Kereső toggle

Drámai módon balra tart a Demokrata Párt

Interjú John Fund amerikai politikai kommentátorral

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az élesen balra tolódó Demokrata Pártról, Donald Trump lehetséges republikánus kihívóiról és az elmúlt két év tanulságairól beszélgettünk az elnök régi ismerősével, a „Trump-magyarázónak” tartott John Funddal a Danube Institute budapesti rendezvényén.

Mi volt a félidei választás (midterms) legnagyobb meglepetése ön szerint?

– Én nem tapasztaltam semmi meghökkentőt az eredményekben. Az elemzők nagy része demokrata többséget prognosztizált a képviselőházban, és azt figyelembe véve, hogy a regnáló elnök első terminusának félidejében tartott választásokon a kormánypárt mindig veszít átlagosan 32 helyet az alsóházban, a Republikánus Párt a várható eredményeket hozta. A felsőház politikai térképe szintén a várakozások szerint alakult a republikánus többség megőrzésével.

Az igazi megdöbbenést igazából a kivételesen magas részvételi arány jelentette, ugyanis a választópolgárok 49,2 százaléka jelent meg a szavazóurnáknál. Ilyen aktivitásra félidős választásokon az elmúlt 104 évben nem volt példa… Különösen a fiatalok aránya volt kimagasló, akikre általánosságban nem jellemző a politikai ügyek iránt való érdeklődés. Ez most kifejezetten a demokratáknak kedvezett, akik szavazataiknak döntő részét a harminc év alatti korosztálytól nyerték, így a képviselőházi többségüket is elsősorban a huszonéveseknek köszönhetik.

A demokraták szempontjából az is hatékony stratégiának bizonyult, hogy több választókörzetben, ahol a lakosság erre érzékeny, katonai veteránokat indítottak, valamint Kaliforniában több tudós is elindult a színeikben. Egyébiránt a Republikánus Párt soraiban is feltűntek kuriózumok, például Amerika történelmének első női vadászpilótája. Ahogy a megélhetési politikusi karrier egyre inkább népszerűségét veszti, mindkét párt részéről várhatóak szokatlan háttérrel rendelkező, korábban még unortodoxnak vélt jelöltek a jövőben is.

Mi a midterms tanulsága a republikánus tábor számára? Trump az első két évében láthatóan megküzdött a párton belüli „ellenfeleivel”. Várható ezután még nagyobb egység a párton belül?

– Én ezt máshogy látom: ha a legfontosabb ügyeket tekintjük, Trump eddig is erős támogatással bírt. Egyetlen kivételnek a szenátus egészségügy kapcsán történő szavazását látom, azonban a képviselőházban Trump még ezt is keresztül tudta vinni. Habár sok republikánusnak továbbra is vannak fenntartásai Trumppal kapcsolatban stílusa, habitusa és különc tengerentúli diplomáciája miatt, a legfontosabb ügyekben jellemzően mégis mögé állnak. Szerintem az újonnan felálló képviselőház republikánus kisebbsége az eddigieknél is egységesebben felsorakozik majd a Donald Trump által képviselt konzervatív értékek mögött, és a szenátus sem okoz majd neki gondot.

Hogy látja, lesznek 2020-ban említésre méltó republikánus kihívói Trumpnak?

– Republikánus elnökjelölt-aspiránsok biztosan lesznek. Ne feledkezzünk meg arról, hogy akkorra már Donald Trump 74 éves lesz, és bár jelenleg kiváló egészségnek örvend, ebben az életkorban már bármikor érhetik az embert kellemetlen meglepetések. Trump egyik nagy politikai riválisa a párton belül John Kasich, Ohio állam kormányzója, aki jelenleg is aktívan kampányol az elnökkel szembehelyezkedő nézeteivel. 2016-ban is versenybe szállt, és szinte biztosra vehető, hogy 2020-ban szintén el fog indulni Trumppal szemben. Szerintem rajta kívül mások is ringbe szállnak, ám a hivatalban lévő elnökkel szemben mindig nehezebb versenyezni, ezért várhatóan egy fő rivális mögé fognak beállni a többiek is, aki nagy valószínűséggel Kasich lesz.

Mik a tanulságok a demokraták számára? Úgy tűnik, a Clinton-klán dominanciája még mindig erőteljes a demokrata pártban.

– Szerintem ezt a látszatot elsősorban Hillary szeretné fenntartani, azonban nem vagyok biztos benne, hogy mások is ennyire hangsúlyosnak látják a szerepét. Obama mindenfelé kampányolt a demokrata jelöltek mellett, míg Bill Clinton szinte sehol sem tűnt föl a félidős választások hajrájában. Szerintem Clintonék megrekedtek. Népszerűségük folyamatosan csökken, Hillaryé pedig egyébként sem volt soha túlzottan magas. Ők elsősorban centrista, a hagyományos politikai bal- és jobboldal közé vagy (legalábbis szándékaik szerint) fölé helyezkedő politikájukról voltak híresek. Ma a Demokrata Párt teljesen más irányt képvisel; drámai módon balra tartanak. Szerintem már Obama is balosabb politikát folytatott elnökként. Ez az általános balra tolódás a Clinton házaspár vitorlájából egyre inkább kifogja a szelet. 

Pontosan miben manifesztálódik ez a balra tolódás?

– Míg öt évvel ezelőtt a demokraták körében az általános egészségbiztosítás gondolata nem örvendett széles körű népszerűségnek, a legutóbbi elnökválasztás során már lényegében minden jelöltjük a zászlajára tűzte az ügyet. Ezt láthatjuk a bevándorlás és honosítás kérdésében is. Pár éve még a legtöbben nonszensznek tartották a határellenőrzés eltörlésének ideáját, mára viszont már több jelölt, köztük például a demokraták 2020-ra általam talán a legesélyesebbnek tartott üdvöskéje, Kamala Harris kaliforniai szenátor is nagyjából ezt a politikát képviseli. Tehát a balra tolódás jelenleg is egyértelműen tapasztalható, és szerintem a mostani választások arról győzték meg a demokratákat, hogy még élesebb kanyarral vegyék balra az irányt.

Ez vajon értékalapú politikai versenyt fog jelenteni, és a Demokrata Párt végre kilép a Trump 2016-os győzelmére reagáló bosszúpolitikájából?

– Szerintem a bosszú szándéka most még kimondottabban érvényesül, mint eddig, noha ez sok bizonytalankodó szimpatizánsukat a republikánusok karjaiba kergette. Sőt, igazából a republikánus tábor egységesüléséhez is nagyban hozzájárult (ennek iskolapéldájaként szolgált a Brett Kavanaugh megválasztását megelőző hisztéria). Szinte biztos vagyok benne, hogy a következő kampánynak is szerves részei lesznek a Trump elleni tanúmeghallgatások és a bizonyítékgyűjtés. Egyáltalán nem gondolom, hogy a 2016-os sokkot fel tudták volna dolgozni; ez egy olyan másnaposságnak tűnik, amiből talán sosem fognak tudni teljesen felocsúdni. Hiába próbálja David Axelrod, Obama egykori kampánystratégája egy elméleti és morális szemszögből ennek az ellenkezőjére buzdítani a demokrata tábort, ez sajnálatos módon már beégett az amerikai politikai kultúrába. A demokraták bakancslistáján ott van Trump megbuktatása, lehetőleg minél előbb, akár azáltal is, hogy jogi eljárást indítanak ellene. Ez utóbbinak kicsi a valószínűsége, hiszen a képviselőházi demokrata többség is szeretne majd kézzelfogható eredményeket felmutatni az embereknek két év múlva, az elnök elleni jogi eljárás pedig az egész amerikai közéletet tematizálná. Hacsak nem kerül elő valami perdöntő bizonyíték az elnökkel szemben, erre szerintem nem kerül sor. Abban viszont biztos vagyok, hogy a fenyegetőzéssel nem fognak felhagyni.

Kicsit más téma: hogy látja Amerika Közel-Kelet-politikáját az egy hónapja brutálisan meggyilkolt szaúdi újságíró ügyét követően? Keresztülhúzhatja a szaúdiak közvetítő szerepére építő terveit a békefolyamatban?

– Szerintem Kushner a Közel-Kelet felől inkább az infrastruktúrafejlesztés irányába fog elmozdulni, de számottevő változást Amerika közel-keleti politikai tervei tekintetében nem tartok valószínűnek. A szaúdiaknak eddig sem volt hitelessége és kompeteciája a közvetítéshez, ahogy a törököknek sem. A közel-keleti béke olyan, mint a mitológiai lény, az unikornis: mindenki vágyik rá, hogy megtalálja, de valójában senki sem hisz benne, hogy létezik. Nem lesz rövid távon béke a Közel-Keleten. Trump tett szimbolikus lépéseket, például a nagykövetség Jeruzsálembe helyezésével, de szerintem inkább Észak-Korea, a NATO és a gazdasági egyezmények körül próbál majd eredményeket elérni, ahol ez lehetséges belátható időn belül.

Végezetül, hogyan értékelné dióhéjban Trump elnökségének első két évét?

– Engem két dolog lepett meg leginkább Trump elnökségében, akit egyébként 29 éve ismerek személyesen, viszonylag gyakran szoktunk egymással beszélgetni. Azt hittem, hogy a viselkedése komolyabb, amolyan „elnökösebb” lesz a hivatalba lépése után, kevesebb és kevésbé dühösködő Twitter-üzenettel, illetve hogy a gyakorlatban sokkal kevésbé lesz konzervatív, ám mind a két téren az ellenkezőjét tapasztaltam. Néhai demokrata lévén, aki sokáig a liberális tábor szekerét tolta, rengeteg konzervatív embernek okozott pozitív csalódást. Ő maga is újabb bizonyítékot szolgáltatott arra, hogy a konzervativizmus közel áll a nép akaratához, ahogy azt politikai gondolkodók már a tizennyolcadik században is vallották, és hogy a kormányzó hatalom és az emberek között nincs áthidalhatatlan szakadék.

 

Névjegy

John Fund amerikai politikai újságíró, a National Review rovatvezetője, a The American Spectator főszerkesztője.  Húsz évig dolgozott a The Wall Street Journalnak, jelenleg a Fox News munkatársa. Több könyvet is írt az amerikai választási rendszerről és a választási csalásokról.

Olvasson tovább: