hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Sorozatgyilkos bevándorló
Palesztinok, békeaktivisták és keresztények a halállistán

2009. 11. 07.
Letartóztatták azt a telepest, aki tavaly egy purimi ajándéknak álcázott bombával akart végezni egy messiáshívő zsidó család gyermekével. Az amerikai születésű férfiról kiderült, több gyilkosságot követett el már a múltban is, és további támadásokra készült. Sokan – köztük a súlyos sérüléseket szenvedett tizenéves fiú édesapja – úgy vélik, hogy Yaakov „Jack” Teitel esetét felhasználva az államnak példát kell statuálnia.

Ahogy arról lapunk is beszámolt, 2008 márciusában az Ariel településen élő Ortiz család a purim ünnep alkalmából egy ajándékcsomagot kapott. A kosár azonban ajándék helyett egy robbanószerkezetet tartalmazott, amely működésbe is lépett, amikor az akkoriban tizenöt éves Ami kinyitotta azt. A fiú súlyos sérüléseket szenvedett, és egy rendkívül hosszadalmas és nehézkes felépülés vette kezdetét.
Bár állapota már kielégítő, Ami elmondta, hogy a támadás teljesen megváltoztatta az életét: sokkal gyanakvóbb lett, mindig körbenéz, hogy meg­győződjön arról, nincs senki olyan a közelében, aki bánthatná. Emellett pedig állandóan kórházba kell járnia. Ami szülei is azt erősítik meg, hogy gyermekük a merénylet következtében egyik napról a másikra felnőtté vált, aki már úgy éli az életét, mint akinek a holnap nem biztosított. A támadás el­követője a messiáshívő család nagy megdöbbenésére egy zsidó telepes volt, akit a múlt hónap elején letartóztatott a rendőrség. A harminchét éves, amerikai születésű férfi nem csak a keresztény család ellen kísérelt meg merényletet végrehajtani. Kiderült, hogy 1997-ben két palesztin férfit gyilkolt meg, és bombát helyezett el a Héber Egyetem egyik professzora, Ze’ev Sternhell lakásánál is, akit a „Békét most!” mozgalom egyik oszlopos tagjaként tartanak számon. Ezenkívül fegyvereket csempészett Izraelbe, egyik esetben például a British Airways járatára is sikerült fegyverét feljuttatnia. 
Yaakov „Jack” Teitel 1972-ben született Floridában egy ultraortodox zsidó családban. Az 1990-es évek közepén kezdett rendszeresen Izraelbe utazni. 1997 augusztusában az izraeli titkosszolgálat letartóztatta egy palesztin pásztor lelövésének gyanújával, de bizonyíték hiányában később elengedték. Teitel ekkor visszatért az Államokba, ahol számítógépes ismereteket tanult. A férfit az amerikai hatóságok is keresték, mert erőszakos bűncselekményeket követett el. 1999-ben Teitel úgy döntött, Izraelbe költözik, 2000 decemberében pedig hivatalosan is bevándorolt a Szentföldre. Két évvel később feleségül vett egy Nagy-Britanniából származó tánctanárt, akitől négy gyermeke született.
Teitel családjával együtt a ciszjordániai Svut Rachel településen élt, ahol nem igazán illeszkedett be a közösségi életbe. Egyesek szerint ez azért volt, mert a férfi nem beszélt jól héberül, így inkább zárkózott éle­­­­tet élt. A szomszédok például arról számoltak be, hogy alig látták a családapát a telep környékén, és a zsinagógába se járt rendszeresen. Még a sógorát sem hívta meg soha vacsorára, és a helyi jobboldali mozgalmakkal sem került kapcsolatba.
2007 áprilisában egy kolostor ellen akart merényletet elkövetni, majd egy rendőrautó mellett robbantott. Ezekben az incidensekben senki sem halt meg. A férfi, akit október 7-én Jeruzsálem egyik lakónegyedében fogtak el, a legtöbb vádpontot beismerte, és az is kiderült, hogy éppen egy újabb merényletre készült.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!