Alig három hónappal a beiktatása után és tíz nappal a még elődje, Eisenhower által elrendelt, ám csúfos kudarcot vallott kubai disznó-öbölbeli sikertelen invázió után, 1961. április 29-én John F. Kennedy elnök elmondta talán legvitatottabb beszédét, amelyről némelyek úgy gondolják, hogy akár a két és fél évvel későbbi meggyilkolásához is köze lehetett.
A beszéd a saját korában nem keltett különösebb figyelmet, amit részben a helyszín magyaráz. Kennedy ugyanis az Amerikai Lapkiadók Egyesületének éves közgyűlésén szólalt fel, amint azt általában a hivatalban lévő elnökök megteszik, hogy ezzel teremtsenek alkalmat a médiavezetőkkel való kötetlen találkozásra. Az itt elhangzó beszédek általában kedélyes anekdotázásból és az újságírókkal kapcsolatos csipkelődésből állnak, így az elnökök nem ezt az alkalmat szokták felhasználni arra, hogy nagy jelentőségű, súlyos témákról beszéljenek, vagy nagyívű programokat jelentsenek be. Kennedy is a leghíresebb beszédeit egyetemi környezetben (például a holdutazás bejelentését a houstoni Rice Egyetemen) vagy történelmi helyszínen (mint az ikonikus „Ich bin ein Berliner” kijelentést nyugat-berlini látogatása során), politikai helyszínen (a Capitolium előtt a beiktatása során vagy bent, a kongresszus épületében), illetve a televízióban mondta el.
Ezúttal mégis kivételt tett, és a társadalmi fórumon súlyos témákat választott: a nukleáris háború veszélyét, a szovjet beszivárgás és manipulálás veszélyét, az újságírók felelősségét a hírek továbbításában. Még meglepőbb, hogy beszédében élesen bírálta „titkos társaságok” felforgató tevékenységét, ígéretet téve arra, hogy elnöksége alatt küzdeni fog ezek ellen. Bár a beszéd nyilvános volt, csak jóval a dallasi merénylet után figyeltek fel rá szélesebb körben.
2017. 11.02. (XXI/44)
