Kereső toggle

Veszélyes játszmák

Belpolitikai harcokban feláldozott külkapcsolatok

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Donald Trumpnak úgy kellene az elődeitől örökölt rossz amerikai–orosz viszonyon javítani, hogy belső politikai ellenfelei ezt a külpolitikai problémát használják egyik eszközként a megbuktatására.

Trump azt mondta Putyinnal való találkozója után Helsinkiben, hogy bevállalja a politikai kockázatot a béke érdekében, illetve hajlandó politikai árat fizetni az orosz kapcsolatok javításáért cserébe.

Hogy mibe kerülhet neki egy ilyen külpolitikai eredmény, hamar kiderült. Amikor Reagan idején a Szovjetunió valóban fő ellenség volt, a demokrata ellenzék elbagatellizálta a Moszkva jelentette halálos fenyegetést, az elnök kemény fellépését állítva be eltúlzottnak. Most, hogy Oroszország szakértők szerint status quo hatalom, amelynek elsődleges célja a stabilitás, és bár számolni kell vele, messze nem Amerika legveszélyesebb riválisa, mintha fáziskésében lennének: azt tartják hazaárulásnak, hogy az elnök megpróbálja javítani a két ország évtizedeken át egyre romló viszonyát.

A helsinki sajtótájékoztató végén az AP egyik riportere Trumpnak szegezte a kérdést, hogy kinek hisz jobban: saját hírszerzésének vagy Putyinnak, aki tagadja, hogy Oroszország beavatkozott a 2016-os amerikai elnökválasztásba. A rivális ország vezetőjétől pedig azt szerette volna megtudni, van-e a birtokában Trumpot terhelő információ. Ebből nem lehetett jól kijönni, és a hazai politikai elit a médiával karöltve boldogan csapott le az elnök minden szavára, és a találkozót csúfos kudarcként értékelték. „Az Álhírgyáros Média minden erővel arra hajt, hogy konfrontáljunk Oroszországgal, nem számít nekik, az sem, ha ez háborúhoz vezet” – reagált az amerikai elnök a Twitteren.

Az Oroszországra mutogatás valóban demokrata pártpolitikai érdekeket szolgál, és nagyon kockázatos játék, amely a 2016-os kampány során kezdődött. Hillary Clinton az egyik elnökjelölti vitán bedobta, hogy Trump Putyin bábja, majd az őt támogató cég pénzén készült egy dosszié a republikánus ellenfél lejáratására, amely arra szolgált ürügyként, hogy az Obama-kormány, a Hillary felé hajló titkosszolgálatok segédkezésével megfigyeltesse a Trump-kampányt. A feltételezett orosz kibertámadásokat eltussolták, mindaddig, amíg minden várakozás ellenére Trump győzött, és az orosz beavatkozás narratívája nélkülözhetetlen eszközzé vált az új elnök megbuktatásához.

Obama tényleg összejátszott

Trump már korábban több ízben, és Helsinkiben is megemlítette, hogy soha nem volt még ilyen rossz a két ország közötti kapcsolat – még a hidegháború idején sem. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter ugyanígy nyilatkozott még áprilisban: „A helyzet rosszabb, mint a klasszikus hidegháború idején, mivel akkor a felek legalább betartottak bizonyos szabályokat, és legalább minimális méltóságot mutattak”.

A több évtizedes rossz kapcsolat részben annak az eredménye, hogy az amerikai vezetés mindig is könnyen hajlott külpolitikáját alárendelni saját belpolitikai érdekeinek. Így volt ez már az idősebb Bush esetében is, aki újraválasztására készülve szóbeli ígéretet tett Mihail Gorbacsovnak, hogy a NATO nem terjeszkedik Kelet-Európában, fel kellett ugyanis mutatnia mint trófeát az orosz csapatok kivonását a térségből. (Azt nem tudni, betartotta volna-e ígéretét, ha nem marad alul Bill Clintonnal szemben.) 

A leglátványosabb engedményeket mégis Barack Obama tette Moszkva felé, remélve, hogy ezzel belpolitikai jópontokat szerezhet. Ráadásul úgy gondolta, a Putyinnal való kapcsolatnak is ezek jelentik majd a kulcsát, mindenekelőtt „korrigálva” az elődje hibáit, ifjabb Bush ugyanis az Oszétiába való bevonulás miatt mérsékelt szankciókat vezetett be Moszkvával szemben.

2012-ben Obama véletlenül bekapcsolva hagyott mikrofon mellett kérte meg Dmitrij Medvegyev akkori elnököt: továbbítsa Putyinnak, hogy a választások után nagyobb mozgástere lesz a Lengyel- és Csehországba tervezett rakétavédelmi rendszerekkel kapcsolatban. Meg is tartotta a szavát, és 2013 elején leállította a programot, cserbenhagyva kelet-európai szövetségeseit.

A teljes cikk a Hetek hetilapban olvasható. Keresse az újságárusoknál vagy rendelje meg online a https://digitalstand.hu/hetek felületen.

Olvasson tovább: