Kereső toggle

Trump Rijádban

Egy csodálatos barátság kezdete?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Szimbolikus, hogy az amerikai elnök első külföldi útjának első állomása Rijád volt – innen érkezett Trump Tel-Avivba, majd Jeruzsálembe, ahol fontos szimbolikus gesztust tett azzal, hogy első hivatalban lévő amerikai elnökként imádkozott a Nyugati falnál. Trump nemcsak Jeruzsálemben, de Rijádban is fontos és szimbolikus gesztust tett vendéglátói felé: míg a januárban leköszönt előző amerikai elnök, Barack Obama 2009-ben Kairóban mondott nagy ívű beszédet az iszlám hívei előtt, Donald Trump most a szaúdi fővárosban tette ugyanezt 55 muszlim ország vezetői előtt.

Az amerikai elnök kijelentette: „az Egyesült Államok nem akarja ráerőltetni az életformáját másokra, hanem a kezét nyújtja feléjük az együttműködés és bizalom szellemében”. „Nem azért jöttem, hogy kioktassak másokat, megmondjam nekik, hogyan éljenek, mit csináljanak, miként imádkozzanak. Ehelyett szövetséget ajánlunk”. „A Közel-Kelet népeinek kell eldönteniük, hogy miféle jövőt akarnak maguknak, az országaiknak, a családjuknak és a gyermekeiknek” – jelentette ki (nem mintha mondjuk az Öböl menti monarchiák alattvalóinak bármikor lett volna lehetőségük elmondani véleményüket a saját jövőjükről).

Az amerikai elnök „a jó és a rossz, nem pedig a civilizációk” harcaként írta le a terrorellenes küzdelmet. Szerinte a „radikalizálódás” elleni harcban a muzulmán többségű országoknak kell az élen állniuk, amelyek leg-inkább megszenvedik a fanatikus erőszakot.

„Kergessétek ki őket! Űzzétek el őket az imahelyeitekről! Kergessétek ki őket a közösségeitekből! Űzzétek el őket a szent földetekről, és űzzétek el őket a Földről!” – szólította fel őket. „A terrorizmus elterjedt a világon. A békéhez vezető ösvény éppen itt kezdődik, az ősi földön, ezen a megszentelt földön” – mondta Trump.

Az elnök szólt Iránról is, amelyet azzal vádolt, hogy aláássa a térséget, „Libanontól Irakig és aztán Jemenig pénzeli, felfegyverzi és kiképzi a terroristákat, akik rombolást és káoszt terjesztenek a térségben”, ezért el kell szigetelni Teheránt, amelyet Szalmán szaúdi király a világterrorizmus „lándzsahegyének” nevezett. Kijelentette ugyanakkor, hogy országa eltökélte az Iszlám Állam terrorszervezet és minden más terrorcsoport megsemmisítését, legyen „bármi is a vallásuk vagy ideológiájuk” (azaz ígéretet tett a szunnita terrorszervezetek felszámolására).

De vajon van-e oka bárkinek hinni a szaúdi szándékok őszinteségében?

Trump céljai

Nincs okunk kétségbe vonni, hogy a januárban hivatalba lépett amerikai elnök Izrael barátjaként és a közel-keleti béke őszinte híveként érkezett a térségbe. Az izraeli látogatás elé beiktatott rijádi vizit pedig részben nyilván arra szolgált, hogy javítsa Donald Trumpnak az elnökválasztási kampány során erősen rongálódott imidzsét a muszlim világban, illetve hogy szövetségeseket szerezzen az Egyesült Államok közel-keleti céljaihoz, úgymint:

– az izraeli–palesztin békefolyamat (újra)indításához;

– Irán erősödő befolyásának megfékezéséhez,

– illetve az utóbbi napokban éppen Manchesterben lecsapó iszlamista terrorszervezetek forrásainak elapasztásához.

Izrael és az Öböl menti szunnita arab monarchiák viszonyában Trump látogatását megelőzően is olvadás látszott, bár ez a hivatalos kapcsolatokban nem látszott meg. Rijádban a mai napig tabu Izraelnek még a neve is; ám a szaúdi királyi ház és a többi Öböl menti despota az arab tavasz óta annyira konkrét fenyegetésként érzékeli saját országuk destabilizálódását és Irán befolyásának növekedését, amihez képest másodlagosnak tűnt a szóban forgó országokban államideológiaként létező antiszemitizmus és Izrael-ellenesség hangoztatása.

Megváltozott hangnem

Lieberman izraeli hadügyminiszter már idén februárban, a müncheni biztonságpolitikai csúcson a HVG beszámolója szerint arról beszélt, hogy „a legfontosabb hír 2017-ben, hogy a mérsékelt arab államok felfedezték, hogy nem Izrael a legnagyobb ellenség, hanem Irán”, ezért szerinte nem zsidó–muszlim vagy izraeli–arab ellentétről, hanem mérsékeltek és szélsőségesek közötti küzdelemről érdemes beszélni a Közel-Kelet esetében.  Lieberman világképében tehát Irán és szövetségesei töltik be a szélsőséges, Szaúd-Arábia, Katar, Bahrein, Egyiptom és az Arab Emírségek pedig a mérsékelt iszlám országok szerepét.

Kétségtelen, hogy az előbbi állítást sok minden alátámasztja – Iránban valóban holokausztkarikatúrákból rendeznek kiállítást, az ország vezetői rendszeresen Izrael elpusztításáról beszélnek, és a zsidó állam határainak közvetlen közelében aggasztóan megnőtt az Irán-barát Hezbollah ereje. Ám hogy ettől a szunnita despoták csak Kim Dzsongun rendszeréhez hasonlítható rezsimjei miért lennének „mérsékeltek”, az rejtély.

A szaúdi ház és az al-Kaida…

Amit ma a nyugati nyilvánosság globális iszlamista terrorizmus alatt ért (már ott, ahol egyáltalán képesek néven nevezni a jelenséget), az alapvetően szunnita hátterű egyének és szervezett csoportok tevékenységét jelenti. A 21. századi globális iszlamista terrorizmus bölcsője az 1980-as évek afganisztáni háborúja volt, kezdeti finanszírozója pedig Szaúd-Arábia és az Egyesült Államok. A hárommillió afgán menekültnek otthont adó Pesavar környéki pakisztáni táborokban jött létre a tálib mozgalom, az al-Kaida, tehát közvetve ide vezethető vissza az al-Kaida iraki szárnyából keletkezett Iszlám Állam is. (Minderről részletesen olvashatnak a Hetek 2015. augusztus 19-i számában megjelent A globális dzsihád bölcsője címmel megjelent írásban.)

Ide érkeztek az amerikai és szaúdi pénzből a felkelőknek vásárolt fegyverek, innen indultak el a világ minden részére az afgán–pakisztáni határvidéken termelt ópiumszállítmányok. Az Indiából származó vallási iskolák, a deobandi medreszék révén itt tanult meg írni-olvasni az afgán gyerekek (persze csak a kisfiúk) első generációja – őket hívták „táliboknak”, azaz tanítványoknak. És – szintén szaúdi finanszírozással – ide érkeztek a világ minden tájáról azok a muszlim önkéntesek, akik az iszlám földjét elfoglaló oroszok ellen akartak harcolni.

A háború teremtette sajátos „vadnyugati körülmények” alakították ki az afganisztáni konfliktusban harcoló iszlamisták ideológiáját, a dzsihadista szalafizmust, amely később a globális dzsihád vezérlő eszméje lett. Ez az ideológia határozta meg az oroszok elleni afgán dzsihád oldalán harcoló, változatos előéletű muszlim önkéntesek gondolkodását, akiket a háborúban és az után is a jemeni származású szaúdi vállalkozócsaládban felnőtt Oszama bin Laden vett a szárnyai alá.

A szaúdi és amerikai pénzből finanszírozott afganisztáni dzsihád nem csupán a Szovjetunió vereségét eredményezte, de hozzájárult a globális dzsihád máig meghatározó feltételeinek létrejöttéhez is.

– A világ minden tájáról érkezett harcedzett „dzsihádista veteránokat” termelt ki, akik megízlelték a „hitetlenek” elleni (ráadásul győztes) háború ízét.

– Oszama bin Laden személyében akadt egy vállalkozó szellemű, vérszomjas, komoly szervezőtehetséggel rendelkező és dúsgazdag mecénás-organizátor, aki a háború vége után is számon tartotta a dzsihádista veteránokat.

– A deobandi medreszéknek köszönhetően létrejött a tálib mozgalom, amely később hátországot biztosított Bin Laden globális dzsihádjához.

– Végül Pesavar menekülttáboraiban kialakult a dzsihádista szalafizmus ideológiája, amely – a szaúdi pénzből világszerte megépült mecsetek hálózatára rátelepülve – globális befolyásra tett szert a szunnita muszlimok körében.

Bin Laden végül alig másfél évvel az oroszok afganisztáni veresége után szakított amerikai szövetségeseivel és egyben a szaúdi uralkodóházzal, miután Fahd király nyugati segítséget kért a Kuvaitot elfoglaló Szaddám Huszein fenyegetésével szemben. Az „iszlám szent helyeinek földjére” lépő „hitetlen” katonák jelenléte szétrobbantotta az al-Kaida és a Szaúd-ház szövetségét – és egyben elindította azt a globális terrorhadjáratot, amelynek legutóbbi áldozatai a Manchesterben meggyilkolt tinédzserek voltak.

Bin Laden al-Kaidája első ízben 1993-ban Mogadisuban hajtott végre amerikaiak elleni támadást, majd a nairobi és a Dar es-Salaam-i amerikai nagykövetségek elleni merényletek következtek. Amikor 2000 őszén a jemeni Áden kikötőjében az al-Kaida egy gumicsónakról (!) sikeres támadást hajtott végre a Cole amerikai torpedóromboló ellen, világossá vált, hogy az al-Kaida képes minimális befektetéssel felmérhetetlen károkat okozni a nyugati világnak. Ennek tragikus bizonyítéka volt a 2001. szeptemberi, apokaliptikus méretű terrorhadjárat az Egyesült Államok ellen.

…és az Iszlám Állam születése

A szeptember 11-i terrortámadások megtorlásaként indított afganisztáni háború szétzúzta az al-Kaida infrastruktúráját, ám Szaddám Huszein diktatúrájának két évvel későbbi megdöntése felszínre hozta a Tavhid al-Dzsihád nevű szunnita terrorszervezetet, amely rövidesen Iraki Iszlám Államra változtatta a nevét. Az alapítót, a jordániai származású az-Zarkavit Bin Laden az iraki al-Kaida emírjévé nevezte ki – az Iraki Iszlám Állam innentől az al-Kaida iraki fiókszervezeteként működött.

Az-Zarkavi honosította meg a Közel-Keleten a szándékosan sok civil áldozattal járó, ekkoriban zömmel síiták, később keresztények és jezidiek ellen irányuló, sokkolóan szadista mészárlásokat. A cél egyértelmű volt: Irak vallásháborúba taszítása és a nem szunnita vallási közösségek kiirtása, illetve elűzése az al-Kaida által célba vett területekről. (Az-Zarkaviról és az Iszlám Állam születéséről lásd: Hat kérdés az Iszlám Államról. Hetek, 2015. április 10.) Bár Az-Zarkavit 2006-ban, Bin Ladent 2011-ben megölték az amerikaiak, a széthullott iraki al-Kaida – Szaddám szélnek eresztett titkosszolgálati vezetőinek támogatásával –Abu Bakr al-Baghdadi irányítása alá került, aki újra Iraki Iszlám Államra változtatta szervezete nevét. A szervezet 2014-ben lett Iszlám Állam, al-Baghdadi pedig ekkor lett „kalifa”, azaz Mohamed „helyettese”, minden iszlámhívő önjelölt vezére.

A globális iszlamista terror két legfontosabb szervezete vallásilag, ideológiailag és történetét tekintve is szorosan összefonódik Szaúd-Arábiával. Rijád terrorellenes fogadkozásai mindaddig hamisak maradnak, ameddig vezetői képtelenek szembenézni ezzel a ténnyel.

Olvasson tovább: