Minden erejüket és képességüket beleadva harcolnak a kurdok az egykor hatvanezer lakosú Kobaniért. A település most már inkább szellemváros, amely egy hónapja ostrom alatt áll. Bár amerikai részről több olyan nyilatkozat is elhangzott, hogy Kobani eleste nem fogja visszavetni a dzsihádisták ellen harcoló nemzetközi koalíciót, szakértők szerint a város sorsa nem elhanyagolható egyik fél számára sem. Robert Ford, az Egyesült Államok volt szíriai nagykövete úgy véli, hogy ha a város az Iszlám Állam kezére kerül, az mindenképpen veszteséget jelent az amerikaiaknak, és az iszlamisták elleni politikájuk hitelességét kérdőjelezi meg.
A dzsihádista csoport számára pedig a propagandaháború miatt fontos az egyébként kevés erőforrással rendelkező Kobani megszerzése. Az Iszlám Állam ugyanis nagyban függ globális szintű online propaganda-gépezetétől, ezen keresztül tud harcosokat toborozni és anyagi támogatást szerezni. Egy vereség valószínűleg visszavetné a „harci kedvet” külföldi támogatóik körében.
Ugyanakkor némi reményre adhat okot, hogy egyes szakértők szerint a Kobaninál kialakult helyzet nincs igazán ínyére a terrorcsoportnak, amely eddig különösebb ellenállás nélkül tudott városokat és településeket elfoglalni. Kobani körül főleg sivatag található, vagyis a kurd harcosok nem tudnának hova menekülni, így nem maradt más választásuk, mint hogy a város központjában összegyűlve utcáról utcára harcoljanak a dzsihádisták ellen. Justin Bronk katonai elemző szerint az Iszlám Államnak ez a taktika nem az erőssége, az utcai harcok során ugyanis fegyveresei könnyen az amerikai és arab légicsapások célpontjaivá válhatnak.
Bronk azt is hangsúlyozza, hogy egyértelműen a kurd harcosok bátorságának köszönhető, hogy a város még nem került a szélsőségesek kezére. A nemzetközi közösségtől ugyanis lassan érkezik a segítség. Az Egyesült Államok most először dobott le repülőgépekről fegyvereket, lőszert és egészségügyi felszereléseket a Kobani körül harcoló szíriai kurdoknak. Akadnak azonban európaiak, akik tevőlegesen is a kurdok mellé álltak. Hollandiából állítólag egy motoros csoport tagjai utaztak Irakba, hogy az Iszlám Állam ellen harcoljanak. Egyikük Twitteren fényképet is közölt, amelyen egy kurd társával, fegyverrel a kezében látható. Holland jogi szakértők szerint lépésük nem büntethető, mert nem terrorszervezethez csatlakoztak. Más lenne a helyzet azonban, ha a Kurdisztáni Munkáspárttal kerültek volna kapcsolatba, amelyet nemcsak Törökország, hanem a nemzetközi közösség nagy része is terrorcsoportnak tekint.
Törökország azonban a szíriai kurdok legnagyobb csoportját is a Kurdisztáni Munkáspárttal hozza összefüggésbe, ezért Ankara – amennyire csak tudja – húzza-halasztja a dzsihádisták elleni küzdelemben való konkrét szerepvállalást. Recep Tayyip Erdogan értesülések szerint kijelentette: ellenzi, hogy az Egyesült Államok felfegyverezze a kurd harcosokat. A török vezetés tétlenségét azonban – úgy tűnik – zöld lámpaként értelmezik a dzsihádisták támogatói az országban. Egyre többen ugyanis nyíltan felvállalják szimpátiájukat és elkötelezettségüket az Iszlám Állam felé. A török Anadolu Ügynökség például arról számolt be, hogy a múlt héten 42 diákot vett őrizetbe a rendőrség az Isztambuli Egyetem kampuszán, ahol összecsapások törtek ki baloldali hallgatók, illetve a dzsihádisták álarcos támogatói között. A terrorcsoport jelenlétét Törökországban az Associated Press hírügynökség és a helyi média is megerősítette. A fővárosban egy dzsihádista témájú kiadványokat forgalmazó könyvesboltban például a milicisták jelvényét árulják, az iszlamisták zászlója felbukkan egy-egy ablakban vagy autó szélvédőjén, és állítólag az Iszlám Állam emblémáját ábrázoló ruhákat is lehet kapni egy „dzsihádista ajándékboltban”.
Törökország viszont amiatt sem lehet nyugodt, hogy a szomszédban a terroristák újabb eszközöket keresnek kalifátusuk kiterjesztésére és a nemzetközi közösség elleni harchoz. Értesülések szerint fegyvereseiket harci gépek vezetésére tanítják Szaddám Huszein egykori pilótái. Szemtanúk azt állítják, hogy MiG-21-es vagy MiG-23-as típusú repülőkről van szó, amelyeket akkor zsákmányoltak a dzsihádisták, amikor elfoglalták az Aleppótól keletre fekvő al-Dzsarra repülőteret. Többen látták, hogy harci gépek a repülőtérről felszálltak, egy időt kis magasságban a levegőben töltöttek – hogy a radarok ne vegyék őket észre –, végül pedig visszatértek oda. Azt egyelőre nem tudni, hogy a repülők bombákkal vannak-e felszerelve. Az Iszlám Állam egyébként két másik repülőteret is megszerzett Szíriában: egyet az iraki határ közelében, a másikat pedig Rakka tartományában.
Irak titkos vegyi fegyverei
Az amerikai katonák közel ötezer elhagyott vegyi fegyvert találtak 2004 és 2011 között Irakban, de a kormányzat titokban tartotta ezeket a felfedezéseket – derül ki a New York Times múlt héten publikált beszámolójából. A nyolcrészes cikk szemtanúkra, illetve áldozatokra hivatkozva azt állítja, hogy legalább 17 amerikai katona és 7 iraki rendőr szenvedett sérülést vegyi anyagoktól, például mustárgáztól, de a Pentagon mindent megtett, hogy eltussolja az incidenseket. „Semmi jelentős – ezt kellett mondanom” – számol be egy esetről Jarrod Lampier nyugalmazott őrnagy, aki 2006-ban társaival 2400 ideggázzal megtöltött rakétát talált a volt Köztársasági Gárda létesítményében. A felfedezett vegyi fegyverek 1991 előtt, az iraki–iráni háború idején készültek. Irak 1980 szeptemberében támadta meg Iránt, azt remélve, hogy gyors győzelmet arat. De a perzsa állam kemény ellenfélnek bizonyult, ezért Szaddám Huszein akkori diktátor új fegyvereket keresett, és egy titkos programot indított el, amelynek keretében az ország mustár-, illetve ideggázt állított elő. A konfliktusban a Nyugat inkább Irak oldalán állt, ezért több ország komolyan segítette Bagdadot a vegyi fegyverkezésben. A Times beszámolója szerint öt esetben – amikor amerikai katonák vegyi anyagoktól sérültek meg – egyértelműen kimutatható az amerikai és európai eredet. A lőszereket az Egyesült Államokban tervezték, Európában állították elő, a fegyvereket pedig olyan vegyi üzemekben rakták össze, amelyeket nyugati cégek építettek Irakban.
2014. 10. 22. (XVIII/43)
