Kereső toggle

Koalíciós kényszerben Angela Merkel

Sakkjátszma

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Amilyen unalmas volt a kampány, olyan izgalmakat hoztak a választási eredmények – abszolút többség nélkül ugyanis Angela Merkel nem tud önállóan kormányt alakítani. A lehetséges koalíciós alternatívák minden résztvevő számára igencsak mozgalmassá teszik majd a következő négy évet.

Szeptember 24-én az urnákhoz járultak a német választópolgárok, hogy kifejezzék akaratukat nemcsak arról, hogy Németországot ki kormányozza következő kancellárként, hanem arról is, hogy Európa milyen irányba haladjon majd tovább. Angela Merkel és pártja, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) 32,9 százalékos eredménnyel a legtöbb szavazatot kapta. Korábbi koalíciós partnere, a Szociáldemokrata Párt (SPD), Martin Schulzcal az élen, a második helyen került be a Bundestagba 20,5 százalékkal, a harmadik helyre pedig a folyamatos veszekedésektől és belviszályoktól megterhelt Alternative für Deutschland (AfD) érkezett meg, 12,6 százalékát szerezve meg a 61,52 millió választó szavazatainak.

A CDU-n és az SPD-n kívül mindenki nyert az előző választásokhoz képest. Az AfD, amelyet a pártból kilépett Frauke Petry helyett a két vezető képviselőjelölt, a nyíltan leszbikus Alice Weidel és a korábban 40 évig kereszténydemokrataként politizáló Alexander Gauland vezet, valóban alternatíva lehetett volna sokkal több választó számára. Az AfD igazi választási sikerét többé-kevésbé meghiúsító belső megosztottság viszont úgy tűnik, véget ért, ugyanis Petry bejelentése szinte semmilyen nagyobb negatív hatást nem váltott ki a párton belül. A hatalmi tülekedés megszűnésével igazi ellenlábasai lehetnek a jelenlegi vezetésnek, tekintve, hogy a tartományi parlamentekben is mindenhol sikerült az elmúlt időszakban mandátumot szerezniük.

A liberális FDP, amely a legutóbbi ciklusban nem került be a parlamentbe, most pedig 10,7 százalékot szerzett, míg a Zöldek és a szélsőbaloldali Linke eredményei, bár jóval kisebb mértékben növekedtek, mint az FDP támogatottsága, alig maradtak a 10 százalék alatt.

A kudarc oka

Pontosan ez a helyzet az, amivel a választók megnehezítették az egyébként bárkivel kormányozni képes Angela Merkel és pártja dolgát. A lehetséges alternatívák közül az egyiket mindenki azonnal elvetette, a korábbi piros-fekete CDU-SPD nagykoalíció a jelen állás szerint nem jön újra létre. Ennek oka elsősorban, hogy az SPD megelégelte a másodhegedűs szerepét, és vezetői úgy gondolják, hogy az ellenzék vezető pártjaként megújíthatják a német politikát. Az 5,2 százalékos támogatottságvesztésből azt a következtetést vonták le, hogy a nagykoalícióval az ellenzéknek nem maradt szuflája arra, hogy minden értelemben demokratikus parlamenti működés alakulhasson ki.

Ide kattintva egy 3 perc alatt kitölthető online kérdőívvel Ön is részt vehet a Hetek megújulásában!

A kereszténydemokraták között úgy tűnik, hogy egyedül Horst Seehofer, a bajorországi testvérpárt, a CSU vezetője próbált a választópolgárok oldaláról megközelítve okot találni a súlyos, 8,6 százalékos bukásra, ami közel 3 millió választópolgár elvesztését jelenti. Seehofer kijelentette, hogy a választók a kudarcot vallott migrációs politika miatt pártoltak el a korábbi vezető kormánypárttól, ami viszont az eredmények vizsgálata után korántsem ennyire egyértelmű. Az elemzések arra utalnak, hogy ez a kép sem fehér és fekete – az AfD mellett a többi kis párthoz is távoztak szavazók, köztük az FDP-hez és a Zöldekhez is, valamint a die Linke is el tudott szipkázni néhány százalékot a kormánypártoktól.

Jamaica és a migráció

A másik alternatíva az úgynevezett Jamaica-koalíció (a jamaicai zászló színei alapján: Fekete – CDU-CSU, sárga – FDP és zöld – Grüne), aminek a létrejötte pontosan ugyanannyira bizonytalan, mint egy újabb nagykoalíció alakítása. A pártok ugyanis egyelőre nem lelkesednek a fekete-sárga-zöld együttműködésért. A nem hivatalos tárgyalások már elindultak, viszont a korábbi kormány által meghatározott bevándorlási korlát akár meg is hiúsíthatja a megállapodást a Zöldekkel, akiknek vezetője, Simone Peter bejelentette, hogy „abban a koalícióban, amelyben rajtunk kívül még a CDU és az FDP is részt vesz, nem lesz felső korlát a menekültek számában. A CDU-nak ehhez a gondolathoz kell hozzászoknia, ha komolyan gondolja Jamaicát.”

Az előző választás után parlamentbe sem került liberális FDP vezetője, Christian Lindner is inkább visszafogottan, mint lelkesen nyilatkozott a kérdésben. Lindner a Die Weltnek adott interjújában arról beszélt, hogy az egyes pártok tartoznak a választóknak azzal, hogy kitartanak a program mellett, amelyre a polgárok a voksukat leadták, és az egyáltalán nem biztos, hogy ezeket az érdekeket azok sérülése nélkül képesek lesznek-e egy koalícióban képviselni.

Az tény, hogy a konzervatív CDU és a két potenciális koalíciós partner programjai között vannak különbségek. A liberálisok és a zöldek szinte minden lényeges pontban nagyjából egy platformot képviselnek, kivéve a gazdaságpolitikai kérdésekben. Itt a programok jelentős távolságra vannak egymástól, az FDP ugyanis az általános liberális pártokhoz képest nagyon is kapitalista szemléletmóddal rendelkezik. A migrációval, a melegjogi kérdésekkel, illetve az Európai Unióhoz való viszonyulással kapcsolatban azonban nincs jelentős eltérés a programok között, így az már most valószínű, hogy a választókat is leginkább megosztó bevándorlási felső korlát lesz az, ami meghatározza majd a koalíciós tárgyalásokat.

Az egyelőre nem valószínű, hogy a kereszténydemokraták engednének a bevándorlási korlátból, ugyanis a jövő évi bajorországi tartományi választások miatt a CSU nem engedheti meg magának, hogy puhítson az álláspontján. A korlátozást saját politikai sikerükként könyvelik el, így az mondhatni teljesen biztos, hogy addig, amíg a helyüket be nem biztosítják a tartományi parlamentben, ebben nem engednek.

Angela Merkel, amennyiben sikerül kormányt alakítania, ezzel a ciklussal a második világháború utáni Németország Helmuth Kohl mellett leghosszabban kormányzó kancellárjává lép elő. A negyedik terminussal ugyanis, ha sikerül végig kitöltenie, tizenhat éves kancellári múltra tekinthet majd vissza, ez eddig csak Kohlnak sikerült. Merkel és a CDU legendás alkalmazkodási képességére itt most igen nagy szükség lesz, ugyanis ha a Jamaica-formáció nem jön létre, csak úgy lehet elkerülni a megismételt választást, ha sikerül meggyőzni az SPD-t egy újabb nagykoalíció alakításáról. Erre azért van még mindig esély a választások utáni első nyilatkozatok ellenére, mert a megismételt választásokkal egyértelműen a már most is a voksolás igazi győztesének tartott AfD malmára hajtanák a vizet. A „mindenki mumusának” tartott párton belül kezd véglegessé válni a felállás, amit csak még jobban megszilárdítana az, ha egy megismételt választáson még több szavazatot szereznének, mint a mostanin. Ezért szinte teljesen biztos, hogy ha ilyen zsákutca állna elő, a „közös ellenség” egy platformra hozza majd az eddigi koalíciós feleket.

Az EU jövője

Ezzel pedig szinte teljesen egyértelmű, hogy továbbra is marad az eddigi politikai irány az Európai Unió, az euró, illetve a lehetséges európai konföderáció kérdésében. Emmanuel Macron francia elnök elsőként gratulált Merkelnek a „keserédes” győzelemhez. Az EU két vezető állama élén így nem történt jelentős elmozdulás – az eddigi politikai irány dominál majd a következő négy évben. Nagy kérdés, hogy Macron és Merkel együtt képes lesz-e az eurózónában fennálló problémákat megoldani, Macron ugyanis erős központosításban, Merkel pedig a központosítás csökkentésében képzeli el a kulcsot a közös fizetőeszköz megmentésére.  Az elemzők szerint az eurózóna válsága okozta a szélsőjobb megerősödését, amire csak ráerősített a bevándorlás felgyorsulása. Ha a közös fizetőeszközt nem sikerül stabilizálni, az valószínűleg megpecsételi a legnagyobb uniós tagállamokban hosszú ideje kormányzó pártok sorsát. Erre utal Marine Le Pen Nemzeti Frontja és az AfD – jelentős passzív tömegeket is megmozgató választási sikere.

A Macron által képviselt eurózóna-központosítás, amellyel közös pénzügyminisztert, és közös költségvetést szeretne elérni az eurózóna tagállamaiban, meghiúsíthatja a Jamaica-koalíció létrejöttét, ugyanis az FDP, amely igen tudatos a gazdaságpolitikát illetően, nem támogatja, hogy a németek még mélyebben a zsebükbe nyúljanak. A központi finanszírozási politika, ami a többsebességes Európa gondolatának a magja, az erősebb tagállamokra nagyobb terhet ró majd, amit a német választók már a 2014 óta zajló eurózóna-válság kezdetétől fogva nehezményeznek. Egy újabb nagykoalíció viszont akár előre is mozdíthatja a megegyezést, az SPD ugyanis kifejezetten támogatja a központosítást.

Többek között erről is szólt Macron kedden a Sorbonne-on tartott beszéde, amelyben a francia elnök egyértelművé tette, hogy az egész Európában előretörő szélsőjobbal szemben az EU „újraalapítása” a megoldás, amiben egyelőre az uniós polgárok csak egy impotens bürokráciát látnak. Erre volna válasz az Macron szerint, ha az unió „szuverén, egységes és demokratikus” formációvá válna. Macron aktívan igyekszik saját víziójáról meggyőzni a többi uniós tagállam vezetőit, viszont nem tudja elérni a célját Németország támogatása nélkül. Főleg emiatt igen nagy jelentőségű kérdés tehát, hogy mikor, és mely pártok részvételével jön létre a német kormánykoalíció. A megismételt választások ugyanis még úgy is meglepetéssel szolgálhatnak, hogy a német választók stabil többsége szavazott a jelenlegi politika folytatására.

Olvasson tovább: