Kereső toggle

Trump európai visszhangja

Megkérdőjelezett globalizáció

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Monumentális kihívásnak nevezte az amerikai elnökválasztás eredményét Stewart M. Patrick, a Külkapcsolatok Tanácsa Nemzetközi Szervezetek és Globális Kormányzás programjának igazgatója, nemcsak Trump személye, hanem az antiglobalista mozgalom erősödése miatt is. A kifejezés azért is találó, mert a nemzetközi közösség részéről érkezett reakciók pánikot, zavart és tanácstalanságot tükröztek. A legtöbb vezető és szervezet egyáltalán nem készült B tervvel Hillary Clinton vereségének, és ezzel együtt a jelenlegi berendezkedés esetleges megváltozásának eshetőségére.

Európa vezető államfőinek és politikusainak többsége érezhetően fogcsikorgatva reagált Donald Trump megválasztásának a hírére. Angela Merkel kijelentette, hogy kész együttműködni az új elnökkel azzal a feltétellel, hogy „tiszteletben tartja az ember méltóságát, vallástól és politikai nézetektől függetlenül”. François Hollande gratulált ugyan az egy korábbi interjúban vulgárisnak titulált győztesnek, ám hozzátette: „hiszen ez így természetes két államfő között”, és kijelentette: „a bizonytalanság időszaka kezdődött el”. Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke pedig meg kívánja „tanítani a megválasztott elnöknek, mi Európa, és hogyan működik”. A lehetséges változások annyira rémisztőek az unió számára, hogy külügyminiszterei november 13-án, vasárnap Brüsszelben válságtanácskozást tartottak annak meghatározására, hogyan alakítsanak ki összehangolt állásfoglalást az új helyzettel, konkrétan Donald Trumppal szemben. Annyi szépséghiba azonban csúszott a dologba, hogy a Nagy-Britanniát képviselő Boris Johnson lemondta a részvételt, a francia Jean-Marc Ayrault külügyminiszter pedig inkább Párizsban maradt, hogy az új ENSZ-főtitkárt fogadja. (Hazánk hisztériának nevezte a reakciókat, és bojkottálta az eseményt.)
Mivel Donald Trump a kampánya során megkérdőjelezte a NATO eddigi működését, a szabadkereskedelmi egyezményeket, és valószínűleg a feszültségek enyhítését fogja keresni Oroszországgal, Berlin és Párizs még erőteljesebb integrációt szeretne látni az unión belül. Jens Stoltenberg NATO-főtitkár az Observer brit lapban hívta fel a figyelmet arra, hogy a jelenlegi kihívások közepette Európának és az Egyesült Államoknak meg kell őriznie az együttműködést. A három fent említett kérdés közül talán az utolsó a legfontosabb számunkra, vagyis hogy milyen kapcsolatot fog Trump kialakítani Moszkvával. A közeledés már hétfőn elkezdődött, amikor Putyin telefonon gratulált Trumpnak, és megegyeztek, hogy céljuk a „konstruktív együttműködés”, aminek különleges apropót ad, hogy 2017 a két ország közti diplomáciai kapcsolatok elindulásának 210. évfordulója lesz. A beszélgetés során szó esett Szíriáról és az első számú közös ellenség, a nemzetközi terrorizmus legyőzéséről, ami alatt az Iszlám Állam (IÁ) elleni együttes fellépést lehet érteni.
A Putyin és Trump közötti egyértelműen szívélyes hangvétel aggodalommal tölti el a washingtoni külügyi szakértőket és az európai vezetőket egyaránt, akik attól tartanak, hogy az engedékenyebb politika hatására az orosz elnök expanziós törekvései nagyobb lendületet kapnak. A brit külügyminisztérium kifejezetten kemény tárgyalásokra készül Donald Trumppal a januári beiktatásig, melyek során szeretnék meggyőzni Aszad elnök elmozdításának fontosságáról. Megválasztása utáni első interjúi során Trump ugyanis kijelentette, hogy megvonja a szíriai lázadóknak nyújtott támogatást, és az IÁ orosz támogatással történő legyőzését tartja a leglényegesebb célnak. Theresa May miniszterelnök ezzel szemben Szíria jövőjét kizárólag a kegyetlen erőszakot is alkalmazó Bassár el-Aszad nélkül látja biztosítottnak, Boris Johnson pedig több száz civil halálát okozó háborús bűnökkel vádolja Moszkvát. (Aszad a portugál RTP csatornának adott interjúban kedden óvatosan fogalmazva, de a terrorizmussal szembeni lehetséges szövetségesnek nevezte Donald Trumpot.) London mindezzel együtt a vasárnapi válságtanácskozástól való távolmaradással azt jelezte, hogy az EU-tól eltérő megközelítést alkalmaz Donald Trumppal szemben.
Sajátos helyzetet teremtett azonban, hogy a Brexit arcának is tekinthető Nigel Farage, a UKIP vezetője az első brit politikusként már múlt szombaton találkozott Trumppal, miközben hiába kérte Theresa May miniszterelnököt, hogy simítsa el az amerikai elnökválasztási kampány során a miniszterek által tett kellemetlen megjegyzések okozta „gyűrődéseket”. Miután pedig kiderült, hogy az új amerikai kormányban Steve Bannon lesz a stratégiai főtanácsadó, a UKIP-on belüli források azt nyilatkozták, hogy Farage és Bannon baráti viszonyának köszönhetően az Egyesült Királyságot érintő kérdésekben előfordulhat, hogy Trump előbb konzultál Farage-zsal, mint Theresa May-jel. Utóbbinak ez érthetően nem lenne ínyére; Donald Trump megjegyzésére, miszerint Reagan–Thatcher típusú kapcsolatra szeretne törekedni a brit miniszterelnökkel, annyit szúrt oda: „Nem emlékszem, hogy abban a kapcsolatban lett volna harmadik személy.” Theresa May egyébként hétfőn a City polgármesterének éves bankettjén mondott beszédében a Brexit-szavazást és Donald Trump megválasztását két olyan eseménynek nevezte, melyek egyetlen év alatt megváltoztatták a világot.
Nem véletlen, hogy az európai „establishment” ideges, hiszen a brit miniszterelnök által is említett két esemény fémjelezte folyamat könnyen magával sodorhatja őket Olaszországban, Franciaországban, Hollandiában vagy akár Németországban is. Marine Le Pen, a francia Front National (FN) vezetője máris saját jövő évi győzelmét látja Trumpéban.
Theresa May-jel ellentétben, aki megpróbált egyensúlyozni a globalizáció pozitív és negatív hatásai között, legfőképpen pedig elismerte az emberek ez utóbbival szembeni tiltakozásának jogát, Barack Obama veszélyesnek nevezte az antiglobalista, populista mozgalmakat, szinte marginalizálva több tízmillió amerikai november 8-án „megfogalmazott” véleményét. A leköszönő elnök utolsó nemzetközi körútjának első állomásán, Athénban, Alexisz Ciprasz görög miniszterelnökkel tartott sajtótájékoztatóján fejtette ki helyzetelemzését, mely szerint az amerikai lakosságban félelem és harag alakult ki a globalizációval szemben, mégpedig a politikusok helytelen retorikája következtében. A „primitív nacionalizmus” (azaz a független nemzetállamokhoz való ragaszkodás) és a világnak a különbségek, nem pedig a mindenkit összekötő közös dolgok mentén történő meghatározása konfliktusokhoz vezet, amit Európa meg is tapasztalhatott a második világháborúban: „Láttuk, mi történik, amikor az európaiak elkezdik a különbségeiket hangsúlyozni… A huszadik század egy vérfürdő volt.”
A nem túl biztató jövőt festő figyelmeztető szavak egy olyan körút elején hangzottak el, melynek célja a hivatalos média szerint a külföldi kormányok meggyőzése afelől, hogy Donald Trump elkötelezettebb a NATO iránt, mint a kampánya során tett kijelentések sejtetik. Hogy sikerül-e lehűteni a kedélyeket, vagy hogy egyáltalán ez-e a szándék, nem világos, de a gondolat, hogy a távozó elnök nyugtatgassa a még – egyelőre – porondon maradó kollégáit utódja felől, önmagáért beszél.

Clinton megnyerte Trumpnak az evangéliumi szavazókat

Az evangéliumi keresztények óriási többsége, 81 százaléka szavazott Donald Trumpra a múlt keddi elnökválasztáson. A csaknem ötven milliós evangéliumi tábor minden négy évben nagy figyelmet kap a választásokon, hiszen a regisztrált választók ötödét adják; viszont mindig kérdéses, mennyien fognak ténylegesen szavazni. Arról egyelőre nincs adat, hányan vettek részt a szavazáson idén, Donald Trump azonban egyértelműen élvezte az evangéliumi tábor támogatását. Legutoljára 2004-ben, George W. Bush újraválasztásakor volt hasonlóan egységes a tábor, akkor 78 százalékuk szavazott a republikánus elnökjelöltre.
Trump és az evangéliumiak kapcsolata azonban korántsem volt mindig felhőtlen. Trump sokszor egyszerűen fogalmazott, radikálisnak tűnő kijelentései, valamint zavaros magánélete fejtörést okoztak a konzervatív keresztényeknek. Dr. Ben Carson korábbi jelölt azonban egy üzenetben arra kérte az evangéliumi szavazókat, tegyenek különbséget Trump személyes hiányosságai és az általa védeni kívánt értékek között a szavazáskor.
A kampány előrehaladtával Donald Trump egyre népszerűbbé vált az evangéliumi keresztények között. Obama 2012-es kampányával ellentétben Hillary Clinton meg sem próbálta evangéliumi körökben népszerűsíteni magát, miközben ellenfele felállított egy kizárólag hívőkből álló stábot, mely folyamatosan tanácsokkal látta el. Több keresztény közéleti személyiség, akik bár egyértelműen elutasították Clintont, de tartózkodtak Trump támogatásától is, végül mégis nyíltan beállt mögé. A Pew Research Center felmérése szerint azonban az evangéliumi keresztények 51 százaléka nem Trumpra, hanem Clinton ellen szavazott. Bár a közvélemény-kutatások nem tesznek különbségeket az evangéliumi táboron belül, a színes bőrű keresztények, akik a tábor 40 százalékát teszik ki, jóval kisebb arányban támogatták Trumpot, mint a fehér társaik (ötből négy helyett ötből kettő).
A választásokat megelőző napokban Mike Pence, Trump alelnökjelöltje videóüzenetben tett egy utolsó lépést az evangéliumi hívők felé, melyben kijelentette: Trump elnöksége alatt eltörlik a Roe vs. Wade döntést (az abortusz szövetségi szinten történő legalizálását), valamint a Johnson-törvénymódosítást, amely elveszi az egyházaktól az adómentesség jogát, ha azok aktív politikai szerepet vállalnak.

Olvasson tovább: