Kereső toggle

Félöröm

Vízválasztó előtt Egyiptom

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Hoszni Mubarak távozott a hatalomból, de az elnök lemondását követő első megkönnyebbülésnek hamar vége lett. Lapzártakor a tüntetéseket szervező radikális ifjúsági szervezet megüzente: ha nem teljesítik a követeléseiket, újra az utcára vonulnak. A legerősebb ellenzéki szervezet, a Muzulmán Testvériség pedig bejelentette, hogy pártot alapít. Közben tüntetések kezdődtek Iránban, Líbiában, Bahreinben és Algériában is.

Mubarak közvetlenül a lemondása előtt felhívta a volt izraeli kabinetminisztert, Benjamin Ben Eliézert. Az egyiptomi elnök éles hangon bírálta Amerikát: „Látható a Washington vezényletével létrehozott demokrácia Iránban és Gázában, és ez vár az egész Közel-Keletre."

Izrael korábbi egyiptomi nagykövete, Zvi Mazel szerint jelenleg senki sem tudja, hogy demokratikus rendszer alakul-e ki az országban. A két világháború között hasonló időszakot élt át Egyiptom: a Wafd párt uralma alatt „bevezették" a liberális demokráciát.

A rendszer azonban nagyon törékenynek bizonyult, és folyamatos erőszak kísérte a Muzulmán Testvériség, valamint más radikális csoportok részéről.

Pozitívum azonban és az optimista várakozásokat erősítheti az egyiptomi hadsereg állásfoglalása, amelyben újra biztosították Izraelt, hogy Egyiptom nem mondja fel a hatályos békeszerződést, és tiszteletben tartja nemzetközi megállapodásait. Az egyiptomi hadsereg nyilatkozatát méltatva Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök felhívta a figyelmet arra, hogy a két ország között évtizedek óta fennálló békeszerződésből, amely az egész Közel-Kelet békéjének és stabilitásának a sarokköve, mindkét fél profitált.

Az egyiptomi ellenzéki szervezetek azonban másképp gondolják: a tüntetéseket szervező Április 6. nevű ifjúsági szervezet azt követeli, hogy a Mubarak-hű katonai vezetés helyett haladéktalanul állítsanak fel egy átmeneti kormányzatot. Az ifjúsági csoport többek között ahhoz is ragaszkodik, hogy függesszék fel a gázszállítást Izrael számára, mert a zsidó állam „rosszul bánik" a palesztinokkal. Az Április 6. szervezet megfenyegette a katonai kormányzatot: ha nem teljesülnek a követeléseik, újból az utcákra özönlenek.

Az izraeli hadsereg leköszönő főparancsnoka, Gabi Ashkenazi a legújabb fejleményeket kommentálva elmondta, hogy elégedett az egyiptomi hadsereg jelenlegi külpolitikai irányával, bár az összképet minősítve aggodalmát fejezte ki a térségben gyengülő mérsékelt vezetők szerepe miatt, akikkel egyenesen arányos mértékben az Egyesült Államok is fokozatosan veszíti el fogásait az arab világon. Az Ashkenazi helyébe lépő főtiszt, Benny Gantz dandártábornok azonban optimista, mert úgy véli, hogy Izrael mindenre fel van készülve.

Türelmes radikálisok

Az egyiptomi forradalom felszabadított olyan radikális erőket, amelyek nehezen juthattak levegőhöz a Mubarak-rezsim alatt. Ezeknek a mozgalmaknak az egyik legismertebb példája a Muzulmán Testvériség. Ha pusztán elméletben feltételezünk egy párhuzamot az 1979-es iráni forgatókönyvvel, akkor máris felmerülhet a gyanú, hogy a győztes forradalom és a demokratikus átmenet álcája mögött ezek a csoportok mindent el fognak követni, hogy megvessék lábukat a kormányzati szektorban. Nem kell elvont feltételezéseket megfogalmazni azonban, mivel a Muzulmán Testvériség már a nyilvánosság előtt is megtette ezt a lépést: közleményben adta tudtul, hogy párttá fog alakulni, „amint eljön az ideje". Egyelőre azonban az óvatosság diktálja a szabályokat: tisztában vannak azzal, hogy sokan tartanak tőlük, ezért csak óvatos lépéseket tesznek. Mindenképpen el akarják kerülni az algériai modellt: 1992-ben az iszlamista politikai erők szerezték meg a parlamenti helyek többségét Algírban, a hadsereg azonban nem hagyta ezt szó nélkül, és a polgárháború során 150 ezer ember vesztette életét. Ennek az óvatosságnak a jegyében dönthetett úgy a Testvériség, hogy az ideiglenes kormányzatból is kimaradnak. A szervezet azonban már bizonyította, hogy képes a várakozásra: 1928 óta létezik, 1954 óta pedig, miután a terrorista szárnya megkísérelte meggyilkolni Gamal Abdel Nasszer kormányfőt, betiltva építette ki Egyiptom és az arab világ legerősebb ellenzéki hálózatát.

Az iszlamista világ örömujjongása is óvatosságra int. Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök kifejezetten örömmel fogadta az egyiptomi elnök lemondását és a forradalom győzelmét. A politikus kezében a „le Izraellel" táblával - amin vélhetően csak a helyszűke miatt nem a jól megszokott „cionista rezsim" titulus állt - szigorúan védett konvojban haladva éltette az iráni iszlamista fordulat 32. évfordulóján a térség arab államainak a „győzelmét", az amerikaiaknak, valamint a „kis sátánnak", a zsidó államnak pedig a „bukását".

Az egyiptomi, demokráciát követelő tüntetések „győzelmének" estéjén örömünnepet tartott a Muzulmán Testvériség gázai fiókszervezete, a Hamasz terrorista-politikai csoport is, amelynek tagjai a sajtófotók szerint reguláris hadseregeket megszégyenítő fegyverzetmennyiséget magukra aggatva vonulgattak Gáza utcáin.

Az övezetet vasmarokkal kormányzó szervezet szóvivője szerint Mubarak lemondása „az egyiptomi forradalom győzelmének a kezdete". A szervezet politikai szárnyának a vezetője, aki egyben az Ezedin al-Kasszám terrorbrigádok alapítója, Mahmúd Zahar is üdvözölte az eseményt. Zahar szerint a „Muzulmán Testvériség a legdemokratikusabb szervezet, sokkal inkább az, mint a Nyugat". A Hamasz-vezető éppen ezért úgy véli, hogy az iszlamista szervezet „demokratikus célok érdekében fog küzdeni Egyiptomban", ahol - Zahar óvatos becslései alapján - akár a törvényhozás harmadát is megszerezheti a jelenleg még betiltott csoport.

Az iszlamista öröm nem alaptalan, maga az egyiptomi Muzulmán Testvériség is bizakodó. A szervezet szóvivője, dr. Esszam al-Erian szerint a pártalapításra készülő szervezet támogatja az egyiptomi demokráciát, de csakis az iszlám értékek központba helyezésével. Azt azonban már nehéz a nyugati értékek szemszögéből tekintve elképzelni, hogy miként fér össze a saria törvénykezést alkalmazó iszlám és a demokrácia, vagy az egyetemes emberi jogok, amelyek addig hatályosak, ameddig a Korán és a saria jogrendszerekkel harmonizálnak, de a két norma konkurálása esetén csak az iszlám érvényesül. A kérdésre maga a Testvériség is választ ad: Egyiptomban nem jöhet létre szekuláris demokrácia, a szervezet ezért ezt a politikai berendezkedést nem „külföldi koncepcióként", hanem a helyi „tradíciókkal", az iszlám tanaival egyeztetve, azokat megerősítve látja megvalósíthatónak.

A jelenlegi homályban egy dolog biztos: Mubarak távozásával a hadsereg kezében maradt az ingatag hatalom, és egy bizonytalan kimenetelű, átmeneti időszak vette kezdetét az országban. Egyiptom elvesztette a „regionális hatalom" státuszát, és a jelenlegi, vezető nélküli államnak hatalmas erőfeszítéseket kell tennie az új rendszer létrehozására, a gazdaság talpra állítására és a reformok bevezetésére. Izraeli diplomaták szerint most a regionális hatalom címet Törökország és Irán örökölte meg, az Egyesült Államok maradék szövetségese, Szaúd-Arábia, Jemen, Marokkó, Algéria és az Öböl-államok vezetői pedig ideges kíváncsisággal, a tunéziaihoz vagy egyiptomihoz hasonló népfelkeléstől, illetve iráni és radikális szervezetek által szított felfordulástól tartva követik nyomon az eseményeket.

Keresztény menekültek

1998-ban egy motorcsónakon kelt át egy egyiptomi keresztény aktivista Izraelbe hazájából, ahol a hatóságok ki akarták végezni. A férfi bűne az volt, hogy nem csupán elhagyta muszlim hitét és keresztény lett, ami önmagában is halálos, főbenjáró bűn a mohamedán saria törvények szerint, hanem tevékenyen hirdette is a meggyőződését, hogy a keresztényeket is megilletik a muszlimok által élvezett jogok. Ha ez nem lett volna elég, az aktivista keresztény közösséget, bibliaiskolát és egy orvosi létesítményt is létrehozott. A férfi neve Madzsed el-Shafíje. A halálos ítélet elől menekülő férfit az izraeliek azonnal bebörtönözték, mert így tudták csak elkerülni a jogilag kötelező kiadatást. Miután sikerült Kanadában politikai menedékjogot szerezni a férfinek, kivándorolt. A keresztény aktivista egy internetes oldalt hozott létre, amely az egyiptomi eseményeket követi nyomon. A Nemzetközi Szabad Világ (One Free World International) célkitűzései között szerepel az egyiptomi és más arab országokban tapasztalható keresztényellenes tevékenységek nyomon követése. A szervezet szerint csak Egyiptomban legalább 24 ezer aktivistája van, akik önként tájékoztatják a helyzetről. El-Shafíje szerint az egyiptomi események leginkább a radikális szervezeteknek segítenek, amire nyilvánvaló példa, hogy a „forradalom” nem nélkülözte a keresztényellenes akciókat sem. Január 30-án például a Muzulmán Testvériségből kivált terrorszervezet, a Dzsamt Iszlámija emberei két keresztény családot mészároltak le. El-Shafíje szerint az iszlamista szélsőségesek egyszerűen csak kihasználták az alkalmat, hogy a rendőrök eltűntek az utcákról. Az aktivista szerint azonban a nyugati médiában sem nagyon tájékoztattak ezekről az atrocitásokról.

Teheránban újrakezdték

Ellenzéki vezetők halálát követelik az iráni parlamentben, miután a hét elején a kormány tiltása ellenére tüntetők az utcákra vonultak, hogy kifejezzék szolidaritásukat az egyiptomi és tunéziai megmozdulások mellett. Beszámolók szerint a rendőrség brutális eszközökkel verte szét a demonstrációt Teheránban, és több embert letartóztattak. „Halál Muszavira, Karubira és Khatamira” – ilyen kántálások hangzottak el az iráni parlamentben, ahol több keményvonalas parlamenti képviselő öklét rázva az ellenzéki vezetők halálát követelte. A hétfői ellenzéki megmozdulást követően a törvényhozók egyértelműen kifejezték, hogy Mehdi Karubi és Mir Hosszein Muszavi ellenzéki vezetők velejéig korruptak, ezért bíróság elé kell hogy álljanak. A „velejéig korrupt” egy olyan vád, amellyel már több ellenzéki politikusnak szembe kellett néznie az iszlám országban, és amelyért a vallás törvényei szerint halálbüntetés jár.
Hétfőn a perzsa állam több városában ellenzékiek az utcákra vonultak, hogy szolidaritásukat fejezzék ki az egyiptomi és tunéziai tüntetőkkel, és demokratikus reformokat követeljenek a kormánytól. A rendezvényre egy héttel ezelőtt engedélyt is kértek, de a hatóságok betiltottak minden demonstrációt. A tiltakozók azonban nem hátráltak meg, annak ellenére sem, hogy az elmúlt hónapokban az iráni vezetés több száz aktivista kivégzésével igyekezett megfékezni az ellenzéket, és előre közölte, hogy minden tüntetőt kémnek tekint, és ennek megfelelően fognak fellépni ellenük. Teheránban több ezren gyűltek össze, akik egy széles sugárúton a város központjában található Azadi (Szabadság) tér felé vették az irányt, amely a tüntetők egyik hagyományos gyülekezési helyének számít.
A helyszínre rendőröket vezényeltek ki, akik beszámolók szerint brutális eszközökkel próbálták később feloszlatni a tömeget: erős könnygázt vetettek be, és botokkal verték a tüntetőket. A hatóságok estére állítólag szétoszlatták a tiltakozókat, megtorlásként kikapcsolták az áramszolgáltatást, megakadályozták az internet-hozzáférést, és zavarták a műholdas hírcsatornákat. Az összecsapásokban egy ember életét vesztette, akiről azt állította az állami média, hogy a kormány támogatója volt, és amiatt halt meg, hogy az Iráni Népi Modzsahed Szervezet, a száműzött fegyveres ellenzéki erő a tömegbe lőtt. A modzsahedek azonban cáfolták ezt az állítást. Az iráni ellenállás nemzeti tanácsa közölte: „Ezekkel a hazug állításokkal, amelyeket a rezsim talált ki, nem csapnak be senkit, az egész világ tudja, hogy a hatalom és szervei nyomják el a tüntetőket, és lőnek rájuk éles lőszerrel és könnygázzal.” A huszonhat éves diák temetésén újból összecsapások robbantak ki a kormánypártiak és az ellenzék erői között.
Az iráni rezsim természetesen a szokásos vádakkal állt elő a történtek kapcsán: parlamenti képviselők szerint az Egyesült Államok próbálja gerjeszteni a feszültséget. A rendőrkapitány-helyettes közölte, hogy Amerika, Nagy-Britannia és Izrael utasította az ellenzéki vezetőket, akik a hétfői megmozdulást szervezték. A hatóságok egyébként mindent megtettek előzetesen a megmozdulások megakadályozása érdekében. A rendőrség elzárta az utat Mir Hosszein Muszavi volt kormányfő otthona előtt, és kikapcsoltatta telefonjait, hogy az ellenzéki vezető ne vehessen részt a tüntetésen. Múlt csütörtök óta pedig lényegében házi őrizetben van a másik ellenzéki vezér, Mehdi Karubi volt parlamenti elnök is.
Hillary Clinton amerikai külügyminiszter méltatta az iráni tüntetők „bátorságát”. Clinton szerint a tiltakozókat ugyanazok a jogok illetik meg, mint amit Egyiptomban láthattak. Erre válaszul Ramin Mehmanparaszt iráni külügyi szóvivő az iráni ügyekbe való beavatkozással vádolta meg az amerikai külügyminisztert, és kijelentette, hogy „az utóbbi napok amerikai nyilatkozatai a térségben végbemenő változások miatti zavartságból erednek”.
Az események miatt ellentmondásba került önmagával Mahmúd Ahmadinezsád elnök, aki nyilvánosan támogatta, hogy az egyiptomiak tiltakozzanak az általa Nyugat-barátnak titulált diktátor ellen, ugyanakkor ezt a jogot saját népének nem adja meg. Egy izraeli Irán-szakértő szerint az iráni rezsim bajba kerülhet, ha az emberek nem hagynak fel a tüntetéssel. Menase Amir kiemelte, hogy egyéves hallgatás után mindenki azt gondolta, hogy az ellenzék halott, mivel többször is engedélyt kértek rendezvényekre, de miután ezeket megtagadták tőlük, visszavonultak. Most viszont a tiltás ellenére az utcákra vonultak.
Iránt valószínűleg kellemetlenül érintette Abdullah Gül török elnök kijelentése is, aki a napokban hivatalos látogatásra érkezett Teheránba. Gül Ahmadinezsáddal tartott közös sajtótájékoztatón kitért az egyiptomi eseményekre, amely során kijelentette, hogy az emberek kívánságát figyelembe kell venni, és hogy ennek alapján gazdasági és politikai reformokat kell végrehajtani. Az izraeli szakértő olyan beszámolókat is hallott, miszerint a sajtótájékoztatót rövidre szabták, miután a török elnök jelezte, hogy részt akar venni az iráni szolidaritási rendezvényeken.
A perzsa államban több ellenzéki vezetőt és aktivistát elítéltek a vitatott 2009-es elnökválasztás után kirobbant tiltakozások miatt. Több mint 80 emberre 6–15 évig terjedő börtönbüntetést szabtak ki. A kormány szerint körülbelül 30-an vesztették életüket akkor, az ellenzék szerint viszont jóval magasabbra tehető az áldozatok száma. (Németh Csillag)

Olvasson tovább: