hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Háborút indítanak a pápa ellen?
Bíborosok lázadása a Vatikánban

2014. 09. 25.
„Egyes bíborosok doktrinális háborút akarnak, és ennek célpontja valószínűleg Ferenc pápa” - állította Walter Kasper bíboros az olasz Il Mattino című lapnak adott nyilatkozatában. Kasper szerint a konfrontációt az októberi rendkívüli püspöki szinódusra időzítették, és szervezői között olyan „nehézsúlyú” egyházi vezetők találhatók, mint Angelo Scola milánói bíboros, a kanadai Marc Ouellet bíboros, a Püspöki Kongregáció prefektusa és George Pell ausztráliai kardinális, aki a Vatikán Gazdasági Titkárságát vezeti. Mindhárman a pápaesélyesek közé számítottak a legutóbbi konklávén, ezért vannak, akik szerint akár egyházszakadásig is eljuthat a vita, ha a pápa nem enged reformterveiből.

A konfliktus alapja látszólag egy teológiai kérdés, nevezetesen, hogy megáldoztathatók-e azok a katolikus hívők, akik elváltak, majd újraházasodtak. Ferenc pápa azt szeretné, hogy az új kapcsolat ne lehessen akadálya az egyházi szentségekben való részesedésnek. Miközben az elváltak számára továbbra sem engedélyezné a második egyházi esküvő lehetőségét, a polgári újraházasodás lehetőségét már nem tiltaná. Jelenleg az ilyen – csak polgári – házasságot a katolikus egyház házasságon kívüli kapcsolatnak tekinti.

A pápa hasonló rugalmassággal áll hozzá az élettársi kapcsolatban élő hívőkhöz is. Ennek jele, hogy amikor szeptember közepén húsz jegyespárt adott össze a vatikáni Szent Péter-bazilikában, a házasulandók között több olyan pár is volt, akik hosszú ideje együtt éltek, sőt már gyermekeik is születtek.

A pápa álláspontját képviselte Walter Kasper bíboros idén nyáron megjelent, A család evangéliuma című könyve is. A Keresztény Egységtörekvés Pápai Tanácsa elnökeként is tevékenykedő Kasper az egyházfő „előretolt bástyája” az egyházi reformok ügyében. Ferenc pápa idén februárban őt kérte fel nyitó előadónak, hogy vitaindítót tartson az újraházasodott katolikus hívőkkel szembeni gyakorlat megváltoztatásáról. A rendkívüli konzisztórium akkor nagy többséggel – 85 nem és alig 15 igen szavazattal – elutasította a reformokat.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!