Kereső toggle

Törökország örvényben

Tragikus vége lehet Erdogan cinikus játszmájának

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Újra választási kampány van Törökországban, ami sajnos újra azzal jár, hogy kurdokat és a kurdokkal szimpatizáló békés baloldaliakat gyilkolnak halomra feltehetőleg az Iszlám Államhoz köthető ismeretlenek. A legutóbbi vérfürdő helyszíne a főváros, Ankara volt, és az áldozatok száma megközelíti a százat. A merényletet az elképesztően cinikus török hatóságok természetesen a kurdbarát baloldallal történő leszámolásra igyekeznek felhasználni. Törökország hónapok alatt vált rendkívül veszélyes hellyé, jórészt saját elnökének köszönhetően.

A 33 halálos áldozatot követelő júliusi suruci vérfürdő után újabb tömeggyilkosságra került sor Törökországban – a helyszín ezúttal a főváros, Ankara volt, a halálos áldozatok száma pedig közel van a százhoz. A célpont – éppúgy, mint júliusban – a török–kurd megbékélésért küzdő aktivisták és a baloldali, kurdbarát HDP-vel szimpatizáló állampolgárok tömege volt. A merénylet utáni sokk képei bejárták a nemzetközi sajtót: dermesztő volt látni, hogy a török rendőrség könnygázzal és vízágyúval támadt a merénylet túlélőire (!) a vérfürdő utáni percekben.
Az elmúlt hónapok erőszakhullámával Törökország sajnos nem lóg ki a közel-keleti országok közül (lásd a szíriai polgárháború legfrissebb fejleményeiről és az Izraelen végigsöprő palesztin terrorhullámról szóló írásainkat). A térség egyetlen NATO-tagállamában történtek nagyon is közvetlenül érinthetik Törökország szövetségeseit, így Magyarországot is.

Csúfos kudarc Szíriában

Az elmúlt hónapokban a Hetek többször is részletesen foglalkozott azokkal a katasztrofális török kormányzati döntésekkel, amelyekkel a „mérsékelt iszlamista” Erdogan-, majd Davutoglu-kabinet belesodorta Törökországot a szomszédos Szíriában 2011-ben kitört polgárháborúba, amelynek következtében mára negyedmillió ember vesztette életét, és közel 12 millió ember vált földönfutóvá. (Lásd: Bosszúállók. Hetek, 2015. július 31. és Erdogan hadba lép. Hetek, 2015. augusztus 7.)
A Törökországot 2003-as hatalomra kerülése óta a szekularizált atatürki állammodelltől egyre távolabb kormányzó Erdogan egy percig sem titkolta, hogy a török befolyás kiterjesztését reméli az immár négy éve tartó, hatalmas emberi szenvedéssel járó, teljes etnikai és vallási csoportokat megsemmisüléssel fenyegető szíriai polgárháborútól. Különösen, hogy Ankara másik déli szomszédja, Irak Szaddám Huszein bukása óta sokkal inkább megtalálta a közös hangot Iránnal, mint Törökországgal.
Erdogan már a szíriai polgárháború kitörésekor azzal számolt, hogy Aszad hónapokon belül megbukik, és Szíria a „török modell” – azaz a szunnita iszlamizmust a demokráciával ötvöző hatalmi forma – kísérleti terepe (meg persze Ankara befolyási övezete) lesz. Törökország (Szaúd-Arábiához és Katarhoz hasonlóan) sem pénzt, sem energiát nem sajnált a szíriai ellenzéktől, ám a várt eredmény elmaradt. Aszad a nyugat-szíriai síiták és drúzok, továbbá az Irán-barát libanoni Hezbollah támogatásával megmenekült a bukástól, és az utóbbi napokban Teherán és Moszkva hathatós és teljesen nyílt segítségével ellentámadásba lendült.
A kudarc a szíriai szunnita ellenzéken belül drámai folyamatokat indított el: a 2011 nyarán Rijád és Ankara támogatásával megalakult Szabad Szíriai Hadsereg 2013–14-ben háttérbe szorult az al-Kaidához tartozó al-Nuszra Fronttal és az Iszlám Állammal szemben. Ez utóbbi a legutóbbi időkig zavartalanul folytathatta olajexportját és fegyverimportját a NATO-tag Törökországon keresztül, de többnyire Isztambul érintésével érkeztek a halálszekta területeire a Nyugat-Európából Szíriába tartó dzsihádisták is, akik sok esetben török üdülőhelyeken pihenték ki a tömeggyilkosságok okozta fáradalmaikat.
Ráadásul a szíriai és iraki polgárháború minden eddiginél közelebb hozta a török kormány rémálmát, a kurd államiságot. Az iraki Kurdisztán Szaddám Huszein bukása óta de facto államként intézi saját ügyeit (más kérdés, hogy a területet kézben tartó Barzani klánnal szembeni elégedetlenség mostanra kikezdte az iraki kurd terület stabilitását), Szíria északi részén pedig Erdogan legnagyobb rémületére a kurd Népvédelmi Egységek (YPG) fegyveresei vették fel eredményesen a harcot az Iszlám Állammal – az YPG pedig a nyolcvanas évek óta szoros kapcsolatot ápol a török kormány ellen küzdő Kurd Munkapárttal (PKK). A szíriai kurdok egymás után foglalták el Szíria török határ menti területeit, nemcsak az iszlamista ellenzék Törökország felől érkező utánpótlását veszélyeztetve, de erősen nyugtalanítva a saját, 15-20 milliós kurd kisebbsége miatt aggódó ankarai kormányt is.

A nagy taktikus elbotlott a saját lábában

A szíriai kudarc és a kurdok határ menti megerősödése mellett a 2013 óta államfővé előlépett Erdogan bonyolult belpolitikai játszmái is aláásták Törökország belpolitikai stabilitását. A jogköreinek kiterjesztését remélő elnök számára hatalmas pofont jelentett a júniusi parlamenti választás, amikor is pártja, az AKP nem tudta megszerezni az alkotmánymódosításhoz szükséges minősített nemzetgyűlési többséget, de még az abszolút többséget sem. Ráadásul a HDP története során először megugrotta a 10 (!) százalékos parlamenti küszöböt. A nyári hónapokra Davutoglu miniszterelnök elhúzódó és terméketlen koalíciós tárgyalásai nyomták rá a bélyegüket, amelyeknek egyetlen eredménye az lett, hogy a törökök november elején újra képviselőket választanak. Az AKP taktikázásának célja nyilvánvalóan a HDP 10 százalék alá szorítása volt, ám a teljes belpolitikai bizonytalanság közepette az események júliusban tragikus fordulatot vettek.
Július 20-án egy, az Iszlám Államhoz kötődő török állampolgár öngyilkos merényletet hajtott végre a török–szíriai határ közelében fekvő Suruc városában egy HDP-közeli ifjúsági szervezet rendezvényén, harminchárom fiatalt megölve. Miközben – éppúgy, mint a hétvégi ankarai vérfürdő esetében – az első pillanattól nyilvánvaló volt, hogy a mészárlást az ISIS követte el, a török hatóságok a kurd és kurdbarát fiatalok legyilkolását a PKK és az YPG iraki és szíriai állásainak bombázására használták fel ürügyül – a végső cél pedig egyértelműen a HDP marginalizálása, esetleg illegalitásba kényszerítése volt.
Erdogan cinikus játszmája az ankarai vérfürdő után is folytatódik: bár az áldozatok most ismét kurdbarát és baloldali tüntetők voltak, és maga Davutoglu is az ISIS-t nevezte meg a bestiális tömeggyilkosság első számú lehetséges felelőseként (meg nem erősített hírek szerint a suruci és az ankarai mészárlás elkövetői vér szerinti testvérek lehettek), lapzártánk napján már egy PKK-aktivistát is igyekeztek belekeverni az ügybe, miközben a kurd gerillaszervezet gyakorlatilag soha nem támad civil célpontokat (támadásai rendőrök vagy katonák ellen irányulnak), és nem követ el öngyilkos merényleteket.

Nemzetközi dimenzió

A török–kurd feszültség ráadásul nemzetközi dimenziót is kapott azáltal, hogy Oroszország Aszad elnök oldalán beszállt a szíriai polgárháborúba, folyamatos légtérsértésekkel nyugtalanítva a törököket. A szíriai kurd felkelők közvetett támogatását is élvező Moszkva–Teherán–Damaszkusz-koalíció létrejötte gyökeresen megváltoztathatja a szíriai háború menetét, de akár a törökországi kurdok küzdelmének is lendületet adhat a határ túloldalán bekövetkezett fordulat. Nem véletlen, hogy lapzártánk napján a török kormány meglehetősen feszült hangon óvta Moszkvát és Washingtont a szíriai kurd felkelők támogatásától. Az idegesség érthető: a legutóbbi hírek szerint Washington  légi utánpótlással segítheti az YPG ISIS elleni harcát, Moszkvát pedig aligha zavarná, ha a kurdok erősödésével a térség egyetlen NATO-tagállamán úrrá lenne a káosz.

Olvasson tovább: