Kereső toggle

Megosztott Ausztria

Uniópárti elnököt választottak

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Harmadik nekifutásra sikerült megválasztani Ausztria elnökét; a májusi eredményekhez képest csak annyi a változás, hogy Alexander Van der Bellen független zöldpárti politikus ezúttal meggyőző fölénnyel győzött a hétvégén. Az eredményt az EU-párti politikusok a „populista” irányzatok feletti győzelemként ünneplik.

„Egész Európa szívéről leesett a kő” – ez volt Sigmar Gabriel német szociáldemokrata pártelnök reakciója a Twitteren a vasárnapi osztrák elnökválasztás eredményét látva. Alexander Van der Bellen zöldpárti jelölt ugyanis meggyőző fölénnyel nyerte a szavazást, 53,8 százalékkal a Szabadságpárt (FPÖ) jelöltjével, Norbert Hoferrel szemben, aki a szavazatok 46,2 százalékát kapta meg.

A 72 éves közgazdászprofesszor győzelmét a vezető politikusok örömmel fogadták; Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter azt nyilatkozta, hogy „a Trump-győzelem és a Brexit-szavazás után az osztrák szavazók megmutatták, hogy az értelem, a tolerancia és az emberiesség szavak nem idegenek az Európai Unió választásaitól”. Frauke Petry, az Alternative für Deutschland (AfD) elnöke ugyanakkor sajnálatát fejezte ki Hofer veresége miatt, és kijelentette: „azok, akik most az FPÖ-re szavaztak, a következő alkalommal biztosan újra megteszik ezt”, kifejezve, hogy a liberális oldal egyelőre megnyert egy csatát, de a küzdelemnek még messze nincs vége.

A vasárnapi választáson a részvételi arány 1,4 százalékponttal magasabb volt, mint a legutóbbi alkalommal. Ezek a szavazók egyértelműen Van der Bellenre adták le a voksukat, így a zöldpárti jelöltnek sikerült több tartományban is fordítania. Az ORF megbízásából a SORA intézet által elvégzett közvélemény-kutatás alapján a korábban Van der Bellent választók közül 98 százalék szavazott újra rá, míg Hofer esetében ez az arány 93 százalék volt.

A SORA eredményei szerint Hoferre inkább a kékgalléros társadalmi réteg szavazott, ami egybevág a németországi tartományi választásokon megfigyelt tendenciával. Ezek szerint a nemzeti érzelmekre ható retorika jobban mozgósítja az alacsonyabban képzett rétegeket, az értelmiségiek viszont nagyobb mértékben választották a zöldpárti jelöltet.

A kampány hajrájában a zöldek számára sikeresnek bizonyult az a stratégia, hogy Hofer tiltakozása ellenére folyamatosan tudatosítani igyekeztek a választókban, hogy a Szabadságpárt győzelme esetén nagy valószínűséggel Ausztria is ki akar majd lépni az Európai Unióból. Az FPÖ vezetője, Heinz-Christian Strache Bécsben tett hivatalos nyilatkozata alapján jelöltjük kudarca egyértelműen a média ellenséges hozzáállásán múlott, amely „elképesztő mennyiségű hazugságot írt róla”, olyannyira, hogy a választók már úgy gondolták, hogy ő „maga a megtestesült gonosz”.

Németországban is nagy figyelem övezte az elnökválasztást, ugyanis az eredmény erős indikátora lehet a jövőre rendezendő német parlamenti választások kimenetelének. Azt korai lenne kijelenteni, hogy az unióellenes politikai erők ezzel végleg vereséget szenvedtek volna. Az osztrák kormányzó pártok ugyanis egyértelműen vesztesei ennek az elnökválasztásnak, hiszen az ő jelöltjükre az első fordulóban hangsúlyos nemet mondtak a választók. A zöldpárti jelölt győzelme arra enged következtetni, hogy a szélsőjobboldalinak tekintett erőkkel szemben általánosságban nagy az ellenállás a német ajkú társadalmakban, viszont így is 2,1 millió osztrák Norbert Hoferre szavazott.

Az új elnök január 26-án lép hivatalba, és már most egyértelműen látszik, hogy a 2018-as parlamenti választásokon kiemelt szerepet fog játszani. Az osztrák elnök szabad döntési jogkörébe tartozik ugyanis, hogy a választásokat követően kinek adja meg a kormányalakítás jogát, és Van der Bellen már a tavaszi kampányidőszakban egyértelművé tette, hogy az FPÖ semmi szín alatt nem kaphatja ezt meg tőle. Amennyiben az új elnök kitart a döntése mellett, és a jelenlegi tendencia tovább folytatódik, egy esetleges FPÖ-többség esetén az államfő akár a választók döntésével is szembe kerülhet. Addig is a legfontosabb feladata, hogy igyekezzen újraegyesíteni az országot, amely – Németországhoz hasonlóan – mélyen megosztott azzal kapcsolatosan, hogy Ausztria milyen helyet foglaljon el a jövőben az európai politikában.

Üzenet és vízió

A hétvégén megválasztott osztrák elnök hosszú politikusi pályafutást tudhat maga mögött. A holland felmenőktől származó, de már Ausztriában született közgazdászprofesszor az 1970-es évek közepén csatlakozott az Osztrák Szociáldemokrata Párthoz, majd a ’80-as évek végén átigazolt a zöldekhez, akiknek 1997-től elnöke is volt. Pártelnöksége alatt a zöldek folyamatosan növekvő támogatásnak örvendtek, Van der Bellen lemondása előtt 11,7 százalékkal jutottak az osztrák parlamentbe. Van der Bellen kétszer nősült, első feleségétől, Brigittétől öt évtizednyi házasság után vált el 2015 végén, amikor elvette korábbi asszisztensét, a nála 20 évvel fiatalabb Doris Schmidauert, aki jelenleg a Zöld Párt Grünen Klub nevű szervezetének ügyvezetője. Mivel Van der Bellen számos kritikát kapott a titokban folytatott kapcsolat miatt, mielőtt bejelentette volna elnökségi terveit, rendezte privát viszonyait. Első feleségétől két fiúgyermeke született. 2008-ban egy interjúban elismerte, hogy a ’70-es évek közepén felvételt nyert az innsbrucki szabadkőműves páholyba, ahonnan mintegy tíz év után kilépett. Emellett az evangélikus egyház tagja volt, ahonnét azért lépett ki, mert vitába keveredett a helyi lelkésszel. Saját bevallása szerint nem hisz abban, hogy egy Isten van, hanem abban hisz, hogy van „üzenet és vízió”, ami szerinte az Újszövetség alapját képezi, különösen a hegyi beszédét és a felebaráti szeretetét.

Olvasson tovább: