Kereső toggle

Üres edények és halottak a barikádokon

Maduro harca a venezuelai középosztállyal

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

„Tej, vécépapír, csirke, kávé, vaj” – olvasható a tüntetők kezében egy óriástranszparensen azon hiánycikkek listája, amelyeket már hónapok óta  nélkülöznek a venezuelaiak, és amelyek biztosítását a Nemzeti Közgyűlés által különleges hatáskörrel felruházott  Nicolas Maduro elnök mindeddig nem tudta megoldani. A február eleji tüntetések az egész ország területére szétterjedtek – mindez mindössze egy évvel Hugo Chavez halála után.

Bár egy hónap alatt legalább 18 emberéletet követelt a tiltakozáshullám, amelyért az ellenzék és a kormány kölcsönösen egymást hibáztatja, a nemzetközi közösség csupán óvatos lépéseket tesz a venezuelai válság kezelésének irányába. Nicolas Maduro elnök azonban már arra a tényre is érzékenyen reagált, hogy az Amerikai Államok Szervezetének állandó tanácsa napirendjére tűzte a venezuelai események megvitatását. Az ezt kezdeményező panamai elnököt „hitvány alaknak” nevezte, kijelentve, hogy a politikai, diplomáciai és gazdasági kapcsolatot is megszakítja az országgal. Szakértők szerint a szakítás egyik oka az ország több mint egymilliárd dolláros adóssága, amit a tizenegy éves pénzváltási kontroll miatt az importőrök halmoztak fel Panama felé. Az importőröknek ugyanis az államra kell várniuk, hogy az megállapítsa és kiutalja a dollárt külföldi számláik kifizetéséhez – ezt azonban a venezuelai vezetés már régóta halogatta.
Bár 2013 októberében Maduro létrehozta a Legfelsőbb Boldogság Minisztériumát, melynek feladata az ország szociális programjainak hatékony koordinálása volt, a közhangulat csak nem javult, sőt, rohamosan romlott az 54 százalékot meghaladó infláció, az élelmiszerboltok előtt kígyózó kilométeres sorok és a változatlanul rossz közbiztonság eredményeképpen. Utóbbit jól jellemzi, hogy Caracas a gyilkosságok fővárosaként ismert, és még kormánystatisztikák szerint is legalább 16 ezer embert öltek meg az országban 2012-ben. A tiltakozások végül akkor lobbantak be, amikor egy diáklány San Cristobal városában azt állította, hogy megerőszakolták. Elsőként diákok vonultak az utcákra közbiztonságot, szólásszabadságot és az alapvető élelmiszerek biztosítását követelve, majd ahogy a hatalom egyre több tiltakozót tartóztatott le, úgy terjedtek országszerte a szolidaritási tüntetések, amelyek a diákokon kívül leginkább a középosztályt mozgósították. Hamar megjelentek a tiltakozók élén az ellenzéki vezetők: Henrique Capriles, aki az áprilisi választásokon mindössze másfél százalékkal maradt Maduro mögött, Leopoldo Lopez egykori polgármester és Maria Corina Machado. Többen azzal vádolták őket, hogy a tiltakozáshullámot saját hatalmi harcaikra használják fel, és tény, hogy a venezuelai ellenzék valóban megosztott. A tüntetések során a centristának tartott Capriles valamelyest háttérbe szorult, és előtérbe került a jóval radikálisabb, szintén negyvenes évei elején járó Lopez, aki az Egyesült Államokban tanult, és gazdag olajkörökhöz kötődik. Őt Maduro gyilkosságra való felbujtással vádolta meg, mire Lopez önként és nyilvánosan adta át magát a rendőrségnek, magasra emelt kezében egy virágcsokrot tartva. Jelenleg letartóztatásban van, a barikádokon felesége áll helyt. Capriles a Nemzetközi Nőnapon megszervezte az „Üres edények menetét”, amelyre minden protestáló hozott magával egy üres fémedényt, és ezeket együtt kongatták, hogy felhívják a figyelmet az országos élelmiszerhiányra. A tiltakozókra több ízben adtak le hátulról halálos lövéseket felfegyverzett csoportok, és több gyilkosságot követtek el motorkerékpáros demonstrálók ellen az úton keresztbe kifeszített fémhuzalokkal is. A napokban lelőtték a megmozdulások egyik ikonikus alakját, egy 24 éves diákot, a számos médiumnak nyilatkozó Daniel Tinocót.
A kormánypárti média a protestálókat egyszerűen fasisztáknak bélyegzi, a halálesetekért a felelősséget az ellenzékre terheli, a megmozdulásokat pedig „a gazdagok tiltakozásának” nevezi.

A hű tanítvány

„Maduro nagyon erős ideológiai orientációval rendelkezik, ami közel áll a kommunizmus eszméjéhez” – jellemezte az elnök kvalitásait Ramón Piñango, Venezuela legelismertebb egyetemének szociológiaprofesszora. Madurót római katolikusként nevelték, de apai ágról szefárd zsidó gyökerekkel is rendelkezik. Politizálni a népfőiskolán kezdett, majd buszsofőrként a szakszervezeti életbe is belekóstolt.
A 2000-es években bekerült Chavez legbelső köreibe, és az elnök bizalmasa lett. Bár semmiféle idegen nyelvet nem beszél, 2006-ban külügyminiszteri posztot kapott. Hivatali ideje alatt Venezuela a líbiai diktátor, Moammer Kadhafi elkötelezett támogatója volt. A Chavez halálát követő 2013-as áprilisi választásokon mindössze másfél százalékkal előzte meg Henrique Capriles-t, noha az egykori elnök nyilvánosan kifejezte akaratát, hogy a nép Maduro mellé tegye a voksát, és ő maga is átokkal fenyegette az ellene szavazókat. Maduro az utóbbi években Sathya Sai Baba indiai guru tanait követi, a lélekvándorlásba vetett hitére nyilvánosan is többször utalt, amikor a tavalyi elnökválasztási kampányban azt állította, hogy rendszeresen kommunikál Chavezzel, aki egy kismadár képében szokta őt bátorítani. (Chavez élt, Chavez él… Hetek, 2013. április 12.)

Olvasson tovább: