Kereső toggle

Olasz bankválság fenyegeti az eurózónát

Pánikhangulat

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Hullámokban érkezik a Brexit negatív hatása az európai pénzpiacokra: a bizonytalanság először Olaszországban hozott felszínre olyan régóta húzódó súlyos problémákat, amelyek akár egy második Görögországot is csinálhatnak a napfényes Itáliából.

Július elején az Európai Központi Bank felszólította a világ legrégebben fennálló bankját, a 15. században alapított Monte die Paschi die Sienat (MPS-t), hogy 2018-ra 32,6 milliárd euróra igyekezzen csökkenteni a jelenleg 46,9 milliárdos „rossz hitel” állományát, ami a bank által kihelyezett teljes pénzállomány 35 százalékának felel meg. Ez a bejelentés rávilágított arra, hogy mekkora problémákkal küzd az olasz bankrendszer, ugyanis a behajthatatlannak minősített hitelek nem kizárólag az MPS számára jelentenek problémát. Az olasz fogyasztói hitelállomány mintegy 20 százaléka tartozik a rossz hitel kategóriába, amelyben az összesen jelenleg nyilvántartott 360 milliárd eurónyi rossz hitelből 200 milliárd euró van olyan személyeknek kihelyezve, akiket hivatalosan is fizetésképtelennek nyilvánítottak. Ez a mérték a 2011-es állapot csaknem kétszerese, és nagy valószínűséggel ez az oka annak is, hogy az EKB intézkedni kezdett. Ennek nyomán befektetők nagy tömegekben igyekeztek megszabadulni a banki részvényektől, ami már a Brexit népszavazás előtt súlyos tőzsdei mélyrepülést indított el a nagy olasz bankoknál.

Mivel az olasz gazdaság a negyedik legnagyobb Európában, a britek kilépéséről szóló hírek utáni pánikhangulatban a helyzet csak súlyosbodott, és komoly aggodalmakat gerjeszt az eurózóna jövőjét illetően is. A tőzsdék legnagyobb vesztesei közé tartoztak az olasz bankok: az MPS részvényei 73 százalékot estek, de nagy – 60 százalék körüli – veszteségeket könyvelhet el az Unicredit, a Banco Popolare di Milano és a CIB bank anyavállalata, az Intesa Sanpaolo is.

Az egyre romló hangulatot ellensúlyozandó, Matteo Renzi olasz miniszterelnök kedden azt javasolta az olasz bankoknak, hogy kezdjenek újra kisvállalkozásokat is hitelezni, mert a Brexit nyomán arra van szükség, hogy humánusabb szabályokat követve működjenek a bankok Európában. Szerinte „a bankoknak újra hitelezniük kellene a kisvállalkozásokat. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján sokkal humánusabb szabályokra volna szükségünk. Úgy tűnik, hogy a helyzetből csak a pénzügyi világ és a hitelintézetek profitáltak. Szerintem mindent meg lehetne oldani józan ésszel, a jelenlegi szabályok alkalmazásával is.”

Nem meglepő, hogy Renzi próbálja mérsékelni a pánikot, ám az eurózónában a görög fiaskó nyomán bevezetett szigorítások nehéz helyzetbe hozzák az államot és a bankrendszert is. Az általa preferált korábbi bevett gyakorlat során a fizetésképtelenné vált bankok esetében az állam avatkozott be tőkeinjekciókkal, amelyeket az adófizetők pénzéből csoportosítottak át, vagy rövid lejáratú államkötvényekkel a piacról igyekeztek bevételt szerezni, tovább súlyosbítva az államadósságot. Ezzel közvetlen vagy közvetett módon az adófizetők kontójára vállalták át a bankok részvényeseinek a veszteségét. Erre azonban már nincs lehetőség, a tavaly november óta hatályban levő szabályok szerint a veszteséget elsősorban a bankok részvényeseinek kell lenyelniük, és csak utána nyúlhatnak egyéb eszközökhöz. Ezért is érthető, hogy miért menekülnek tömegesen a befektetők az olasz bankok háta mögül.

A kormányzatok által preferált rövid távú államkötvény-kibocsátás Olaszország esetében a görögországihoz hasonló lavinát indíthatna el, ugyanis az olasz államadósság már így is a GDP 135 százalékát teszi ki, így szinte borítékolható, hogy a rövid lejáratú államkötvények megvásárlása kiemelt kockázatot jelentene azoknak, akik megveszik őket. Renzi korábban azzal a javaslattal állt elő, hogy akár állami pénzből is feltőkésítik a nehéz helyzetbe került bankokat, ám jelenleg ez csak úgy lehetséges, ha az állami segítséget igénylő bank lényegében azonnal csődöt jelent maga ellen. Ekkor a rövid lejáratú hiteladósok tartozásai azonnal esedékessé válnak, és a részvényesek is be kell, hogy fizessék a bank tartozásainak legalább 8 százalékát. Ezt szeretné a miniszterelnök a rövid lejáratú államkötvényekkel kiváltani, ugyanis olasz kisbefektetők milliói mennének tönkre egy szempillantás alatt, ami a The Economist elemzése alapján súlyos csapást mérne Matteo Renzi népszerűségére.

Az olasz bankok összesen mintegy 200 milliárd eurónyi lakossági megtakarítást kezelnek, aminek az értéke rohamosan esik. Tavaly novemberben már ki kellett segíteni négy kisebb bankot, amikor is állami segítséggel tőkésítették fel a csődhelyzetbe került pénzintézeteket. Az intézkedés miatt tiltakozás indult, viszont az állami segítség ellenére is számos kisbefektető ment tönkre, egyikük öngyilkos lett.

Mostanra a probléma már a nagybankok szintjén is igen súlyos. Az MPS könyveiben nyilvántartott vagyon piaci értéken már alig az egy tizedét éri a névértékének, és egy csődhelyzetben a háztartások nagy valószínűséggel búcsút is mondhatnak ennek, ha nem jön állami segítség.

A The Economist továbbá azt is fejtegeti, hogy az olasz bankszektor csődje akár az euró végét is jelentheti, ugyanis a helyzetet szinte lehetetlen úgy megoldani, hogy nincsenek az eurózóna tagállamaira vonatkozó, konszenzuson alapuló közös fiskális szabályok, és gyakran az egyes országok saját törvényei szöges ellentétben állnak a Brüsszel által megkövetelt előírásokkal. A németek álláspontja szerint Olaszország súlyos helyzetét legnagyobb részben saját magának köszönheti, így nem támogatják, hogy a régi szabályok szerint történjen intézkedés a bankrendszer kisegítésében. Angela Merkel nem engedhet, ugyanis a németek sem szeretnek mások kötelezettségeiért jótállni, így a jövő évi német parlamenti választásokon az engedékenység szavazatok elvesztésével járhat a kancellár számára. Így hát Merkel álláspontja nem lehet más, mint amit Renzi kéréseire válaszul elmondott: „Meghatároztuk a szabályokat a hitelrendszerrel kapcsolatban, és nem változtathatjuk őket kétévente.”

Olvasson tovább: