsága, hogy szinte spontán módon, helyi szervezéssel valósult meg és nem a szokásos szakszervezeti megmozdulásokról van szó, amihez az elmúlt évtizedekben hozzászokott minden aktuális kormány. A sárga mellényesek elkeseredése érthető, a legtöbben vidéki, alacsony keresetű emberek, akiknek az autó használata a tömegközlekedés hiányában kényszerűség és nem luxuscikk. Ők azok, akiket Christophe Guilluy francia szociológus a „periferikus Franciaországnak” nevezett el. Számukra az új adó, vagyis az emelkedő üzemanyagár, azzal jár együtt, hogy nem tudnak majd kijönni a keresetükből. A dízelre kivetett adó ráadásul sokakat érint, mivel a francia autók közel 70 százaléka dízel motorral rendelkezik. Az új adónem tehát nagyon érzékeny ponton érinti a szegényebb rétegeket, akik a mezőgazdasági termeléshez, áruszállításhoz, fuvarozáshoz, vagy egyszerűen csak munkába járáshoz használnak dízel járműveket. Ezek az emberek eljutottak oda, hogy úgy érzik, hogy nem csak a tömegközlekedési hálózatból maradtak ki, hanem az állam is megfeledkezett róluk. A beszámolók szerint a tüntetőknél az üzemanyag adó bejelentett emelése már csak az utolsó csepp volt a pohárban. A periféria Franciaországa minimálbér növekedést, adócsökkentést - egyszóval biztonságot akar. A tüntetést sorozat mellesleg valószínűleg nem vált volna ennyire erőszakossá, ha az emberek nem érzik úgy, hogy az elnök nem akarja meghallgatni a lent levőket.

 

Földre kényszerített Jupiter

 

Párizs utcáit elárasztották azok a feliratok, amelyeken Macront XVI. Lajosnak vagy a gazdagok elnökének nevezik és bizonyos tekintetben a látszat nem csal. Macron megszüntette a leggazdagabbakra kivetett rendkívüli adókat, az általa véghezvitt munkaügyi reform következtében könnyebben el lehet az alkalmazottakat küldeni, csökkentette a nyugdíjakat, megszorította a korai nyugdíjazás lehetőségét a vasúti dolgozóknál. Ez utóbbiak hónapokon át tartó sztrájkot tartottak, ezúttal kevés sikerrel. Első körben az elnök a sárga mellényeseknek is azt üzente, hogy a sztrájkok nem téríthetik el egy olyan intézkedés bevezetésétől, ami helyes. Ehhez képest érdekes fordulat, hogy kedden a kormány nemcsak az üzemanyag adó emelését, hanem az elektromos energia árak emelését is elhalasztotta 2019 közepére. Ez pedig arra utal, hogy Macron megértette azt, amit Trump régóta tud: a bérből és fizetésből élőket kevéssé érdeklik az elit által szorgalmazott és szívesen hangoztatott lufik, mint az energia lenyomat vagy a zöld energia elterjesztése. Ezt ráadásul főleg Franciaországban nehéz „elhitetni” az emberekkel, ahol a villamos energiát száz százalékban atomerőművekkel állítják elő és az ország amúgy energia exportőr.  A sors különös iróniája, hogy miközben Lengyelországban éppen folyik az aktuális klímacsúcs, az előző klímacsúcs helyszíne (Párizs) lángokban és romokban áll egy részben klíma jellegű kérdés miatt.

Annak ellenére, hogy Macron korábban arra utalt, hogy nem hajol meg a szakszervezetek és a tüntetések előtt, a kormány kedden mégiscsak meghátrált, amiből arra lehet következtetni, hogy Jupiternek – ahogyan a hatalomra kerülés után nevezték a kritikusok – mégiscsak le kell szállni a földre és ténylegesen foglalkoznia kell a hátország problémáival.

 

Tüntetés-kultúra

 

Franciaországban a sztrájk – és ez alatt komoly megmozdulásokat kell érteni – a mindennapi gyakorlat része; egy egynapos rövid sztrájk legfeljebb a külföldieket lepi meg, erre fel sem készülnek különösebben. Különösen a 68-as megmozdulások és visszaemlékezések fényében világos, hogy a sztrájk, az utcai harcok, blokádok ugyanúgy részei a francia kultúrának és életérzésnek, mint a bordeaux-i bor, a Compte sajt vagy a Louvre. A legtöbb esetben elég egy kis szikra, hogy az egész országot megbénító sztrájkhullám induljon el, amelyet rendszerint a lakosság túlnyomó része támogat. Az utolsó nagy sztrájkhullámra 2006-ban került sor, amikor munkaerő-piaci reformtervek miatt tört ki a „lázadás”. Az elégedetlenség oka akkor az volt, hogy a Dominique de Villepin által vezetett kormány növelni akarta a fiatal munkavállalók esetében a alkalmazotti státusz véglegesítése előtti próbaidő hosszát. A diákszakszervezetek a hagyományos nagy szakszervezetektől kértek és kaptak is segítséget. A nagy szakszervezetek három általános sztrájkot szerveztek, amelynek eredményeképpen a kormányzat meghátrált és bár Jacques Chirac a törvényt kihirdette, arra kérte a munkaadókat, hogy azt ne alkalmazzák. A 2006-os sztrájkhullám specialitása a hetekig húzódó diáksztrájk volt, amelynek során középiskolás diákok heteken keresztül akadályozták az oktatást. A diáksztrájkok mellesleg állandó kellékei a nagy megmozdulásoknak: attól függetlenül, hogy milyen ügyről van szó, ha kitör egy országos megmozdulás, akkor a diákok iskolákat foglalnak el és kvázi felfüggesztik a tanítást az intézményekben. Ez most is így volt, a sárgamellényesek megmozdulásaival párhuzamosan a diákok is akcióba léptek, és országosan mintegy 200 iskolában léptek akcióba. A Telegraph tudósítója arról számolt be, hogy tizennégy éves fiát nem engedték be az iskolájába a fiatal demonstrálók. A tudósító szerint a sztrájkolók az oktatási reformok miatt léptek akcióba, de nem volt világos, hogy ez alatt mit is értenek.
A mostani megmozdulások két szempontból is eltértek a hagyományos „modelltől”: ezúttal nem a szakszervezetek kezdeményezték a mozgósítást, ugyanakkor a megmozdulások nem maradtak meg a szokásos békés mederben, hanem nagyon gyorsan eldurvultak. Az előzetes becslések szerint az eddigi károk négymillió euróra rúgnak. Ennek ellenére a lakosság közel hetven százaléka a sárga mellényesek mellett áll.

 

Olvasson tovább: