Kereső toggle

Genfi szimpátiatüntetés Izrael mellett

Határozott üzenet

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Több százan gyűltek össze a Nemzetek Palotája előtt Genfben azért, hogy tiltakozzanak az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának (UNHRC) legutóbbi jelentése ellen, amely a Hamasz mellett Izraelt is háborús bűntettek elkövetésével vádolta meg. A Hetek a helyszínről tudósított.

„Nem vagytok normálisak” – feleli nevetve egy izraeli férfi, miután megmondom neki, hogy húsz órát utaztunk Magyarországról azért, hogy kifejezzük a zsidó állam iránti szolidaritásunkat. Nem ő az egyetlen, aki rácsodálkozik a több mint ötven fős magyar küldöttségre: alighogy megérkezünk az ENSZ-központ előtti térre, egy svájci nő lép oda hozzám, büszkén a magasba emelve transzparensét, amely azt hirdeti: „Jó neked, ha Izrael mellett állsz”. Ő is „nagy dolognak” tartja, hogy ekkora csoporttal veszünk részt a demonstráción, és hozzáteszi, hogy Genfben sokan nem értenek egyet a UNHRC jelentésével és Izrael-ellenes tevékenységével.

Ahogy egyre több országból érkeznek a helyszínre, annál barátságosabbá válik a hangulat, és előkerülnek a transzparensek is: „Igen a békére, nem a terrorra,” „Hamasz=ISIS”, „Izrael igazságot követel”, „Gázát a terror uralja”. Szemlélődésemből egy „provokátor” zökkent ki, aki elkezd kérdezgetni az egyik Gázával kapcsolatos transzparensünkről. A kérdései alapján rögtön azt gondolom, hogy kötözködik, de két perc után hamar kiderül, hogy az Európai Koalíció Izraelért svájci tagja, és azt hitte, hogy palesztinpárti ellentüntetők vagyunk. Az eseményen – melyen több mint 80 szervezet, köztük a Hit Gyülekezete is képviseltette magát – Robert Singer, a Zsidó Világkongresszus főtitkára azt mondta: Izrael számára sértés az, hogy egyáltalán egy lapon említik a Hamasszal. „Az ENSZ-nek meg kell változnia. Felül kell kerekednie az Izraellel kapcsolatos rögeszméjén” – tette hozzá Singer.

Közben elhatározom, hogy elsétálok megnézni, milyen országokból utaztak a tüntetésre, de nem jutok messze: két lépés után megállít a francia zsidó közösség egy tagja, aki meglepő módon nem angolul, hanem tört magyarsággal szólít meg, és elkéri a kezemben lévő egyik magyar zászlót. Mint később kiderül, két  évet tanult hazánkban, és annyira örült, amikor meglátta a zászlót, hogy gyorsan felelevenítette nyelvtudását. A téren egyébként mindenféle korosztályból jelen vannak, idősek és fiatalok is, olyannyira fontosnak tartják Izrael támogatását, hogy egyes csoportok nagyon hosszú utat tettek meg azért, hogy jelen lehessenek a demonstráción. Többek között Olaszországból, Németországból, Finnországból, Kanadából, az Egyesült Államokból, Hollandiából, Skóciából és Írországból is jött delegáció.

A Nemzetek Palotája előtt transzparensek hada hirdeti az ENSZ számára, amit Richard Kemp ezredes, a brit fegyveres erők korábbi afganisztáni parancsnoka is elmond a színpadra érkezve: a Hamasz szenvedést, halált és romlást hoz a saját népére, hiszen tudják, hogy a rakétákra válaszul Izrael ellentámadást indít majd, mégis „feláldozzák” saját lakosságukat. Kemp egyébként már a 2009-es Goldstone-jelentés után is kiállt Izrael mellett, a tüntetés napján pedig ismét felszólalt az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa előtt. Az ezredes szerint az izraeli hadsereg többet tesz azért, hogy a háborús konfliktusok során megvédje a civileket, mint bármely másik ország. „Melyik állam ne védené meg a saját lakosságát a rakétaesővel szemben?” – tette fel a kérdést Kemp.

A tüntetés véget ér ugyan, de a demonstrálók még beszélgetnek a téren, és a különböző országokból érkezők kifejezik egymás iránti megbecsülésüket.

A Hetek újságírója azzal a meggyőződéssel tér haza, hogy még sohasem vett részt ennyire barátságos légkörű megmozduláson, mely ugyanakkor nagyon határozott üzenetet közvetített az Egyesült Nemzetek Szervezete felé: hogy Izrael nincs egyedül a terrorizmus elleni harcban.

Olvasson tovább: