hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Bajban Hillary
A mélyülő  email-botrány már a kampányt fenyegeti

2015. 08. 18.
Hiába próbálta egy hétvégi kampányrendezvényen poénnal elütni a témát, Hillary Clintonnak és stábjának jócskán főhet a feje az egyre zavarosabb email-botrány kapcsán. Mint ismeretes, Clinton külügyminiszterként magán email-szerverét használta, magyarázata szerint kényelmi okokból. Ez viszont azt jelenti, hogy hivatali levelezése nem állt az amerikai nemzetbiztonság védelme alatt, vagyis azzal a veszéllyel járt, hogy bizalmas információk válhattak elérhetővé illetlen személyek számára. Az ügyben az FBI vizsgálódik, Clinton pedig egyre jobban belegabalyodik az állításaiba.

Augusztus elején egy demokrata pénzgyűjtő vacsorán Hillary Clinton megjegyezte, hogy nemrég új közösségi oldalra, a Snapchatre regisztrált, amit nagyon élvez, mert az üzenetek maguktól eltűnnek (az oldalon az üzenetek körülbelül 10 másodperccel az után eltűnnek, hogy a felhasználók elolvasták). Nyilvánvaló, hogy a volt külügyminiszter a vele kapcsolatos email-botrányt próbálta bagatellizálni támogatói előtt, akik természetesen vették a lapot. Az őt érintő vizsgálatból azonban korántsem tud ilyen könnyedén kijönni, sőt úgy tűnik, egyre jobban összecsapnak felette a hullámok.

Clinton email-használata 2014 nyarán került napirendre, miután a külügyminisztérium ügyvédei a 2012-es bengázi terrortámadás kongresszusi vizsgálatával kapcsolatos kéréseknek eleget téve át akarták nézni a levelezéseket. Ekkor szembesültek azzal, hogy Clinton emailjei csak hiányosan érhetők el. A volt First Lady decemberben adta át több mint 55 ezer oldalas kinyomtatott hivatali levelezését. Állítása szerint a többi levelet, amelyek személyes témájúak voltak, törölte.

Az „ügy” idén március elején robbant, amikor a The New York Times címoldalon számolt be arról, hogy a hatalmas levélforgalmat lebonyolító Hillary Clinton külügyminisztersége alatt sohasem használta, de még csak nem is aktiválta a hivatali email címét. Az amerikai diplomácia vezetője összes külföldi és hazai levelezését exelnök férjével közös saját szerverén keresztül bonyolította. Bevallása szerint 62 320 emailt küldött vagy kapott, ennek körülbelül a fele volt munkával kapcsolatos. Sőt, állítólag régi jobbkeze, Huma Abedin szerverén is létrehozott email címeket.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!