Kereső toggle

Elképzelhetetlen kegyetlenkedések az észak-koreai börtöntáborokban

Jelentés a rettenetről

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Hétfő óta hivatalos a rettenet listája, amelyet az ENSZ által létrehozott különbizottság állított össze az emberi jogok sérelmére Észak-Koreában elkövetett bűnökről. Tizenegy hónapig tartott a vizsgálódás, a légi felvételek és a különböző bizonyítékok megtekintése, valamint több mint 300 személy, köztük a büntetőtáborok mintegy száz egykori foglyának meghallgatása. A bizottság konklúziója súlyos erkölcsi csapást mér a rezsimre: a vétkes észak-koreai illetékesek bűnügyi felelősségre vonását szorgalmazza „valamely arra kompetens nemzeti vagy nemzetközi szervezet által”. Erről levélben tájékoztatták Kim Dzsong Unt, az ország több mint két éve regnáló soros diktátorát, aki – mint a nemzetközi sajtó rámutat – „maga is érintett lehet”.

Phenjan persze kategorikusan elutasítja a vádakat. Ez nem meglepő – de a következmények kiszámíthatatlanok lehetnek, mivel az észak-koreai rendszerben kezdettől fogva minden hatalom egyetlen személy kezében koncentrálódik. A II. világháború nyomán kettészakított félsziget északi felében a szovjet segítséggel létrehozott sztálinista diktatúra első kényura Kim Ir Szen volt, tőle fia, Kim Dzsong Il örökölte a hatalmat, az ő 2011 decemberi halála után következett az unoka.

Az emberiesség elleni bűnöket vizsgálva a három ENSZ-szakértő külön is tanulmányozta az 1990-es évek nagy éhínségét, amelynek egyik oka az önkényes gazdaságpolitika volt, és óvatos becslés szerint is több százezer áldozatot követelt. Erre az időszakra emlékezve szemtanúk számoltak be arról, miként büntették meg az éhínség elől Kínába sikertelenül menekülőket. A dezertőröket vérző sebekkel, nem egyszer családjukkal, gyermekeikkel együtt bilincsben végigvezették a határmenti városok utcáin. Volt olyan eset, amikor az orrukba hurkot téve, autó után kötve húzták őket, mialatt a városban lakó gyerekek kövekkel dobálták őket. Egy korabeli határőr bevallotta, hogy a határsértőkkel kapcsolatos parancs szerint nem volt szabad őket emberi lényként kezelni.

A kényszermunkatáborokban, amelyek népességét ma is vagy 100 ezer főre becsülik, mindennapos a foglyok kínzása, az embertelen bánásmód. E táborokba bárki bekerülhet akár egy dél-koreai tévéfilm vagy sorozat megtekintéséért, vagy mert a feketepiacon szerez be élelmiszert. Kényszermunka az illegális határátlépés büntetése, de erre a sorsra juthat az is, aki titokban kapcsolatot próbál fenntartani a kapitalista Dél-Koreában élő személyekkel, rokonokkal.

Egy tanú beszámolója szerint a börtöntáborok rabjainak napi 10 órában téglákat kellett cipelniük, miközben egész napi élelmül háromszor öt evőkanál főtt kukoricát kaptak és egy kevés forró vizet. Öt hónap alatt 13 embert látott éhenhalni, akiknek a bomló holttestét az őrök napokig mutogatták elrettentésképp.

A rendszer szemében nemkívánatos személyek eltűnését vagy elrablását, az önkényes letartóztatásokat és a szabad véleménynyilvánítás korlátait is vizsgálták a szakértők. Az észak-koreai állam brutalitása az egész világon egyedülálló – összegezte megállapításait Michael Kirby ausztráliai bíró, a bizottság elnöke, valamint Sonja Biserko szerb emberjogi aktivista és Marzuki Darusman indonéz jogász, aki 2010-óta ENSZ-jelentéstevőként foglalkozik Észak-Koreával.

A 36 oldalas jelentéshez csatolt 372 oldalas melléklet konkrét eseteket, tanúvallomásokat ismertet. Az egyik észak-koreai kényszermunkatáborban – mondta el egy túlélő – egy csonttá-bőrré fogyott asszony gyermeknek adott életet. Az újszülött sírt, a kismama könyörgött az őrnek, hogy hagyja nála a csecsemőt. A pribék előbb megverte, majd arra kényszerítette az egész testében remegő asszonyt, hogy nyomja a víz alá a baba fejét. Az újszülött megfulladt. A táborokban ugyanis a nők nem szülhetnek, szemtanúk szerint az őrök az alultáplált terhes kismamák hasát verték, rúgták, míg elvetéltek.

A földeken dolgozó rabok éheztek, kínjukban élve megették a férgeket, csúszómászókat, kígyókat is, ehető füveket kerestek. Egy hajdani rabnő arról számolt be, hogy az őr büntetésből arra kényszerítette őt és társnőjét, hogy földestül-gyökerestül nyeljék le a növényt. A másik lány ettől vérhast kapott és belehalt. „Nem volt orvosság, semmit sem tehettem. Megszakadt a szívem” – idézte a tanú szavait az ENSZ-jelentés melléklete.

A nőkkel szembeni terror azonban nemcsak a táborokra korlátozódik. Nem ritka ugyanis a rendőrök és katonák által elkövetett nyilvános nemi erőszak, ami ebben a rendszerben nem számít bűncselekménynek.

Az ENSZ jelentésének szövege bizonyos értelemben Szolzsenyicin szovjet kényszermunkatáborokról szóló leleplező művének, a „Gulag-szigetvilágnak” a szerepét töltheti be Észak-Korea tekintetében. (Csakhogy az utóbbi börtönrendszere kétszer annyi ideje létezik, mint ameddig a szovjet Gulag fennállt.)

A dokumentum kényes pillanatban került nyilvánosságra. Észak-Korea fiatal diktátora, aki tavaly még atomháború indításával fenyegetőzve-blöffölve próbálta akadályozni – eredménytelenül – az évente sorra kerülő amerikai-dél-koreai hadgyakorlat megtartását, az utóbbi hónapokban több gesztust tett a Déllel tavaly súlyosan megromlott viszony javítására. A cikkcakk politikát az magyarázza, hogy a 30-31 év körül járó Kim Dzsong Un (Phenjanban a születés dátuma is titoknak számít) a fegyvercsörtetéssel saját egyszemélyi hatalmának megszilárdítására törekszik a belső vetélytársakkal szemben, ugyanakkor sokáig nem nélkülözheti a rivális kapitalista Dél-Korea segítségét sem.

A phenjani hatalmi harc elkeseredettségét mutatja Kim saját nagybátyjának, az északi vezetés egyik meghatározó személyiségének decemberi kivégzése, amivel véres tisztogatási hullám járt együtt (Apáról fiúra. Hetek, 2013. december 20.). A Déllel való gazdasági kapcsolatok fontosságát pedig az is jelzi, hogy Phenjan újra kezdeményezte a Dél-Koreával közösen működtetett, Északnak fontos devizaforrást jelentő, ám tavaly leállított keszoni ipari park működésének felújítását. A békülő lépések közé tartozik az évtizedek óta szétszakított koreai családok tagjai számára szervezett, de tavaly váratlanul lemondott találkozók e hétre beharangozott felújítása – pedig Washington és Szöul idén is ragaszkodik közös hadgyakorlatának megtartásához.

Ebben az ellentmondásos helyzetben minden érdekelt feszülten figyeli, miként reagál Kim Dzsong Un a rendszerét szégyenpadra állító ENSZ-dokumentumra, amelyet a tervek szerint március 17-én plenáris ülésen vitat meg a világszervezet emberjogi tanácsa, illetve miként fogadják azt a világszervezet meghatározó országai. A különbizottság egyik ajánlása, amely szerint a Biztonsági Tanácsnak a Hágai Nemzetközi Bíróság elé kellene terjesztenie a jelentést, kétségkívül új kihívás a phenjani vezetés számára, bár gyakorlati következménye rövid távon aligha lesz. Nem csak a nyugat közönye miatt, hiszen nem ez az első jelentés, ami az észak-koreai diktatúra brutalitását leplezi le. Ahhoz, hogy az ügy Hága elé kerüljön, a Biztonsági Tanács jóváhagyására lenne szükség, márpedig ott Észak-Korea bizton számíthatna legalább egy – a kínai – vétóra, de Moszkva is elhatárolta magát az ENSZ-vizsgálattól. Kína nem ért ugyan egyet Phenjan belpolitikájának sok vonatkozásával és atomfegyverkezésével sem, de fontos számára, hogy egy vele szövetséges állam válassza el Dél-Koreától, ahol amerikai csapatok is állomásoznak.

Az ENSZ jelentése egyébként mély politikai és intézményes reformokat sürget Észak-Koreában: független igazságszolgáltatást, szabad vallásgyakorlást, független sajtót. Mindez ma vágyálomnak tűnik – de a Szovjetunió megszűnése is annak számított alig néhány évtizede.

Olvasson tovább: