Kereső toggle

Katar, az ellentmondások országa

Kicsi a bors...

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A katari emír a közelmúltban jelentette be, hogy lemond a földgázban gazdag állam éléről, helyét pedig másodszülött fia veszi át. Bár az ország vezetésének főbb irányvonalaiban nem várható változás, Hamad bin Kalifa ász-Száni sejk (képünkön) lépése példátlannak számít az arab világ modern kori történelmében. A sejk öröksége sem mellékes: uralkodása alatt Katar a pénzügyi, a diplomáciai, a sport-, valamint a médiavilág meghatározó szereplőjévé vált.

A londoni Harrods áruház, a Moët Hennessy-Louis Vuitton francia luxuscégcsoport, a Paris Saint-Germain futballklub, a német Volkswagen – csak néhány példa arra, hogy a katari befektetéseknek milyen célpontjai voltak Európában az elmúlt években. A Perzsa-öbölben található kis ország pénzügyi „felemelkedése” Hamad bin Kalifa ász-Száni sejk nevéhez fűződik, aki nem mindennapi karriert futott be. 1992-ben már apja mellett uralkodni kezdett, aki megengedte neki, hogy az ország mindennapi életét irányítsa. 1995 elején azonban konfliktusba kerültek egymással, és Hamad egy vérontás nélküli puccsal megbuktatta saját apját.

Hamad sejk üres államkasszát örökölt elődjétől, de volt elképzelése arról, hogyan virágoztassa fel az országot, amely óriási kőolaj- és földgázkészletekkel rendelkezik. 2010-re a kis arab állam cseppfolyós földgázkitermelése elérte a 77 millió tonnát. Hamad uralma alatt az állam szuverén vagyonalapja, a Katari Befektetési Hatóság (QIA) dollárdmilliárdokat fektetett be nyugati és fejlődő országok pénzintézeteibe, nagyvállalatokba, különösen kihasználva a pénzügyi válságot. Igaz, a gazdasági felemelkedés valójában nem a vezetőnek, hanem egykori jobbkezének, Hamad bin Dzsasszim ász-Száni sejknek az érdeme. A kiváló üzleti képességekkel és kapcsolathálózattal rendelkező Hamad bin Dzsasszim miniszterelnökként és külügyminiszterként is szolgált.
Az öbölbeli állam a média és a sport területére is igyekezett betörni: 1996-ban elindított egy befolyásos médiabirodalmat, az al-Dzsazírát, amely az első pán-arab csatorna. 2022-re pedig megszerezte a futball-világbajnokság rendezésének jogát. Ekörül azonban az elmúlt időszakban botrány robbant ki: a France Football nevű párizsi sportszaklap szerint Katar megvesztegetéssel szerezte meg a rangos sportesemény szervezésének jogát.
De nem csak a focivébé miatt érte bírálat a költekező arab államot, amely az üzleti világban egyébként kemény partnerként vált ismertté. Sokat vitatott projektjük volt például Londonban a Shard, Nyugat-Európa legmagasabb felhőkarcolója, ami a pénzügyi válság kellős közepén épült, és amely sokak szerint teljesen felesleges volt.
Katar Franciaországban is kisebb politikai felfordulást okozott az ingatlanbefektetéseivel. 2008-ban az akkori elnök, Nicolas Sarkozy teljes mellszélességgel támogatta, hogy a katari ingatlanbefektetések adókedvezményeket kapjanak. Ám amikor kiderült, hogy Doha Párizs külvárosaiba akar pénzt pumpálni, többen felzúdultak, hogy Katar valójában a franciaországi muszlim fiatalok körében akar befolyást „vásárolni”.

Doha külpolitikáját egyébként jelentős ellentmondások jellemzik. Egyrészt a Nyugat szövetségesének számít, és az ország területén két amerikai támaszpont is működik. Az egyik bázisról koordinálják a szövetséges erők légi hadműveleteit Afganisztánban. Másrészről viszont a tálibokat is tárt karokkal fogadják: a szélsőséges iszlamis-táknak felajánlották, hogy nyissanak irodát Dohában, ahol el is kezdődhetnének a béketárgyalások az Egyesült Államokkal.
Katar az úgynevezett arab tavaszból is kivette a részét: aktívan támogatta a felkeléseket Líbiában, Tunéziában, Egyiptomban és Szíriában, és az sem zavarta, hogy ezek során keményvonalas iszlamistáknak nyújt segítséget. Líbiában az Obama-kormányzat eleinte hallgatólagosan jóváhagyta, hogy Katar gépfegyverekkel és lőszerrel lássa el a Moammer Kadhafi ellen harcolókat, később viszont az amerikaiak aggódni kezdtek, mert egyre több bizonyíték volt arra, hogy az emír iszlamista milicistákat fegyverez fel.
Úgy tűnik, ugyanez ismétlődik meg
Szíriában is: Katar az egyik legaktívabb szereplő a szíriai lázadók felfegyverzésében. Mi több, az amerikai figyelmeztetések ellenére már vállról indítható rakétákat is szállít a lázadóknak, amelyeket a terroristák civil repülőgépek kilövésére is használhatnak. Amerikai és közel-keleti tisztviselők azt állítják: év eleje óta legalább két ilyen szállítmány érkezett a felkelőkhöz. Egyes értesülések szerint már van bizonyíték arra, hogy Katar keményvonalas iszlamista csoportokat támogat Szíria északi részén.
Az is nehezen érthető, hogy miközben azon kevés arab állam közé tartozik, amelyek felvették a kapcsolatot Izraellel, menedéket nyújt Háled Mesalnak, a Hamasz terrorszervezet száműzött vezetőjének.
Az öböl menti államok közül Katar kötődik a legszorosabban a Muzulmán Testvériséghez, éppen ezért fogadták be az iszlamista szervezet ismert radikális hitszónokát, Juszef al-Karadavit, aki többek között dzsihádra szólított fel Szíriában az alaviták és a síiták ellen.

A modern arab világban eddig nem volt példa arra, hogy valaki önként lemondjon a hatalomról. Bár a 61 éves Hamad emír egészsége meggyengült (veseproblémákkal küzd), a szakértők abban biztosak, hogy döntésének hátterében nem ez áll. Egyes vélemények szerint az emír úgy akart távozni az ország éléről, hogy közben minden az elképzeléseinek megfelelően haladjon tovább, és ebből a háttérből még segíteni tudjon 33 éves örökösének. Tamim bin Hamad ász-Száni sejk apja olyan lehetséges riválisokat igyekszik eltávolítani a hatalom közeléből, mint a fent említett Hamad bin Dzsasszim ász-Száni sejk, aki egyes becslések szerint mind a hatalmát, mind a vagyonát illetően túlszárnyalja a távozó emírt. Az arab médiában viszont a lemondás hírére elindultak a találgatások azzal kapcsolatban, hogy az emírt feltehetően megfenyegették, hogy mondjon le, és hagyjon fel a politikai iszlám támogatásával.
Katar leendő vezetője, akire sokan „új Messiásként tekintenek”, Nagy-Britanniában tanult, modern, két művelt felesége van, valamint nagy autó- és sportrajongó. Az arab média szerint egyértelműen az amerikaiakkal működne együtt. Mások viszont arra hívják fel a figyelmet, hogy valójában ő is a Muzulmán Testvériséghez kötődik – erre bizonyíték, hogy szoros kapcsolatot ápol Juszef al-Karadavi hitszónokkal.

Olvasson tovább: