hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Putyin nem kér a Nyugat leckéztetéséből

2007. 09. 26.
Vlagyimir Putyin orosz elnök arra szólította fel a nyugati újságírókat, hogy hagyjanak fel az „ostoba atlanti szolidaritásukkal”, ha azt akarják, hogy a Nyugat kapcsolata javuljon Oroszországgal. Jövőbeni terveit illetően pedig sejtetni vélte, hogy a hatalom közelében kíván maradni.

Putyin elnök a Fekete-tengernél lévő szocsi üdülőjében tartott beszédében
azzal vádolta Amerikát és néhány európai országot, hogy még mindig olyan
hidegháborús magatartást tanúsítanak, amely Oroszország felé bizalmatlanságot
eredményezett, különösen az energiakereskedelem terén. Ugyanakkor arra is
figyelmeztette a Nyugatot: ne adjon neki folyton leckéket a demokráciáról.
„Bármely vitában részt veszünk a partnereinkkel, de ha azt akarják, hogy valamit
tegyünk meg, akkor legyenek konkrétak. Ha azt akarják, hogy oldjuk meg a
koszovói kérdést, akkor beszéljünk Koszovóról. Ha aggódnak Irán nukleáris
programja miatt, akkor beszéljünk Iránról, és ne az oroszországi demokrácia
helyzetéről.”

Mint elmondta, arról sem kér leckéket, hogy miért szabtak ki magasabb gázárat
Ukrajnára, hiszen a Nyugat évek óta a piaci árak szükségességéről prédikál neki.
„Ha a Nyugat támogatja a Narancs mozgalmat, akkor fizesse is ki az árát. Azt
gondolják, hülyék vagyunk?” Ugyanakkor némileg békülékenyebb hangnemet is
megütött: „Nekünk itt Oroszországban és Önöknek Európában és az Egyesült
Államokban türelmesebbeknek kell lennünk. Nem a hibákat kellene keresnünk a
kapcsolatainkban, hanem a pozitív dolgokat. Baráti kapcsolatokat kellene
kialakítanunk, és támogatnunk kellene egymást.”

Putyin már sejtetni vélte jövőjét is. „Nem érdekem, hogy gyenge elnök jöjjön
utánam.” Mint elmondta, utódának „önálló és hatékony személynek” kell lennie,
aki „népe érdekeit szolgálja”. Mindemellett azt is egyértelművé tette, hogy nem
áll szándékában távozni a politikai arénából, mivel még „fiatal és fitt”, és
továbbra is szolgálni kívánja hazáját. „Ez egy olyan tényező, amellyel bármely
jövőbeni elnöknek számolnia kell, és meg kell majd valahogy egyeznünk vele
arról, hogyan funkcionáljunk a jövőben.” Önkényes stílusát illetően védekező
magatartást vett fel, mivel szerinte „erős elnökre van szükség”.

Putyin hangsúlyozta, hogy szükség van a többpárti demokrácia megerősítésére,
ezért szeretné, ha létrejönne egy modern szociáldemokrata párt, mivel annak
nincs értelme, hogy egy olyan „múltbeli csökevény” legyen az egyetlen ellenzék,
mint a Kommunista Párt. Az általa hátrahagyandó örökségről magabiztosan
nyilatkozott: szerinte elnöksége alatt nagyot nőtt az életszínvonal, sokat
javult az egészségügy és az oktatás helyzete és a lakáskérdés. Létrejött egy
magabiztos és stabil középosztály, amely az új demokratikus Oroszország gerince
lehet majd.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!