Kereső toggle

Pészah, terror, kormányválság

Csak Kerry csodálkozik a kudarcon

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A Kerry-terv menetrendje szerint április végén kellene aláírni az izraeli-palesztin konfliktus „végleges lezárásáról” szóló keretmegállapodást. Két héttel a kitűzött dátum előtt az amerikai külügyminiszter elismerte, hogy az esélyek „eltűntek”. Kerry ezért a két érintett felet hibáztatta, mondván, folyamatosan „nem-konstruktív” lépésekkel akadályozták a megállapodást. Az elemzők többsége szerint azonban az amerikai terv alapfeltevése már előre garantálta a kudarcot.

„A pészachi ünnepre indultunk a négy gyerme-künkkel, amikor az országút széléről lövések érték az autónkat. A férjem véres teste a vezetőülésről az ölembe borult, miközben a jármű kezdett lesodródni az útról. Folyamatosan lőttek ránk, ezért ösztönösen elkaptam a kormányt és igyekeztem padlógázzal továbbhajtani. Ma sem tudom hogyan sikerült, de kijutottunk a tűzvonalból. Ha megállunk, mind a hatan halottak vagyunk” – mondta Haddasz Mizrahi, akinek családját Hebron közelében érte terrortámadás.

A palesztin merénylő egy AK–47-es automata gépfegyverrel nyitott tüzet a forgalmas útvonalon haladó járművekre. A golyózáporban halálos lövést kapott Baruch Mizrahi izraeli rendőralezredes, de felesége lélekjelenlétének köszönhetően családja megmenekült. Az izraeli közvélemény szerint Mizrahi meggyilkolása az egyik legnagyobb zsidó ünnep előestéjén azt bizonyította, hogy helyesen döntött Benjamin Netanjahu, amikor az amerikaiak sürgetése ellenére nem engedélyezte 25 palesztin fogoly – többségükben halálos támadásokat elkövető terroristák – szabadon bocsátását.

Az izraeli kormány hivatalosan azzal indokolta a döntést, hogy Mahmúd Abbász április elején egyoldalúan kezdeményezte az ENSZ-nél, hogy a „palesztin államot” vegyék fel a világszervezet több mint egy tucat különböző szakmai bizottságába. A Palesztin Hatóság vezetője ezzel a lépéssel megszegte ígéretét, miszerint a tárgyalások lezárultáig nem keres különmegállapodást a palesztin jogok nemzetközi elismertetéséről. Abbász szokás szerint az izraeli „telepespolitikával” indokolta a kezdeményezést, ami kapóra jött John Kerrynek, hogy egyszerre mind a két felet felelőssé tegye a tárgyalások megszakadásáért. Az amerikai külügyminiszter szerint a palesztinok ENSZ-indítványa és az izraeli hatóságok által kiadott újabb 700 kelet-jeruzsálemi építési engedély együttesen okozták azt, hogy a béke esélyei „eltűntek”.

A kudarc az előzmények ismeretében nem meglepő, viszont különösen rossz időpontban érkezett az amerikai kormányzat számára. Az elmúlt kilenc hónapban a washingtoni külpolitika Szíriában és Ukrajnában látványosan eredménytelennek bizonyult, és az Iránnal való megállapodást is sokan inkább megalkuvásnak értékelik.  u

Pedig Kerry mindent bevetett annak érdekében, hogy legalább a tárgyalóasztalhoz leültesse a feleket. Havonta a térségbe utazott, ahol rendszeresen figyelmeztette az izraelieket és a palesztinokat, hogy „fogytán az idő”. Több kijelentése éles vitát váltott ki, mert Izraelben burkolt fenyegetésnek értékelték, amikor Kerry arra hivatkozott, hogy ha nincs megállapodás, a palesztinok megindíthatják „a harmadik intifádát”, és ha Izrael folytatja az építkezéseket a „megszállt területeken”, akkor „nem csodálkozhat a gazdasági bojkottlépéseken”, amelyeket az Egyesült Államok „nem lesz képes mindig megakadályozni”.

Az amerikai külügyminisztert láthatóan kevésbé zavarja az, hogy palesztin oldalról eddig minden izraeli kezdeményezést lesöpörtek az asztalról, a zsidó állam elismerésétől kezdve a Jordán-völgyre vonatkozó biztonsági igényeken át a területcserékig. A Palesztin Hatóság közben ragaszkodik minden korábbi előfeltételéhez: a jeruzsálemi fővároshoz, a „67-es határokhoz” és a menekültek korlátlan visszatéréséhez.

Minderre persze azt lehet mondani, hogy így végződött az elmúlt húsz évben minden amerikai béketerv. „Madrid, Oslo, Wye, Taba és Camp David után szerintem nincs senki, aki azt mondhatná, hogy nem tudja, miként festhet egy keretmegállapodás a végső megegyezésről. A kérdés csupán az, hogyan juthatunk el odáig?” – mondta Kerry idén januárban Münchenben. Az amerikai külügyminiszter azonban téved: ezek a tárgyalások legfeljebb azt bizonyították, hogy a nemzetközi nyomásgyakorlás bármilyen engedményre is kényszerítette Izraelt, a palesztin álláspont két évtizede gyakorlatilag semmit nem változott.

Egy következménye azonban mégis van a Kerry-tervnek, igaz, ez sem példa nélküli: a szakadás szélére sodorta az izraeli kormánykoalíciót. Naftali Bennett gazdasági miniszter bejelentette, hogy pártjával együtt kilép a Netanjahu-kormányból, ha szabadon engedik a palesztin foglyok újabb csoportját. „Az ország túlélt 65 évet anélkül, hogy miniszter lettem volna, és akkor sem fog megszűnni, ha lemondok. De valakinek meg kell húzni a határt a megalkuvással szemben” – mondta Bennett, aki szerint Izraelnek az önfeladás és kompromisszumok helyett olyan lépéseket kell tennie, amelyek biztosítják az ország jövőjét.

Ilyen döntés lenne szerinte, ha Izrael annektálná a Nyugati-part mintegy 60 százalékát, ahol a nagy zsidó településtömbök találhatók. A miniszter azzal érvelt, hogy ezekről a területekről a zsidó állam semmilyen megállapodás esetén sem mondana le, ezért a lépés csak a realitásokat nyomatékosítaná. „Nyilvánvaló, hogy a diplomáciai folyamat tartalékai kimerültek, és egy új korszakba léptünk. Az elmúlt években a tárgyalásokkal újra és újra a falba vertük a fejünket, és utána csodálkozva konstatáltuk, hogy a fal nem tört át. Ideje mindent újragondolni” – érvelt Bennett, aki szerint egy ilyen lépés már nem rontana tovább Izrael nemzetközi megítélésén.

Benjamin Netanjahu „gyerekesnek” nevezte Bennett fenyegetéseit, és megüzente, nem hajlandó ultimátumokról tárgyalni. Koalíciós partnerei ennél élesebben nyilatkoztak: Avigdor Lieberman szerint jobb lenne, ha Bennett „nemcsak fenyegetőzne, hanem menne”, míg Cipi Livni azt mondta, Bennett „a cionizmus ellensége”, aki „nem akarja a békét”. Bennett válasza: Livni „eddig is csak szégyent hozott Izraelre, ahogyan a béketárgyalásokat vezette”. A koalíciós feszültség a pészachi ünnep után minden bizonnyal folytatódik, bár hivatalosan egyelőre egyik fél sem számol azzal, hogy előrehozott választásokat kell tartani Izraelben.

Olvasson tovább: