Kereső toggle

Háború van Ukrajnában, de ki harcol kivel?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Míg az orosz elnök franciaországi látogatásakor határozottan kijelentette, hogy Oroszországnak sem speciális alakulatai, sem egyéb fegyveres erői nincsenek Délkelet-Ukrajnában, érdekes módon a május 26-án, a kramatorszki reptér ellenőrzéséért folytatott harcban elhunyt felkelők testét Oroszországba szállították, ahol néhány katona temetését Moszkva környékén, míg másokét Groznijban szervezték meg. Azt azonban nem sikerült kideríteni, hogy a fegyveresek mely szervezet révén jutottak Ukrajnába, és hogy a harminc halotton felül hányan veszíthették már életüket a „Novorosszijáért” vívott harcban orosz részről – és hányan állhatnak még a felkelők oldalán.

Lapzártánk után, a szerda esti órákban kezdődött el az a tüntetés Moszkvában, ahol a Donyec-medence (Donbassz) lakói melletti szolidaritásukat fejezhetik ki az orosz főváros lakói. A tüntetés szervezői között értelmiségieket, írókat, médiaszemélyiségeket találunk, és fő szónokokként az Ukrajnában zajló harcok vezérei, a szakadár régiók egyes politikai vezetői is emelik az est fényét. Persze közülük is hiányoznak néhányan, mint például a Babaj néven elhíresült kozák, aki önjelölt védelmezője a senki által el nem ismert Novorosszijának, hazájában azonban körözött bűnöző, és mivel elfogatóparancs van ellene érvényben, nem léphet Oroszország területére.
Ukrajnában eddig nem volt kizáró ok a büntetett előélet, ha valaki politikusi babérokra tört, hiszen a téli forradalomig Janukovics maga is köztörvényes bűnözőként tölthette be az elnöki posztot. Miután az ukránok megelégelték a hasonló színvonalú politikai elitet, és európai mértékkel mérve is demokratikusnak mondható politikusokra váltották vezetőiket, a Janukovics-rezsim pártolói náciveszélyre hivatkozva egyre radikálisabban kezdtek el tiltakozni a Kijevben lezajlott változásokkal szemben. Miután Oroszország annektálta a Krímet, és az egekbe emelkedett az orosz patriotizmus, az ukránokban pedig egyre radikalizálódott az oroszellenesség, a donyecki régióban elkezdődtek a Majdan-ellenes tüntetések, majd épületfoglalások, és egyre több lett a közkézen forgó fegyver. A szeparatisták először a kijevi tüntetések brutális szétverése miatt szétszélesztett Berkut speciális alakulatainak tagjaiból toboroztak, majd néhány fegyverraktár elfoglalásával elkezdtek fegyverkezni – de a későbbiekben egyre több, kizárólag Oroszországban használt fegyver kezdett el megjelenni a „felkelőknél”. Az ukrán állam számára a jelenleg Szlovjanszkban, Kramatorszkban és Luganszkban zajló csaták jelentik a legfőbb gondot, ugyanis a szeparatisták a középületek és lakóházak vagy templomok udvarában állítják fel lőállásaikat, melyek megsemmisítése a polgári lakosság veszélyeztetésével jár, és a média-háborúban nincs hatékonyabb eszköz a harcok során életét vesztett gyerekek és nők holttesténél. A másik nagy kihívás, amellyel szemben az ukránok eddig kevéssé voltak hatékonyak, a határ védelme: orosz oldalról ugyanis kamionszámra érkeznek a harcosok és a fegyverek.
Noha a Kremlben hivatalosan nem ismerik el, hogy a felkelőknek köze van az orosz titkosszolgálathoz, a szlovjanszki katonai vezető, Igor Sztrelkov a KGB tisztje volt, Pavel Gubarevet pedig, aki történészhallgatóként szeretett bele a pánszlávizmusba, Putyin prófétája, Alexander Dugin instruálta már jóval az események eszkalálódása előtt. (Putyin prófétája. Hetek, 2014. május 23.) Dugin patrióta körökben rendezett konferenciák kedvelt előadója és gyakori látogatója az újabban Novorosszijának elnevezett Donyecki régiónak és népi kormányzójának, Pavel Gubarevnek. A professzor aktív közéleti szereplő, véleményvezér és politikai aktivista, aki rendszeresen arra szólítja fel Putyint, hogy vigye be a katonai alakulatait a Donyecki régióba, és támogassa a felkelőket fegyveres erőkkel. Utóbb Szergej Glazjev, az orosz elnök tanácsadója is kifejtette, hogy Oroszországnak kötelessége lenne az ukrán hadseregre csapást mérni: ha nem is tankokat indítani, de egy légicsapással elintézni a kijevi „junta” csapatait.
Alekszandr Borodaj, aki önmagát Donyeck miniszterelnökének nevezi, egy interjúban kifejtette: a régió elszakadása visszafordíthatatlan, mert a nyugat-ukrán területeken és Kijevben nyugatias demokrácia van, ők keleten viszont népi köztársaságban kívánnak élni, és Oroszország részének tekintik magukat. Ezért a moszkvai illetőségű népvezér egyáltalán nem tekinti egy másik állam belügyeibe történő beavatkozásnak azt, hogy egy ukrán régió irányítására vállalkozik, mint ahogy a sok száz orosz fegyverest is önkéntesnek nevezi, nem szeparatistának és terroristának, ahogy Kijev kommunikálja. A felkelők véleménye szerint az ukrán elnöknek, Petro Porosenkónak nincs jogalapja arra, hogy a békéről tárgyaljon, hatalmát illegitimnek tartják, ezért elzárkóznak a megegyezéstől.
Mindezek ismeretében Putyin érdekes interjút adott a francia köztelevíziónak, amikor Françoise Hollande meghívására az 1944-es normandiai partraszállás évfordulójának emlékünnepségén járt. Újságírói kérdésre közölte, hogy egyetlen orosz speciálisan kiképzett tiszt, sem alakulat nem található Ukrajnában. Az újabb kérdésre, hogy érintett-e országa az Ukrajnában zajló eseményekben, határozottan azt felelte, hogy az ukrán vezetés büntetőakciót folytat saját polgárai ellen, és felszólította az ukrán kormányt, hogy tárgyaljon a felkelőkkel, valamint cáfolta, hogy bármilyen köze lenne az ottani eseményekhez.
A megemlékezésre Franciaországba érkező elnök vegyes fogadtatásban részesült.
A megválasztott ukrán elnökkel váltott néhány szót, és úgy tűnt, konstruktív tárgyalópartner lesz. Barack Obama viszont újabb szankciókat helyezett kilátásba arra az esetre, ha Moszkva folytatja az agreszsziót, míg David Cameron brit kormányfővel elmaradt a találkozón a kézfogás. Ha a Kremlnek valóban semmi köze az ukrán krízishez, Obama és Cameron lépései barátságtalannak és elutasítónak tűnnek – és az orosz média éppen ezt is igyekszik sugallni: a nyitott, egyenes, őszinte orosz elnököt a fasiszta kijevi juntával való szembenállása miatt a Nyugat megbélyegzi. Bár Moszkva nyakig benne van az ukrán krízis elmélyítésében, Putyin mégis a fasizmussal folytatott harc egyetlen védőbástyája maradt az oroszok szemében.

Olvasson tovább: